Drifted Away - Pierre Gasly fanfiction

I need help...

Egy rémálomnak tűnt az egész. COVID-19. Az új vírus, aminek a nevét azt hiszem, hogy sokáig emlegetni fogjuk. Olaszországhoz hasonlóan, minden ország bezárkózott, nekem pedig be kellett látnom, hogy esélyem sincs hazajutni. A pánik szinte kézzel tapintható volt, a vírus gyorsan terjedt és a 65 év felettiekre nagy veszélyt jelentett. Hamarosan megjelentek a hírek, hogy Milánóban egyre több esetet regisztrálnak, így csak újabb és újabb szigorítások jöttek.

Tisztában voltam vele, hogy nem sokáig tudom fizetni a hotelszobát. Az Alpha Tauri persze adott támogatást, de így is a fizetésem vészesen fogyott és még két hét volt a következőig. James próbálta tartani bennem a lelket, de ő sem tudhatta, hogy mi fog történni. Ilyet egyikünk se élt még át soha. Rohadt ijesztő az egész.

Már ezredszerre olvastam el az sms-t, amit Pierre küldött. Csak egy cím volt, amit már fejből tudtam. Ez megoldás lehetne, ha barátok lennénk, vagy ilyesmi. Egyébként sem tudtam mennyire vehetem komolyan. Egyik pillanatban kedves, a másik pillanatban kiálhatatlan. Arról nem beszélve, hogy kétlem, hogy minden Alpha Tauri dolgozónak felajánlotta volna, hogy lakjon nála. Persze a legtöbben itt étek a központ közelében, vagy volt annyi pénzük, hogy ne legyen probléma a hotelben kuksolás. Csak én voltam teljesen leégve. Mégsem tudtam, ezt a felajánlását hova tenni.

Persze még mindig ott volt az a lehetőség, hogy felhívom a szüleimet. Ez még talán kevésbé volt kellemetlen, minthogy Pierre-től kérjek segítséget. Mégis... Nagyon szerettem a szüleimet és velem sosem bántak úgy, mint James-szel. Azonban volt bennem egy rossz szájíz azzal kapcsolatban, hogy pénzt kérjek tőlük. Most mégis sóhajtva ugyan, de tárcsáztam a számukat. Mi rossz történhet, nem igaz? Mégiscsak a szüleim, csak nem hagynak cserben.

 - Szia, Kincsem! - szerencsére Anya vette fel a telefont, ő volt kettejük közül a könnyebb eset – Ezer éve nem hallottunk felőled.

Belém is nyilalt a lelkiismeret-furdalás. Mikor is hívtam Anyáékat utoljára? Talán, amikor megkaptam az állást a Alpha Taurinál. Hupsz.

 - Ne haragudj, csak ezernyi dolgom volt – ez nem is volt hazugság, az elmúlt pár hónapban egyszerűen túl sok dolog történt velem.

 - Mesélj mi újság? - bár nagyon kedves volt, mégis volt egy olyan érzésem, hogy nem figyel rám teljesen. Az anyával gyakran megesett, sosem tudott egy dologra sokáig koncentrálni.

 - Hát igazából - vettem egy nagy levegőt - Kéne a segítségetek.

Mély csend a vonal másik végén. Szinte előttem volt, ahogy Anya visszarántja a figyelmét a beszélgetéshez és szinte megáll benne az ütő. Nem vagyok az a segítség kérős fajta, szeretem magam megoldani a problémáimat, szóval el tudom képzelni, hogy ez a mondat milyen hatással volt rá.

 - Mi történt, Camille? - hangja egyszerre volt ijedt és gyanakvó. Vagy már csak én látok rémeket.

Végül elmondtam neki mindent, hogy Olaszországban ragadtam, hogy egy hotelben dekkolok egy pandémia kellős közepén, hogy milyen ijedt és bizonytalan vagyok, hogy nem tudom mikor mehetek haza. A végén, bár nem akartam, de el is sírtam magam. Be kell valljam, kifejezetten jól is esett, végre kiadtam magamból mindent és hát ki másnak tehetném meg ezt nagyobb bizalommal, mint az anyukámnak nem?

 - Tudtam, hogy ez a munka csak a bajt fogja rád hozni - hogy tessék? - Remélem, most már belátod, hogy keresned kell egy normális állást magadnak. Ez egyszerűen hihetetlen....

És csak mondta tovább és tovább, én pedig legszívesebben rácsaptam volna a telefont. Mégis hol tehet arról az Alpha Tauri vagy a Forma-1, hogy világjárvány van? Nem ők ették meg azt az átkozott denevért! Becsuktam a szememet és próbáltam oda se figyelni rá. Néha belehümmögtem, hogy tudja, hogy még a vonalban vagyok, de úgy tűnt ez is teljesen felesleges. Mikor végre befejezte úgy éreztem, hogy teljesen kiszívták belőlem az életet. Ha Anyától ezt kapom, akkor el sem tudtam képzelni, hogy Apa mit mondana. Inkább meg sem próbálom. Most érzelmileg egyszerűen képtelen lennék elviselni, annak meg semmi értelme, hogy ennél is jobban kiakadjak. Amilyen gyorsan csak lehetett, leráztam Anyát - hozzáteszem meg sem kérdezte, hogy miben tudnának segíteni - úgy tűnik őt az tökéletesen kielégítette, hogy elmondhatta a véleményét.