Meetings- megismerkedés avagy egy sztori lehetséges kezdete
2020. valamikor március vége (nincs világjárvány), Kedd.
Az iskolacsengő éles hangja ébresztett fel a zenetörténelem reneszánszkori vontatott előadásán. Jelezte, hogy vége egy újabb keddi napnak. Már csak 84 iskolai nap van a nyári vakációig. Juhú!
Szememet kevésbé feltűnően dörzsölgetve összepakoltam a tanszereimet a padról, és egy "további szép napot tanárnőő!"- vel ki is léptem az előadásterem ajtaján.
Fémszekrényemhez érve megtorpantam. Egy színes kis reklámlap volt bedugva a szekrény ajtajának résébe, amit gyorsan ki is húztam, hogy kidobjam a szemetesbe. Azaz, csam szerettem volna, mivel a földre hullott, és akarva-akaratlanul elolvastam a főoldalt:
Női hangok, figyelem!
Minden családi vacsorán megkérnek, hogy énekelj "valami szépet"?
Itt eszembe jutott a hálaadás napi vacsora, mikor a nagyi kedveért fel kellett álljak a pulyka mellől, és zongorakísérettel el kellett énekelnem a kedvenc számát a Beatles-től. Inkább felvettem és tovább olvastam:
...Vagy a barátaid gyakran megdícsérik a hangodat? Esetleg még foglalkozol is a zenével kicsit komolyabb téren?
Szerintem elég annyit megemlítenem, hogy zongoraszakon vagyok a művészliciben. Mégis miért kérdeznek ilyet egy zenei intézetben?
...Akkor hát eljött a te időd, hogy megmutasd magad a nyilvánosságnak!
Itt nyeltem egyet. Nyilvánosság? Jaj...
Pénteken, 15 órakor, rögtön órák után, várunk az iskola keleti szárnyában, az akusztikus teremben, hogy meghallgathassunk. Egy, legfeljebb két lány ki lesz választva, hogy egy helybéli együttes legújabb dalában énekelhessenek, és még a klipben is szerepet kapnak! Mindenkit várunk szeretettel!
Gyorsan körbenéztem a folyósón, hogy nem-e lát valaki (mint kiderült amíg én olvastam, mindenki hazaslisszolt, tehát nem volt miért aggódnom), majd nagy pontossággal begyűrtem a kis szórólapot a táskám egyik oldalzsebébe, és a buszmegálló felé vettem irányom.
Apukámtól kapott karórámra pillantva megállapítottam, hogy bizony a busz már pontosan 13 perce elment, úgyhogy gyalog indultam a közel fél órás sétának. Szemerkélő esőben.
Hazaérve a szobám felé vettem irányomat, viszont anya a konyhából meglátott és leszólt:
– Mi az, kisasszony? A cipőt levenni már túl modern?
Szememet megforgatva levettem a fekete teniszcipőmet, és az annál még piszkosabb zoknimmal trappoltam fel a lépcsőkön. Táskámat ledobtam, majd vacsoráig fel sem keltem az ágyból.
Este nyolc órakor felébredtem, majd szemem törölgetve lebattyogtam a lépcsőn, hogy egyek is valamit. Utcai ruhákba voltam még mindig (ezért megjegyzést is kaptam), de leültem az asztalhoz.
– Milyen volt a napotok?- kérdezte édesanyám finomkodva. Sosem kérdi, ilyenkor mindig bajra lehet számítani.
– Fantasztikus! Képzeld, ma a dinoszauruszokról tanultunk, és Miss Kimble szerint akár még paleontológus is lehet belőlem!
– Azt kétlem, még a szó jelentését sem tudod te tökfej!
Na igen... be sem mutattam még a családom:
Utóbbi, aki leszólta dínómániás öcsémet, az a húgom, Helen. 15 éves influencer. Flegma, könnyen megsértődik, és nem mindig lehet tudni mikor mond igazat. Az a típus, aki mindig mindent megoszt közösségi médián, szerintem még azt is, ha a szomszéd kutyája megjelölte az utca másik oldalán lévő kőrisfát.
Az pedig akit Helen leszólt, a kicsi Brian. Azaz már nem is olyan kicsi, mert már egy hónapja betöltötte a nyolcat, de mindegy. Még mindig teljes szívéből rajong a dinoszauruszokért. Nem is tudom, ha valaki bemenne a szobájába, akkor mit látna egy ADHD-s gyermeken és egy csomó zöld hüllőn kívül. Nagyjábol semmit.
– Clarity? Nálatok nem történt valami érdekes? -vonta fel szemöldökét anyám.
– Nem. -válaszoltam fel sem pillantva a tányér felől.
– Valami szakkör, verseny, pályázat... semmi?
– Nem, semmi. -vágtam rá, pedig már kezdtem kapizsgálni mire akar kilyukadni. Közben az egész család minket nézett anyával, hogy mikor kell felpattanniuk és szétválasztaniuk minket.
– Hát akkor ez meg micsoda? -emelte fel anya a kis papírost meglengetve az orrom előtt. - A táskád zsebéből esett ki mert nem zártad be rendesen.
Inkább csak megforgattam a szemem, majd meglepődött arcot tettetve válaszoltam:
– Á, hogy az! Az teljesen kiment a fejemből. Lesz valami meghallgatás pénteken a suliban, de nem megyek, programom van.
– Ja, megint a szerencsétlen kis görög mitológiás könyvedet fogod bújni egyedül a szobádban? -nevetett fel Helen.
Erre mindenki úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a csípkelődő megjegyzést.
– Pedig mehetnél, szívem, szép hangod van. - jegyezte meg apa, aki eddig meg sem szólalt az evésből.
– Szép? Mint egy tüdőgyulladásos pelikán!
– Fogd már be...- sóhajtottam húgomnak.
– Rendben, akkor pénteken hány órától is kell menned?
– 15 órától, de nem megyek...
– Ó, dehogynem mész. Utolsó óra után szépen lemész a... hova is? Akusztikus terembe. Tudod hol van?
– Tudom anya, de...
– Nincs semmi de. Elmész és énekelsz. Ez egy remek lehetőség amit nem szabad kihagyni.
– És mégis mit fogok énekelni?
– Azt majd kitalálod egyedül.
Ezzel pedig nagyjából le is zárult a vacsora alatti beszélgetés. Még szó volt természetesen a legújabb dínókollekció legexklúzívabb limitált kiadásában levő Indominusrexéről, és apa vasárnapi garázsvásáráról. De ez mind nem érdekelt, hiszen engem leszavaztak.
Pénteken megyek leégetni magam három órától. Hurrá!
Hölgyeim és Uraim, íme a harmadik oneshot első része is! A második rész lesz az, ahol az áhított úriember is megjelenik, ez eddig csak egy ilyen bevezető volt, hogy ismerhessük meg jobban a karakterünket is. Remélem érdekesnek találjátok eddig. Na következzen is a pénteki nap. Aurevoire!
ESTÁS LEYENDO
WALK ME HOME// F. W. oneshots
Fanfic"-Legyél a barátom! - T-tessék? -Fogd meg a kezem és hallgass. Most a barátom vagy." Finn Wolfhard oneshotok minden mennyiségben <3 Első fejezetét legyetek szívesek végig olvasni, minden tudnivalót a könyvról itt találtok :-) Helyezések: #3-finnwo...
