Flower boy

Remélem megérted

-Semmi. -válaszoltam röviden és tömören. Az más kérdés, hogy nem az igazat mondtam.

-Biztos? Mert én nem úgy hallottam. -vonom össze szemöldökömet. -Nem akarod valakivel megbeszélni? -ajánlottam fel jó hallgatóságomat. Nem válaszolt csak hezitált, majd jobban kinyitotta az ajtót, és a házba invitált. Leültem a kanapéra ő pedig mellém. Nem tudom miért érdekelt, csak kíváncsi voltam. Beletúrt tökéletes hajába, majd rám nézett.

-Rochellet az egyik barátom barátnője mutatta be nekem egy éve, és hát szerelem első látásra. Nagyon sok időt töltöttünk együtt, már azt hittem ő lesz a feleségem. -nevetett fel kínosan. -Ahogy telt az idő úgy éreztem, hogy Ellel egyre jobban elhidegült a kapcsolatunk. Mindig mindent hamar váltogatott. A házában a bútorokat, a ruháit, a haját, a modell ügynökséget, és maradtam én. Rám unt, mint elég sok mindenre. Nem szakított velem, csak noszogatta a dolgokat, én pedig nem akartam mert még mindig szerelmes vagyok belé, és nem akartam elengedni. Pár napja összekaptunk és megcsalt, ezért szakítottunk. Azt inkább nem mondom el min is kaptunk össze. Teljesen összetörten és magam alatt voltam,sőt még most is. -letörölt egy könnycseppet az arcáról. Nagyon sajnáltam. Nem ismertem Harryt, de tudtam, hogy jobbat érdemelt volna. Egy híres, és önző modell lehet Rochelle. Nem bírtam magammal, fogtam és megöleltem az összetört Harryt. Úgy öleltem, mint ha az ölelésemtől minden rossz jóra fordulna. Harry kicsit megszeppent de végül ő is szorosan megölelt.

-Örülök hogy megbízol bennem. -mondtam neki, még mindig őt ölelve. Csodálatos volt őt ölelni. Erős karjai védelmet biztosítottak nekem, hiába lehetett élete legmélyebb pontján.

-Én is meglepődtem, hogy ennyi mindent elmondtam. -nevette el magát kínosan.

-Én azért hálás vagyok. -mondtam őszintén. Harryt nem láttam egy gazdag faszfejnek, mint az összes többi embert aki erre lakik. Olyan más volt. Nem volt beképzelt, és nem mutatta azt hogy olyan mint a kő. 

Elengedtük egymást.

-Gyere, hazaviszlek. -álltunk fel a kanapéról majd engem előre engedve kiléptünk a házból és az autójához mentünk. Egy fehér autóval mentünk. Életemben nem ültem még ilyen drága autóban. Vintage autó volt, így egy vagyon lehetett.

Ahogy gördültönk le a kanyargós utcán végig Harryt néztem, persze nem feltűnően. Barna, göndör fürtjeit a szél csak csavargatta a levegőben. Kezei pedig erősen markolták a kormányt. A városban az autók dudáltak ránk. Ahogy oldalra néztem láttam, hogy egy ember lefényképezett minket.

-Harry, lefényképeztek minket. -szóltam neki.

-A kurva életbe. -káromkodott, majd gyorsabban kezdett el hajtani.

-Mi az? -figyeltem értetlenül. -Tudod miért fényképeztek le? -

-Nem. -vágta rá -Biztos az autót fényképezték-mondta, majd nem beszélt többet. Harry is egy elég hangulat ember.

Harry szemszöge

Magamban imádkoztam, hogy ez a kép ne kerüljön ki sehova, és hogy ne kövessenek minket Hannahoz. Hannah persze még mindig nem tudta az igazat. Mellette úgy érztem, hogy újra önmagam lehetek. Nagyon feszült voltam, és biztos voltam benne, hogy egy arrogáns seggfejnek gondol. Rochelle is annak fog gondolni, sőt még jobban utálni fog, ha meglátja ezeket a fényképeket. A média minden nőbe, akivel csak láttak, a barátnőmet, a titkos feleségemet látja. Sok nő barátom van, de így persze nem túl izgalmas hír lenne belőle.

Harry Styles új barátnőjével kocsikázott Los Angelesben. Ezt még én is elolvasnám.

Hannah mondta, hogy merre menjek és ahogy kanyarodtam az autóval egyre jobban a gettóba találtam magam. Szemétből, kiabálásból,igénytelen házakból állt az egész utca.

-Itt lakom. -mutatott egy sárga házra. A ház kitűnt, a mocskos falú házak közül. Rendben volt, és a fű konkrétan természet ellenesen zöld volt, és csillogott a napfényben. A növények kivirulva fogadták a napsugarakat. Nem vol egy gazdag ház, szegény volt, de tiszta és rendben volt. Leparkoltam az út szélére, mivel Hannahéknak nem volt kocsifelhajtó, így garázs se, és gondolom autó se.

-Van kedved bejönni? -invitált be illedelmesen. A kíváncsiság uralkodott bennem, így persze igent mondtam. Kinyitottam neki az ajtót majd előre engedtem, hogy "mutassa az utat". Az ajtónál megtorpant, és felém fordult.

-Elfordulnál? -kért meg. Kérdőn néztem rá. -Nincs nálam a kulcs és meg kell keresnem, de neked nem szabad látnod hova van eldugva. -elmosolyodtam, majd elfordultam. Kotorászott mögöttem majd a zár kattanását hallottam, ami után már megfordultam. Nem nyitotta ki még az ajtót. Rám nézett, majd egy nagyot sóhajtott.

-A házunk nem túl fényűző, és eléggé szegényes. Gondolom ezzel megleptelek. -kinyitotta az ajtót majd elém tárult hol is lakik Hannah Irwin. Tiszta lakás volt olcsó bútorokkal. Kis ház volt, de pont jó. Nem ítéltem el, én is ilyen házban nőttem fel. Jobb oldalon egy barna agyon nyúzott kanapé állt és egy kis TV. Előttem volt egy ézkező műanyag székekkel, mögötte pedig egy kis konyha. A konyha fal mellett egy lépcső vezetett fel. Gondoltam ott lehet a szobája. A falon kopott tapéta volt.

-Kérsz kávét, teát, vizet vagy bármit? -szelt át a házon egészen a konyháig.

-Egy kávé jól esne. -nézegettem a házat. Nem volt túl sok családi kép a falon, csak pár egy kislányról és egy kisfiúról. Közelebb léptem egy fotóhoz a nappaliban. Egy szőke hajú kislány csokis szájjal a kamerába mosolygott. Ártatlan, vidám gyerek volt.

-Ez te vagy? -kérdeztem meg Hannaht, aki a konyhában kotyvasztotta a kávét. A konyhából kijött majd mellém állt.

-Igen. Anyámék jó ötletnek tartották megörökíteni az első csoki evésem. -nézett a képre majd rám.

-Van testvéred? -néztem a a kis Hannahra egy kisfiúval a fal előtt álltak és a napsütésben vidáman mosolyogtak egymás mellett ünnepi ruhában.

-Igen van, de olyan mint ha nem lenne. -nem válaszoltam csak egy olyan "hallgatlak" arc kifejezéssel felé fordultam. Elindult a konyhába a kávé miatt én meg követtem. -Elszökött itthonról egy jó ideje és azóta nem hallottunk felőle. Összepakolt és itt hagyott minket a nyomorban. -öntötte ki a kávét egy fehér csészébe. -Tej, cukor? -keresi a tejet a hűtőben.

-Semmi csak így magában- felém fordult összehúzott szemekkel mosolygott rám.

-Nem is tudom mit gondoltam-kuncogta el magát. Megfogta a kávékat (csinált magának is) és a kert felé ment. -Kövess.- Volt ott egy kis asztal oda letette és leültünk. Az asztalon volt egy hamuzós tál és egy gyújtó.  Gyönyörű volt a kertjük. Tele volt virággal, bokrokkal és egy nagy fával. Olyan mint ha nem is Los Angelesbe lennénk.

-Nem beszélsz a bátyáddal vagy öcséddel? -iszok bele a kávémba.

-Nem igazán beszélek a bátyámmal. Haragszom rá hogy itt hagyott minket és nem segített. -dobolt combján ujjaival. -Soha nem volt könnyű, ezt ahogy nőttünk mi is észre vettük. Ő mégis fogta magát és lelépett. Lenyúlta anyáék pénzét, még az enyémet is és csak úgy szó nélkül elment. A mai napig fogalma sincs, hogy mennyit szenvedtünk azért hogy az a pénz amit ellopott újra meg legyen. -láttam rajta hogy ideges volt. Rátettem a kezemet vállára nyugtatás ként, amitől egy pillanatra megrebbent. -Na de ne is beszéljünk erről, ha nem baj. -kortyolt bele ő is a tejes kávéjába. Tiszteletben tartottam mit szeretett volna.

-És mi a te történeted Harry Styles? -fordult felém teljes testével. Itt volt a lehetőségem arra, hogy mindent elmeséljek neki...