Szeretném, kívánom és hajkurászom a szerelmet lassan két éve mióta lelkileg a korosztályomnál idősebbnek tartom magam. Álmaimban mindig szerepet kap egy lány akinek a többitől eltérően soha nem látom az arcát, ki kell derítenem ki az mivel érzem, hogy a közelemben van. Régen megvetettem az embereket akik azt hitték, hogy létezik az előző életünkből egy társ, szerelem akire rátalálunk, akárhol is van a sors összeköt minket. Mostmár kételkedek magamban, mivan ha mégis létezik?
Úgy érzem régóta ismerem és sokáig hittem, hogy megtaláltam az arc nélküli lányt. Leírhatatlan volt az érzés amikor beszéd nélkül tudtam mit gondol és a szívem ki akart törni a mellkasomból csak, hogy a lehető legközelebb érezzem magam hozzá. Egy hét eltelt és láttam az arctalan lányt mégegyszer, a szemébe néztem ő is az enyémbe a 6-os villamoson egyszerűen nem bírtam elvenni a tekintetem teljesen máshol más időben láttam, ez biztos a sors volt. A reggelek elszomorítóbbak mint a naplementék szokták mondani, sajnos álmomban aznap elfordult tőlem az arc nélküli lány és egyszerűen tudtam, hogy nem őt láttam és ezt érezte így jelet adott, tovább kerestem a szemeket és tekinteteket de zsákutcába futottam...
Egy zene játszódott le nemsokkal később álmomban amit még soha nem hallottam. Nem énekeltek csak suttogtak viszont a hang erősebb és erősebb lett idővel de az arc nélküli lány nem jelent meg. Teljesen üresnek éreztem magam hiába vettek körbe emberek, elkezdtem emlékezni minden képkockára tökéletesen az álmaimból.
Közönyös lettem egészen nyár eleje óta és baráti érzelmeket se vagyok képes mutatni, mindenkit elhajtok magam körül de ezzel a tudatomon kívül stratégiát váltottam.
Nem vettem észre, hogy azért volt csendes az arc nélküli lány mert bölcs volt, mióta csendesebb vagyok újra érezni kezdtem, szerettem emberekkel lenni viszont egy ritkán visszatérő álmomban szereplő ismeretlenbe szerettem bele akinek arca sincs és még a hangját se hallottam.
Eddig egy lánnyal sem éreztem a helyes úton ahogy azt mesélik és szeretném, egyáltalán semmit nem éreztem csak egy idő utàn a távolodás volt nyilvánvaló. Kétségbe voltam esve, hogy így nem fogok megfelelni magamnak ha senki másnak se.
Eltelt egy hét és én este meghaltam a lelki társam szemében. Megint láttam álmomban az arc nélküli lányt, magam felé akartam fordítani úgy éreztem eljött az idő de mikor megtettem hirtelen kirepültem a busz ablakán mert balesetet okoztam egy mozdulattal. Szerencsére neki semmi baja nem esett, persze az arcát nem láttam hogy sebes lett e viszont nekem a bordáim a gyomromból álltak ki és felnyílt a bőröm egészen a mellkasomíg. Furának tartottam hogy végig mellettem maradt de még így sem szólt hozzám, rájöttem hogy nem fogok meghalni csak szenvedni és így is volt több napíg a semmi közepén az alvadt véremben feküdtem, hívtam segítséget de megmondták, hogy nem szeretnének hozzám kijönni.
Megbántottam az arc nélküli lányt valamivel és az álom egybefolyt a valósággal már nem tudtam, hogy melyik hol fog és mikor elkezdődni újra.
Az álom nem ért véget leéltem az egész életemet a szakaszos inszomniám okozta három órás alvásomban úgy, hogy a mellkasom ki volt fordulva és a bordáim lefele lógtak a hasamat felvágva, nem éreztem semmi viszont akivel az életemet leéltem annak láttam az arcát. Azt gondolom, hogy ez a jövőre utal amiben le fogok élni egy szeretet nélküli életet a nem megfelelő partnerrel és ettől a szívem ki fog szakadni a helyéről idővel.
Utolsó álmomban olvasni próbáltam de ez tény, hogy lehetetlen és nekem se sikerült. A baleset idejére kerültem vissza, csak teljesen más helyen voltam. Kanyargó utcákon mentem végíg amik a régi lakhelyemre emlékeztetnek és a panelházak idővel párhuzamosak lettek az utammal és egyre magasabbak. Lehetséges, hogy már négy éve a közelébe sem vagyok az arc nélküli lánynak? Visszautaztam ezután egy Szombati napon oda ahol régen laktam és boldogsággal töltött el, hogy ott vagyok. Az arc nélküli lány azóta eltűnt az álmaimból vagy jelen pillanatban is álmodok amiből soha nem fogok már kiszabadulni...
