Prisoner

Chapter 1

Sosem gondolta volna, hogy egyszer eljut arra a szintre, mikor a saját szabadságában fogják korlátozni. De az élet mégis úgy hozta, hogy nyert magának egy csak oda utat két évre, és új otthonának a börtönt kell tekintenie.

Verőfényes napsütéses nap volt. Elbúcsúzott szüleitől, a jól megszokott kis életétől, hogy ebben a kicsit több, mint két évben leszolgálja büntetését. Sosem volt korábban még csak börtön közelében sem, ezért ismeretlen volt számára a terep, nem ismerte a szokásokat, a hierarchiát. Rettegéssel töltötte el a tudat, hogy vajon milyen veszélyes bűnözők közé kell bekerülnie?

Remegő kezekkel szorongatta magához azt a kevéske dolgot, amit magánál tarthatott. Mindösszesen a fésűje, tisztálkodó szerei és a priccsére helyezhető pléd, ami nála lehetett. Két oldalról két őr vette körül, és még inkább kellemetlenül érezte magát, ugyanis ebédidő kellős közepén érkezett. Nem tudta még pontosan merre lesz az ő cellája, és az őt bámuló férfiakról is próbált nem tudomást venni.

Természetesen azt sem vette észre, mikor egy magas, barnahajú férfi elégedetten mérte végig, mert tudta, hogy Ő lesz az. Ő lesz az, akit korábban már látott képen, Ő lesz az, akit már kiválasztott magának, és tudta jól, hogy éppen a cellája felé terelik az őrök.

Beérve a folyosóra az őrök megálltak, így Baekhyun egyedül maradt. Kérdőn nézett rájuk, majd közölték vele, hogy mindösszesen idáig kísérhetik. A cellája a folyosó legvégén, az utolsó lesz, takarodó este tízkor, addigra vissza kell érni, mert az őrök ellenőriznek. Megszeppenve lépdelt a folyosó vége felé, félve bepillantva a környező cellákba, de mind üres volt. Nyilvánvalóan, hiszen ebédidő volt.

Belépve a zárkába két ágyat fedezett fel. A felső ágy már foglalt volt, látszott a bevetetlenségén, a rajta heverő személyes dolgokon, így szótlanul foglalta el az alsó priccset. Körbenézett a kis helyiségben, próbálta magát hozzászoktatni, hogy két évig ez lesz az élőhelye. Másnak tűnt, mint a többi cella, valamivel nagyobb, világosabb, és plusz egy mosdókagyló helyet kapott benne. Talán a cellatársa kivételezett itt a börtönben, bár akkor valószínűleg nem kapott volna cellatársat magának.

Egészen estig nem is találkozott a társával, éppen, hogy takarodó előtt két perccel esett be a zárkába. Hallotta a zárka kattanását, így már nem tudtak kimenekülni onnan.

- Chanyeol, jó éjszakát. - Hallotta az őr dörmögő hangját, de a Chanyeolnak nevezett férfi meg sem szólalt, csak biccentett felé. Merészkedett felkelni a saját helyéről, így már Chanyeol látóterébe került.

- Sz-szia! Baekhyun vagyok. A cellatársad. - Zavarodottságát leplezni sem tudta volna, idegesen tördelte ujjait. A magasabb férfi vigyorogva bámulta, szinte már várta a napot, mikor a kisebbet végre bebörtönzik.

- Miért kerültél be ide? - Megilletődött a kérdéstől, kényelmetlenül ficergett, egyik lábáról a másikra rugózott.

- Hackerkedtem, eltiltottak a számítógépektől egy jó időre. A kormány titkosított aktáiba törtem be.

- Nocsak, ki gondolta volna, hogy értesz ilyenekhez. Mennyi ideig leszel?

- Két év, egy hónap és tizenöt nap.

- Nem lesz egy hosszú turné akkor.

- Pont elég. Így is elvágtam magam az egyetemtől, nem számíthatok normális életre. És a családom is szégyenkezik miattam. Na és te? Veled mi a helyzet?

- Kicsim, én visszatérő vendég vagyok. Most éppen a rendőrfőnök dolgai közül nyúltam le pár dolgot. Még majdnem két évem van hátra. Szerencséd van, hogy nem sok időt kell nélkülem kibírnod. - Ellenállhatatlan vigyora ott pihent ajkain, a kisebb zavarodottan nézett rá. Nem értette mire akart ezzel célozni a colos.

- Miért?

- Nem tudod hogy mennek itt a dolgok, de hidd el, jobban jársz, ha azt teszed, amit mondok. - A magasabb közeledni kezdett a kis szőke felé, vigyora még mindig ott csücsült ajkain. Ahogy eléért, kezét megemelte, a szőke tincsekbe mélyesztette. A kisebb zavartan nézett rá, nem volt hozzászokva, hogy idegenek nyúlkáljanak hozzá. - Hány éves vagy, kicsim?

- Húsz. - Hangja cérnavékony volt, kicsit összébb húzta magát. - Vagyis két hónapja töltöttem a húszat.

A colos sem tétlenkedett sokáig, elkapta a kis szőke karját, szorosan magához vonta. A kisebb fiú összerezzent, a félelem és a bizonytalanság kiült az arcára. Szemei kiguvadtak, úgy pislogott fel a fölé tornyosuló magasabb férfira. Határozott mozdulatokkal az ágy felé tolta, óvatosan fektette végig rajta.

- M-mit akarsz? - Az alacsonyabb az izmos mellkasra helyezte tenyereit, ezzel is megpróbálva minél távolabb tartani magától a cellatársát.

- Nyugi, kicsim. Csak lazítsd el magad, nem lesz olyan kellemetlen. - Az alatta fekvő szőkeségen eluralkodott a pánik, erőset lökött rajta, így a férfi hátrahőkölt. Pillanatok alatt termett a cella másik sarkába, minél távolabb akarta tudni magától zárkatársát. A magasabb szórakozottan mosolygott a fekvőalkalmatosság tetején, majd ellökte magát, hogy újra elkapja a megrémült fiút. Macska-egér harc kezdődött kettejük között, de a szőkeség nem akarta hagyni magát. Cirka tizenöt perc kergetőzés után a magasabb némileg elégedetten mászott fel a priccsére, majd elnyújtózott. Szerette a kihívásokat, de nem volt oda a várakozásért. Magára húzta a takaróját, befordult a fal felé.

Másrészről az alacsonyabb sokáig nem mert még az ágya felé közeledni. Nem gondolta, hogy első éjszakáján a cellatársa megpróbál rámozdulni, nem is ezért jött ide, nem akarta, hogy két éven keresztül zaklassák. Végül fél órás várakozás után megelégelte, hogy a sötétben a sarokban ücsörögjön, így mikor biztonságosnak érezte, bemászott a takaró alá, nyakáig húzva azt. Elaludni még sokáig nem mert, nem is tudott, mert hiányzott a saját ágya, a saját közege.

Tudom, hogy még be se fejeztem az előzőeket, de régóta motoszkál bennem egy olyan sztori, ami börtönben játszódik. 🤭 Nem szeretnék csalódást okozni senkinek ezzel sem, egy teljesen új megközelítésből próbálkozom, szeretem a kihívásokat, újdonságokat. Remélem akad egy-két emberke, aki kedvelni fogja ezt is. 🤭💙❤️