Sötét viharos éjszaka volt. A sötétséget pár másodpercre a hatalmas villámok világították be. A villámokat hatalmas robajú dörgések követték.
Fúj a szél, sötét van. Egy hegyen vagyok. Várj nem, ez egy barlang! Lépteket hallok. Nem vagyok egyedül. Dulakodnak mögöttem. Nem ismerem fel az arcokat, de tudom, hogy ismerem őket. Nem jutnak eszembe nevek, pedig biztosan tudom. Van itt egy lány és egy fiú rajtam kívül. Mi történik? Most látom, hogy a lány meg van kötözve. Próbál kiszabadulni, de nem bír. Alig tudok mozogni, de próbálok minél hamarabb a lány segítségére sietni. A fiú egy apró mozdulattal odébb lök. Valami nagyon fáj. A kezemet a hasamhoz szorítom. Úgy látom, vérzek. Megsebzett egy tőrrel. A földön összegömbölyödve fekszem, de még mindig hallom a zsivajt. Mintha minden le lenne lassulva. Veszekedést hallok, láncok zörejének hangját. Próbálom összeszedni magam. A kezemet a hasamra szorítom, majd lassan felállok. A fiú a barlang egyik réséhez lökdösi a lányt. A rés egyenesen a halálba vezet. Több kilométeres mélység.
- Ne! – kiáltok fel. A kezem még mindig a vérző testrésemhez szorítom, és elindulok a fiú felé. Arcokat még mindig nem ismerem fel, de azt látom, hogy hosszabb haja feje tetejére egy aprócska kontyba van, elől pedig egy fonatba egy toll van belefonva. Lassú léptekkel közeledek felé. A másik lányt a földön húzva próbálja a mélybe taszítani.
- Zackie –kiáltok rá. Zackie így hívják a fiút. –Miért teszed ezt? Legjobb barátok voltunk, te nem ilyen vagy –mondom rekedtes hangon. –Ti voltatok, akik befogadtatok magatokhoz. Nem emlékszel? Miért teszed ezt? Sasha szinte a testvéred! –közeledtem felé. Két név is beugrott. Zackie, Sasha. A lány továbbra is próbál menekülni, de a lánc nem enged. Magas nyüszítő hangot ad ki mikor a vas a húsát éri. Egyre közelebb jutnak a lyukhoz, és pedig vonszolom magam utánuk.
- Zackie kérlek! –érem nehézkesen utol. Alig fél méter választott már el minket a mélységtől. Kezemet a vállához érintettem, mire ő a fejét rám kapja. –Ne tedd! –kérlelem. Egy másodperc alatt megragadja a karomat, és rám néz. Az arcát még mindig nem látom, egyedül a szeme kivehető. Nagyon furcsa. Koromfeketék apró méregzöld erekkel.
- Mindent a királyért! –mondja és egy határozott mozdulattal, a kezemnél fogva a mélybe lök. Két sikolyt hallok egyszerre. Az egyik a vörös hajú Sasha, a másik sokkal hangosabb, vészjóslóbb. Látom, ahogy a rés egyre kisebb. A fülem mellett süvít a szél, arcomon érezem az eső gyászos könnyeit. Zuhanok lefelé.
- Ez itt a vég? –kérdezem magamtól.
