Egy 18 éves lány vagy, aki összetalálkozik Illumi Zoldyck-kal és meglát benned valamit. Valamit, ami a gyilkoláshoz elengedhetetlen és ezt ki is fogja hozni belőled.
"... Elkezdtük keresni azt a fazont aki nekem kell. Az úton nemsokára beleütköztem valakibe. Egy magas, szemüveges, kék öltönyös, aktatáskás féfiba..."
- Oh, sajnálom. - mondtam és felálltam földről. Ekkor láttam meg, hogy kibe is ütköztem bele.
- Y/n?! - hallottam egy ismerős hangot. Hirtelen nem tudtam, kié lehet, de aztán leesett.
- Kurapika?! Te meg mit keresel itt? - néztem rá elképedve
- Öhh jöttem letenni a vizsgát. Nem hittem, hogy találkozni fogunk. Annyira... megváltoztál. - nézett rajtam végig, amit Illumi csak egy halk horkantással díjjazott.
- Igen egy kicsit. Amúgy, - néztem rá a magasabbik fiúra és tértem rá a lényegre - te ki vagy?
- Leorio. - nyújtott kezet
- Értem. Akkor Leorio, nekem a te azonosítód kell. Úgyhogy ideadnád? - mondtam már a tőlem megszokott hangnemben
- Ha megbocsátasz, akkor nem. - fordított hátat
- De. - mondtam határozottan
- De, hát y/n! - suttogott Kurapika
- Kérlek ne szólj bele. - csitítottam el - Úgy értettem, hogy ideadod. - hangsúlyoztam ki az utosó szót
- Na ide figyelj... - fordult oda hozzám Leorio, mire én elkezdtem folytogatni a nen-emmel. A fiú a torkához kapott és a földre esett. Kurapika leguggolt hozzá egy aggódó arckifejezés kíséretében.
- Hagyd abba! Odaadom az én azonosítóm! - Védte barátját Kurapika
- Szánalmasak vagytok. - mondtam, majd abbahagytam a fojtogatást. Ugyanazzal a nyúlvánnyal felemeltem Kurapikát a nyakánál fogva és elhajítottam egy fához. Kicsit erősre sikerült, de nem baj. - És most elveszem az azonosítód, ha nem probléma.
Már nyúltam volna a táskája felé, amikor elkapta a kezem. És egy "ezért még megfizetsz"-et súgott a levegőbe. Én levakartam a kezét magamról és kivettem a fehér korongot a táskájából.
Beletettem a saját táskámba és odamentem a fa lábánál heverő egykori legjobb barátomhoz. Még eszméleténél volt, úgyhogy beszélni kezdtem hozzá.
- Miért csinálod ezt? Ez annyira, számalmas. - nevettem a képébe
- Utállak... - nyöszörögte. Gyengéden megfogtam az arcát és magam felé fordítottam
- Ez az érzés kölcsönös. - mondtam, majd egy kicsit megkínoztam. Ő csak ordítozott. Nem kérlelt, hogy hagyjam abba, nem beszélt csak ordított. Most szívemet lelkemet beleadtam a kínzásba. Valamíért nagyon haragudtam rá.
Az egész erdő az ő kiáltasaitól visszhangzott. Erre jó néhány ember odagyült, de néhány perc után az összes elment. Nem nagyon érdekelt, hogy néznek. Most nem. Csak is Kurapika kiáltásaira figyeltem. Fogalmam sincs, hogy meddig csinálhattam, de sokáig az biztos.
Miután kijátszadoztam magam, a másik technikámmal egy nem túl mély sebet vágtam az arcába.
- Tessék. Hogy mindig emlékezz rám. - mosolyogtam a szemébe - Most még nem kapsz szivecskét. Még. - szóltam és vállon szúrtam ugyanazzal a technikával - remélem nem vérzel el és még látjuk egymást.
Ez volt az utosó mondatom hozzá. Elégedettem fordultam oda az elég furcsán bámuló Illumi-hoz.
- Minden oké? Olyan furcsán nézel rám. - aggodalmaskodtam - Csak nem estem túlzásba?
- Szeretlek... - motyogta majd megcsókolt
Omfg Illumi lesmárolta y/n-t 😳 Bocsánatot kérek minden Kurapika fantól 🙇♀️ Mint már említettem, ezt egy barátnőm részére írom és ő utálja a szerencsétlent xd (nekem az egyik kedvenc karakterem, de attól még élvezettel tervezgettem a kínzását xd:3) Hibákért bocsi, sietek a kövivel. Ara ara sayonara❤️
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
