Truly Madly Deeply - Oscar Piastri

second || iana

- Sokáig maradtál fent, ugye? - forgatta meg szemeit rám nézve Paula, miközben mindketten beléptünk a kávépult mögé, egy egy fekete kötényt kötve derekunkra.
- Reggel hét van, úgyhogy akkor is így nézne ki a fejem, ha tíz órát aludtam volna - mutattam végig magamon unott fejjel, majd kezdtem el kipakolni a szokásos dolgokat, hogy minél hamarabb tudjak magamnak készíteni pár korty cappuccinót, egy kis energiaszint  feltöltődés reményében.
- Buongiorno, ragazze! - René, a főnökünk fáradt fejjel sétált félénk, s Paula meglátva őt már el is kezdte készíteni a szokásos latte macchiato-t, miközben én a negyvenes évei közepén járó férfihez fordultam.
- Meddig dolgoztatok éjszaka?
- Hajnali egyig - sóhajtott fel - ráadásul mindkét autón, mert Oscarén is volt pár dolog, amit tökéletesíteni kellett.
- Basszus - húztam el a számat, csodálva a mérnököket és szerelőket, akik szinte folyamatosan dolgoznak az autókon, akár éjjt nappallá téve is, illetve Renét, aki mindig kitartóan ott maradt mellettük, ha túlórázásról volt szó, egyszerűen a "ha ti is szívtok, akkor én is" felfogás miatt.
Nem véletlen, hogy mindenki jól kijön vele, és főnök - alkalmazott viszony helyett a kezei alatt a csapat egy nagy családdá alakult át.
- Tessék - nyújtotta át Paula a férfi kávéját, mire ő hálásan nézett a lányra.
- Köszi, ez most életmentő lesz.
- Ezért fizetsz - rántotta meg vállait a francia lány, mire nemes egyszerűséggel, a fáradtság ellenére mindhárman felnevettünk.
Még pár szót váltottunk Renével, ám állítása szerint sok dolga volt az első betétfutam előtt, így hamar elsietett tőlünk, újra kettesben hagyva minket.

- Iana - bár még bele sem kezdett igazán mondandójába a lány, bociszemeiből már egyből levettem, hogy bizony orosz szőke hercegének szeretne sok sikert kívánni a futam előtt, így mosolyogva bólintottam egyet, hogy nyugodtan menjen csak, utánakiabálva jókívánságaimat Robertnek, majd álmosan nekidőltem a pultnak, és értelmetlen/céltalan telefonozásba kezdtem.

Körülbelül öt perc után éreztem, hogy a reggeli kávé, és a fél liter víz igencsak kikívánkozik már, s bár tudtam, hogy nem hagyhatom ott a pultot egyedül, mégis muszáj volt mosdóba mennem, így Usain Bolt - ot meghazudtoló sebességgel kezdtem sprintelni a legközelebbi mellékhelyiség felé.
Folyamatosan hátrapillantottam, azt lesve, hogy jön e vendég, miközben belöktem magam előtt egy ajtót meg sem nézve, hogy mi van ráírva, ám gyorsan körülpillantva ahogy megláttam a piszoárokat, kínosan nevettem fel, de nem fordultam vissza, mondván, hogy amúgy is minden illetékes az autók körül van. Sietősen elvégeztem a dolgom, kezet mostam, illetve pár rakoncátlan tincset a helyére tűrtem, majd már nyúltam is volna a kilincs után, amikor azt valaki kívülről megmozdította, lenyomta, majd az ajtót kicsapta, s ennek következtében a fabútor sarka nagy erővel a fejemen koppant, ezzel a földre lökve engem.
- Te jó ég, jól vagy? - hallottam meg egy fiúhangot felülről, de mielőtt rávezettem volna tekintetem, ösztönösen a fejemhez nyúltam, lecsekkolva, hogy vérzik e. Hát, vérzett. - várj, hozok valamit amit rá tudsz szorítani!
Fájdalmas arccal végül felnéztem a tettesre, s bár háttal állt /kissé idegbeteg módjára tépkedve a kéztörlő papírt/, Alpine versenyzői overálljából egyből felismertem, kivel is van dolgom.
- Hagyd csak, gondolom neked futamod van és igazából nem is értem mit csinálsz még itt, szerintem menned kéne - húztam össze szemöldökeim, ám a mozdulat hatására újra belenyilallt fejembe a fájdalom.
-  Kissé abszurd hogy ezt egy lány mondja nekem a férfi vécében - horkant fel, mire én egy aprót bólintottam, jogos, jogos. Végre abbahagyva a papírdarabok kínzását kezembe nyomta azt, s újra szólásra nyitotta ajkait, heves hadarásba kezdve - először is nagyon sajnálom amit tettem, remélem nem olyan vészes a dolog és ha tehetném, elkisérnélek a csapat orvosához, de ahogy te is mondtad, mindjárt futam van, így rohannom kell, de kérlek, azért te menj el! - a fiú még megszólalni sem hagyott, csak felsegített, majd egyszerűen kitolt a helyiségből.

Normális esetben ezen vérig sértődtem volna, de tudtam, hogy nagyon siet, és gondolom kínos is volt egy lányra bukkanni az elméletileg lánymentes övezetben, így végül elengedtem az egészet, és a telefonomat előkapva méregetni kezdtem a sebes területet, miközben visszalépkedtem a pulthoz.

°°°

- Mon dieu, veled meg mégis mi történt? - szaladt oda hozzám Paula, ezzel bebizonyítva, hogy a sebem bizony messziről is igen feltűnő.
- Ne is mondd - forgattam meg szemeimet - Oscar Piastri személyesen nekem csapta az ajtót.
- És ezt mégis hogyan sikerült összehozni? - kerekedtek ki szemei, de természetesen észrevettem szája sarkában megbújó sunyi mosolyát.
- Most nincs kedvem elmesélni, szerintem megnézem az orvost, hátha tud valamit ezzel kezdeni - mutattam fejemre - nem baj, ha itt hagylak pár percre?
- Menj csak - bólintott, felkapva egy kést - én addig csinálok gyorsan egy adag csokiforgácsot, aztán nézzük együtt a futamot?
- Persze - mosolyodtam el, biztosítva a lányt, hogy közösen szurkolunk majd barátjának, s sarkon fordulva megkerestem a csapat orvosát.

°°°

Miután a kedves, idősebb doktornő leápolta a sebem, gyorsan kikaptam a hatalmas doboznyi merch termék - sokaság közül egy Prema-s baseball sapkát, s fejemre is húztam, elrejtve a világ elől barna ragtapaszomat, mely homlokomon ékeskedett, majd a megbeszéltekhez igazodva a garázsba mentem, remélve, hogy nem késem le a rajtot. Végül épp időben, de odaértem, s a csapattal követtem végig a szezon első futamát, melyen végül Robert negyedikként, Oscar pedig ötödikként ért célba.

Mivel aznap még egy futam várt a pilótákra és csapataikra, így a két esemény közötti szünetben szinte lerohamoztak minket kávérendelésekkel, hogy legyen miből energiát nyerniük, tehát volt hajtás, rendesen. Két óra talponmaradás után végül fáradtan huppantunk le a garázsban, szemeinket a képernyőre szegezve, s vártuk, hogy mind a négy lámpa kigyulladjon.

Még két perc sem telt el, mikor kacifántosabbnál kacifántosabb olasz káromkodások közepette átkaroltam szomorú barátnőmet, aki az ismétlésben újra és újra visszanézte, ahogy Robert kipördül, és kiesik a versenyből.
Az orosz fiú miután váltott pár szót mérnökeivel, csendben Paula karjaiba borult, majd mondott neki valamit, arcon puszilta a lányt, s behátrált pihenőszobájába.

A jelenetet végignézve halványan elmosolyodtam, még úgy is, hogy tudtam; ez nem egy boldog pillanat volt, de látszott rajtuk, hogy tiszta szívből szeretik egymást, akkor is, ha ezt egymásnak nem merik bevallani.
- Robert most egyedül szeretne lenni, úgyhogy én inkább visszamegyek a pulthoz, jössz velem? - gyorsan a képernyőre néztem, s miután tudomásul vettem, hogy az ajtócsapkodós fiú csak a nyolcadik helyen autózik, bólogatva felpattantam barátnőm mellé.
- Itt már úgysem lesz semmi érdekes számunkra, úgyhogy igen -

°°°

Épp béna lelkesítő szövegeimmel próbáltam Paulát kissé jobb kedvedre deríteni, mikor hirtelen mindketten összerezzentünk, hiszen a garázsban tartózkodók egy emberként törtek ki üdvrivalgásban.

Értetlenül összenézve felpattantunk, és elindultunk a hang forrása felé, de mire odaértünk, már csak annyit láttunk, hogy minden csapattag rohan a pódium felé. Kérdés nélkül utánuk mentünk, s egyre inkább nyilvánvaló volt a helyzet, hogy bizony Oscar dobogós helyezést ért el, de mikor megláttam a kettes számmal ellátott Prema autót az első hely táblája mögé beparkolni, kissé lesokkolódtam.

Talán mégsem kellett volna elsőre leírni a fiút?

Sziasztok! :)
Mivel már jó pár rész meg van előre írva a könyvből, ezért úgy gondoltam, most már ki is rakom a második részt, viszont szerintem a jövőben nem fognak ilyen sűrűn jönni a fejezetek.

Remélem, tetszett nektek, itt már ugye kedves fiú főszereplőnk is megjelenik, a véleményeiteket szívesen várom! ❤

Legyen további szép napotok,

xx T❤