One Day...

1. fejezet

Ez a két nap gyorsan eltelt és már csak pár óra választott el az indulástól. Nagyon izgultam, bár még egy közel 15 órás út előttem állt. Szép lassan kikeltem az ágyból és felvettem a kikeszített ruháimat. A ruhám egy rövid farmer shortból és egy topból állt. A fejemen szokás szerint napszemüveg pihent, mi más. Elindultam kifelé a szobámból, de mielõtt becsuktam az ajtómat visszanéztem. Ez most olyan mintha elköltöznék tudom, elég klisés, de ezelőtt még soha nem hagytam el ilyen hosszú időre sem a szüleimet, sem a házunkat.

Lent a nappaliban anyáék is útra készen álltak, hiszen ők visznek ki a reptérre. Gyorsan kivittük még a maradék cuccom a kocsihoz és indulhattunk is. Összesen 2 bőröndöt, egy hátizsákot és egy utazó táskát viszek magammal. Tudom tudom, egy kicsit soknak tűnik, de két hónap az mégis csak két hónap.

Az út a reptérig nem volt hosszú, körülbelül 30 percet kocsikázhattunk a reptérig, ha nem kevesebbet. A reptéren már nem volt sok időm, kicsit késõn érkeztünk. A búcsúzkodás kicsit nehezebb volt mint gondoltam. Könnyes szemmel néztem vissza az integető szüleimre a csekk pulttól. Hamar sorra is kerültem, be diktáltam az adataimat és indultam is. Mégegyszer utoljára visszapillantottam és intettem egy aprót. A váróban vettem egy-két újságot és egy kis nasit. 20 perc sem telt el és már lehetett is beszállni.

Az útból annyi maradt meg, hogy körülbelül az egészet átaludtam. Már csak arra keltem fel, hogy Londonhoz közelítve azt kérték, hogy kössük be az öveinket. Az átszállás elég sima volt. Jelen pillanatban már az Olaszországba tartó járaton ülök és nagyjából 2-3 óra múlva megérkezek Nápolyba ahonnan, ahonnan egy két órás hajó út vezet Caprira.

Az út gyorsan eltelt, olvasgattam és zenét hallgattam. Nápolyban megkerestem a tábor által bérelt kocsikat, amik kivisznek minket a kikötőkbe. Hát itt már rendesen izgultam, mert végre találkozhatok új emberekkel.

Sétálgattam a parkolóban, mikor megláttam pár teljesen egyforma kocsit amik mellett pár fiatal ácsorgott. Kicsit sietősebbre vettem és mikor odaértem egy férfi egybõl megszólított:

- Szia, a táborhoz tartozol? - kérdezi tõlem azonnal.

- Igen - felelem magabiztosan.

- Remek, én Robert vagyok a táborvezetõ - nyújt kezet.

- Én Dhalia Brown - fogadom el a kezet.

- Remek, akkor már csak 7 embert várunk - csapta össze kezét Robert, - Addig is a csapat: a szõke Anna, a vöröske Lana, a törpe Chloe, a fekete hajú lány Stacy - mutat végig a lányokon.

- Szia - köszönnek kórusban a lányok.

- Sziasztok - köszönök vissza.

- Rendben, akkor lássuk a fiúkat - húzza össze a szemét Robert, - hol vannak? - néz körbe.

- Arra mentek - mutat Stacy jobbra.

- Hát ez remek - sóhajt egy nagyon Robert. - Miranda, a fiúk megszöktek - szól bele köszönés nélkül a telefonjába.

Amíg Robert a telefonjával volt elfoglalva, észre se vettem, hogy a lányok körbe álltak.

- Szóval Dhalia, honnan jössz? - néz rám Chloe. Elég nehéz komolyan venni ezzel a magasággal.

- Los Angelesben lakok - válaszolom a kiscsajnak.

- Á, szóval amcsi vagy - pillant rám Lana. - Mi mind európaiak vagyunk.

- Ó, nem is tudtam, hogy ez egy nemzetközi tábor - lepődök meg.

- Úristen, fogalmad sincs hol vagy igaz? - kérdezi ismét Lana.

- Hát őszintén nem igazán, 3 napja tudtam meg, hogy jövök. Miért mi ez a tábor?

- Ez a világ egyik leghíresebb tábora, nagyon nehéz bekerülni - magyarázza Lana.

- Hát ezt jó tudni - mondom. - És ti honnan származtok?

- Én németoszágban élek, Berlinben - szólal meg ismét Lana elsõnek.

- Én Oroszországból jöttem - szólal meg a köszönés óta elõször Anna.

- Én Spanyolból - kacsint Chloe.

- Én pedig Londonból - mondja Stacy unottan.

- Nézzétek jönnek a fiúk - mutat az ellenkezõ irányba Chloe. Négy ritka helyes srác tartott az irányunkba.

- Na végre - indul meg feléjük Robert, - merre jártatok? - néz rájuk szúrós szemekkel.

- Jajj ne aggódj annyit Rob, nem lett semmi bajunk, nem? - pimaszkodik a szõke srác.

- Fiúk, ő itt Dhalia, nem rég érkezett - mutat most rám.

- Haliho, én Marcus vagyok - int a szőke srác.

- Én Dominik vagyok - néz rám egy írtó izmos barna hajú srác.

- Én Emett vagyok - néz rám most a fekete hajú srác.

- Én pedig Adam - kacsint rám az utolsó srác a sorban, akinek nem mellesleg a haja rózsszín.

- Á, már jön is Miranda a többiekkel - nézett a reptér fele Robert.

- Sziasztok, Miranda vagyok - mosolyog ránk egy fiatal nõ.

- Szia - köszönünk kórusban.

- Ők itt a maradék - mutat egy csapat gyerekre.

- Mi a pálya, Mia vagyok - hadarja el a bemutatkozásást egy lila hajú lány, na jó csak a haja vége lila.

- Hunter- biccent egy adonisz.

Mintha Chloe a gondolataimban járt volna, megszólalt:

- Hívhatlak adonisznak? - kacsintott Hunterre.

- Rendben - egyezett bele Hunter, - ha hívhatlak törpének.

- Felőlem legyintett Chloe.

- Logan vagyok - szólalt meg egy barnás szõke fiú.

- Maxine vagyok - intett egy barna hajú lány.

- Conor vagyok, és szingli - kacsintott egyet ezek szerint Conor.

- Emily vagyok - biccentett az utolsó lány.

- Tyler vagyok - biccentett egy szõke srác, - Mia ikertesója.

- Na most, hogy mindenki bemutatkozott, szálljatok be a kocsikba - mutat Robert a kocsikra.

Beültem az első kocsiba Chloe és Hunter mellé. Az út a kikötőig abból állt, hogy Chloe a nyálát csorgatta Hunterre. Igazán izgalmas volt. A kocsik felhajtottak a kompra és indulhattunk is. Nagyon vártam már, hogy az egész beinduljun. Mindenki elég feszült volt még láthatóan. Kiszálltam és csak csodáltam a tájat. Két óra, két hosszú óra összezárav idegenekkel. Ez érdekes lesz...

Sziasztok!

Hoztam az elsõ részt, remélem tetszemi fog. Elég kezdetleges vagyok az írásban, ezért a hibák előfordulhatnak benne. Legyen szép napotok:

A :)

2021.03.03