One Day...

Prológus

A nevem Dhalia Brown és éppen ki akarom nyírni az anyámat. A suliból még egy hét van vissza és ez tök jó, elterveztem az egész nyaramat és akkor reggel jön a zseniális hír. Anya azzal álított be reggel, hogy a nyaramat egy táborban töltöm, jó na nem az egészet, csak két hónapot. Még azt se tudom mi ez az egész, mert a hír hallatán visszavonulót fújtam, pedig azért azt nem ártana tudni, hogy hova postáznak el. Szép lassan kinyitottam a szobám ajtaját és kimerészkedtem.

- Na végre, - sóhajtott fel az aktuális utálatom tárgya - gyere megmutatom hova mész - nyitotta ki a leptopját anya.

- Nem tudom érdekel- e - pillantottam rá szúrósan. - Ha már el kell mennem szólhattatok volna az elõtt, hogy mindent eltervezek a nyárra.

- Csak az utolsó pillanatban jött az ötlet - nézett rám ezúttal apa.

- Itt kell hagynom a barátaimat két hónapra? - kérdezem enyhén feldúltan.

- Drágám, ez jó lesz neked hidd el, amúgyis nem lesz azzal baj ha egy kicsit eltávolodsz Sarahtól - utalt arra, hogy nem szimpatizálnak a barátnõmmel.

A baráti társaságom egy kicsit rendetlen, sookat isznak és dohányoznak. Anya biztos benne, hogy én is ilyen vagyok pedig én azért visszafogottabb vagyok. Sarah a maga módján jó barátnõ, de azért az életemet nem biztos, hogy rá merném bízni.

- Rendben lássuk hova számûztök két hónapra - pillantok rájuk.

Anya megnyitott egy oldalt a laptopon és én érdeklõdõen figyeltem. Igazából a hely nem nézett ki rosszul, sõt igazából kicsit olyan volt mint valami fesztivál, csak sátrak helyett házakat láthatott az ember mindenfele.

- Na, ugye, hogy nem is olyan rossz? - nézett rám anya mosolyogva.

- Jó annyira nem vészes - egyeztem bele.

- Három nap múlva indulsz - szólt most apa.

- És hol van ez a tábor? - kérdeztem még mindig elegendõ információ híján.

Anya és apa összenéztek, ez már sok jót nem rejthet.

- Olaszországban - szólaltak meg egyszerre.

Najó, mi a fasz, erre még én sem számítottam.

- Honnan a jó istenbõl jött az ötlet, hogy elpostáztok Olszországba? - kérdezem sokkos állapotban.

- Egy ismerõs mesélt a helyrõl pár napja és nagyon megtetszett nekünk - mondta apa, mintah ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Akkor miért nem mentek el ti? - kérdezem nemes egyszerûséggel.

- Ne szemtelenkedj - szólt rám anya.

- Jó én értem, hogy jót akartatok ezzel, de ez egy kicsit sok így egyszerre - mondom egy fokkal nyugodtabban.

- Sajnálom, hogy így jött ki - mondta apa, - de kitudja, lehet, hogy jó lesz. Új barátok, új hely.

- Igazából, miért ne - egyeztem bele ezzel magamat is meglepve.

- Pakoljunk? - nézett rám anya csillogó szemekkel.

- Elõbb vásároljunk, nem sok cuccom van - nézek rá, õ pedig csak bólint mert tudja, hogy igaz.

Az egész nap elrepült, vettünk ruhákat, cipõt, bõröndöt és minden egyebet amire szükségem lehet. A nap végén hulla fáradtan estünk haza. Én elmentem tusolni, majd aludni, mert még két nap iskola várt rám. Nem mintha ezek olyan megerõltetõek lennének így a nyár elején.

Álmomban máshol jártam, talán a táborról álmodtam nem tudom, de valahogy megváltozott a véleményem, elkezdtem várni ezt az egészet. Kíváncsi vagyok milyen lesz.

Sziasztok!

Örülök, hogy lett kellõ bátorságom, hogy ebbe belevágjak. A részek rendszereségérõl egyenlõre nem tudok képet alkotni, mert elég változóak a napjaim. Megpróbálok minnél gyakrabban részt hozni. :)

A