Először segítettem megteríteni, aztán pedig mindenkit az asztalhoz hívtam. Már épphogy leültem mikor észrevettem, hogy az öcsém George nincs az asztalnál. Szóltam édesapámnak, hogy mindjárt jövök, csak megkeresem a testvéremet. Az alsó emeleten nem találtam, pedig mindenhova benéztem, ezért felmentem 2. emeletre. Itt halk pityergést hallottam a szobájából. Nyilván itt van, gondoltam magamban, hisz ez a saját szobája. George 7 éves, és már 2. osztályos, az iskolában kitűnő tanuló, ami otthon is meglátszik, hisz nagyon szorgalmas. Bekopogtam a szobájába, de nem kaptam választ.
-George? (kérdeztem halkan)
-Gyere be.
-Miért sírsz?
-Ez a levél kiesett Elizabeth zsebéből amikor felakasztotta a kabátját.
Közben felém nyújtotta a papírt
-George! Jól tudod, hogy nem szabad más leveleit olvasni!
-Igen, tudom, de hallgass meg!
(bólintottam)
-Vissza akartam adni neki! Utána is kiabáltam, de ő már nem hallotta. Olyan érdekes levélnek tűnt, nagyon szép írással írtak rá. Gondoltam, hogy beleolvasok és egyből visszaadom.
Elgondolkoztam. Akármi is van a levélbe írva, nem szabad elolvasni ha nem a miénk, és ezt George nagyon jól tudja. Akkor mi okból sír most a levéllel a kezében? Ekkor már iszonyatosan érdekelt, hogy mit rejt ez a papírlap.
-Figyelj ide (mondtam) Most letöröljük a könnycseppjeidet, és lemegyünk az ebédlőbe. Ott becsületesen visszaadod a nővérünknek a levelet.
-Nem szabad!
-Hogy hogy?
-Ahhoz, hogy megértsd először el kell olvasnod.
-Rendben van, elolvasom.
Miközben átvettem a lapot nagyon nagy lelkiismeretfurdalásom volt, nem tudtam, hogy helyesen cselekszek -e. Ez állt a levélben:
"Üdvözletem lányom!
A tegnapi napon elhunyt a nagymamád, az én kedves, jószívű anyósom. A temetés egy hét múlva lesz, remélem megtiszteled a családodat azzal, hogy eljössz a temetésre. Küldök egy kis pénzt is, hogy ide tudjál utazni. A tanulás és az egyetem miatt ne aggódj, megbeszélem, hogy haza tudj jönni. Edward és George is nagyon fog örülni ha itt leszel. Ha már a fiúkról van szó, ne mondj még semmit nekik. Lehet rosszul fogják viselni egyetlen és kedvenc nagymamájuk halálát.
Üdvözlettel várlak:
Édesapád, David!"
A kezem remegett, hisz most tudtam meg, hogy a nagymamám már nincs köztünk. Öcsémmel a könnyeinkkel küszködve egymásra néztünk, és szomorúan átöleltük egymást.
KAMU SEDANG MEMBACA
Soha nem tudhatjuk, mit szán nekünk a sors.
AksiEz a történet egy meglehetősen gazdag arisztokrata családról szól. Minden családtag nézőpontja más az életről, amíg nem történik egy esemény ami megváltoztatja mindannyijuk életét. Nem véletlenül adtam ezt a címet a történetemnek, hisz a sors az eg...
