Mindent vagy Semmit

11.Rész

Sosem voltam jó alvó, és az ominózus éjszaka óta előjött rémálmaim sem segítettek azon, hogy akár csak egy éjszakát tudjak nyugodtan végigaludni. Most mégis amikor először kinyitottam a szememet, a várt sötétség helyett a redőnyrések között beszűrődő napsugarak fényét pillantottam meg. A következő amit agyamnak sikerült felfognia, egy kéz volt, amit gazdája a hasamról feltűrődött póló helyén pihentetett. Magam mellé pillantottam, és mosolyogva vettem tudomásul, hogy nem más, mint a kis Marci keze szolgáltatja a meleget. Fogalmam sem volt, mennyit mutathatott az óra, mert telefonomat még tegnap este kint hagytam a konyhában tudván, hogy úgy sem lesz rá szükségem. Mégis éreztem, hogy nem járhat sokkal 7 után az idő, hisz tudatában voltam annak az információnak, hogy az Oczel család nem a korán kelésnek a híve és ők még mélyen aludtak. Ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve eldöntöttem, hogy reggelire készítek nekik egy kis finomságot, ha már egy csomó időm van. Halkan keltem ki az ágyból és hámoztam le hasamról a kis meleg kezet vigyázva arra, nehogy felébredjen.

Nem mondom, hogy gyorsan és könnyen ment a reggeli elkésztése, hisz sem azt nem tudtam, melyik hozzávalót melyik szekrényben tartják, ahogy azt sem miben tudom majd az alapanyagokat összekeverni és akkor még nem is beszéltem arról mennyi ideig kerestem a palacsintasütőt. Csak az előkészületek tartottak körülbelül fél óráig, majd csak ezután kezdtem el az alapanyagokat összekeverni, majd a sütőbe kimért már arany barnára sült, kör alakú tésztát egy tányérra pakolni. Mikor az utolsó adag is elkészült kitettem az asztalra 3 tányért és a hűtőben talált eperlekvárt. Már elkészültem mindennel és a reggeli elkészítéséhez használt eszközöket kezdtem elmosogatni, amikor Marci jelent meg az asztalnál álomittas szemével és szájában egy cumival.

- Jojeggelt Laja. – beszélt anélkül, hogy kiejtette volna aranyos pandával díszített kék cumiját.

- Jó reggelt Marci. – guggoltam oda mellé – szereted a palacsintát? – tettem fel a kérdést, amire azért sejtettem a válaszát.

- Igeeen, a kakajósat. – kezdett el mosolyogva ugrálni.

- Éhes vagy most, vagy megvárjuk anyát?

- Még nem vagyok éhes – válaszolta és elindult a játékai felé, hogy boldogan kezdje a napot. – de anya máj ébjen van.

- Akkor bemegyek hozzá és megnézem, hogy van, te addig játssz nyugodtan itt, oké? – néztem rá, hogy tudja nem egyedül hagyom csak bemegyek Tamihoz.

- Oké – felelte úgy, hogy le sem vette a szemét arról a kutyusos meséről amit éppen a kezében tartott.

- Jó reggelt. – köszöntem a lánynak, akinek arcán és hosszú haján kívül semmi sem látszódott ki a meleget nyújtó takaró alól.

- Jó reggel. – köszönt vissza reggeli rekedtes hangján.

- Hogy vagy? – ültem le az ágyra Tamara mellé.

- Fáradtan – válaszolta.

- Komolyan, kérlek. – néztem rá kérlelően. – Amit láttam tegnap este nem mondanám hétköznapinak és halkan hozzáteszem a reakciódat sem. Hogy vagy? - simítottam végig takaróval fedett lábán.

- Megvagyok Lara, fáj a fejem az esti sírástól és majd kilyukad a gyomrom is, de jól vagyok.

- Csináltam palacsintát reggelire, gyere eszünk aztán kettesben hagylak titeket.

- Miért szeretnél ennyire hazamenni, Marci csak örülne neki, ha velünk töltenéd a napot. Este mikor rosszat álmodott és áthoztam őt a szobába, befészkelte magát közénk és téged átkarolva ölelt át. Pedig itt voltam én is és én vagyok az anyja. Ágosttal mondjuk sose csinálta ezt, nála inkább az ágy szélére feküdt, hogy én legyek középen.