Bízz bennem

3.

[Nicolas]
Kattog az agyam, nem tudok aludni. Ez a nap borzalmas volt és sokkal rosszabb lenne, ha Alex nem segítene nekem. Most kint aludnék egy padon. Viszont nem nyugodtam meg, sőt félek. Eddig sem volt igazán otthonom, de most még annyira sincs. És most pénzt is kell szereznem, de ez egyszerűen lehetetlen. Főleg holnap reggelre. Even tényleg kicsinál. Mivel egyest kapott a házijára a szülei nem fizetik ki a jővő heti koncertre a jegyét. Ez zaklatott fel mikor Alex átvette a pizzát, ekkor kaptam meg a fenyegető üzenetet. Egyszerűen nem tudom, hogy mit csináljak. Egy dologban biztos vagyok ,hajnalban haza kell mennem a könyvéért, hogy vissza tudjam neki adni. Anya biztos nem lesz otthon. Felkészültem arra, hogy minimum eltöri a csuklóm, ha egyáltalán életben hagy. És ez után mi lesz velem? Apa halála óta évről évre minden csak rosszabb. Előtte minden rendben volt, átlagos életet éltem egy átlagos családban. Anyát teljesen felemésztette a gyász, kifordult magából. Undorodom a gondolattól, hogy pénzért fekszik le férfiakkal. És jó ideje elfelejtett szeretni engem én pedig már elfelejtettem milyen érzés, ha szeretnek. Alex ölelése nagyon jól esett, olyan rég ért hozzám bárki anélkül, hogy ne bántott volna. Felnéztem az ágyra, ahol békésen aludt a „megmentőm". Vajon akkor is segített volna, ha tudná, hogy meleg vagyok? Akkor is megölelt volna? Lehet sose tudom meg a választ. Irigylem őt, szép házuk van, a szüleik tisztességes munkával értek el mindent. Biztos vagyok benne, hogy vannak barátai is, és mindenki szereti, Ráadásul jól néz ki, izmos, magas és menő. Valahogy sejtettem, hogy van tetoválása, de nem gondoltam, hogy az egész karját befedi. Nem tudom megmondani milyen tetoválás az, de színes és a kék szín dominál benne, olyan mintha sok különböző tetoválás folyna össze. A szemöldök pirszing kiemeli a karakteres szemöldökét. Amit nem tudok hova tenni az a szeme. Kék volt, de fürdés után barna szemekkel tért vissza. Színezett kontaktlencsét hord? Miért? Érdekel, annyi minden érdekel vele kapcsolatban. De nem merek kérdezni attól pedig egyenesen rettegek, hogy bele szeretek. Nyilvánvalóan hetero. Nem bírnám elviselni, ha közel kerülnék hozzá és megutálna. Megnéztem telefonomon az időt és egy kisebb sóhajjal felkeltem a matracról. El kell indulnom haza. Mielőtt kiléptem a szobából vissza pillantottam, majd becsuktam az ajtót a lehető leghallkabban. A ruháimat a fürdőben hagytam véres és poros ugyan, de hazáig megteszi. A bejárat felé tartva megakadt a tekintetem Alex tárcáján. Kint hagyta az asztalon. Egy pillanatra elkapott a kísértés lassan odasétáltam és a kezembe vettem. Egy képet tartott benne, ha jól látom ő és a szülei vannak rajta, nem látom tisztán még nincs elég világos, villanyt pedig nem merek kapcsolni. Tele volt pénzel többel is mint amire nekem szükségem lenne. Kiszedtem belőle csak annyit amennyire szükségem van, szó szerint a túléléshez. Vissza raktam a tárcát léptem kettőt a bejárat felé majd megálltam. Nem tehetem, ez nem az enyém, ez tisztességtelenebb annál is amit anyám csinál. Egyáltalán, hogy juthat eszembe meglopni valakit aki segített nekem? Vissza raktam a pénzt és elindultam haza. Szerencsémre anya nincs itthon jelenleg. Rohamtempóban átöltöztem és bepakoltam a tankönyveim, gondosan ügyelve arra, hogy annak a szemétláda könyvèt is elrakjam. Az időzítésem pontos, ha most elindulok a sulihoz akkor a megbeszélt időre érek az iskola hátuljához. Bár ijesztő, hogy fél órával becsengő előtt találkozunk, nem akarom, hogy ennyi ideig kínozzon. Még mindig fáj a tegnapi. Miért nem volt az elég? Lassan oda érek. Oda akarok én menni? Egyértelműen nem. Mi történne, ha nem mennék oda? Osztálytársak vagyunk, ha most nem, megöl máskor. Megindultam az iskola kapuja felé, amikor megláttam Alexet a falnak dőlve. Mégis mit keres itt ilyenkor? Biztos haragszik, hogy egy szó nélkül eljöttem. Még arra se tudtam gondolni, hogy mit kéne most tennem Alex észre vett és egyértelműen dühös. Megindult felém. Össze szorítottam a szemeim, nem tudom mire számítsak.
- Most azonnal mond el mi folyik itt. Miért léptél le hajnalban és mit keresel itt ilyenkor? - lehajtottam a fejem, de a szemem továbbra sem nyitottam ki. Nem mondtam semmit.
- Magyarázatot várok.
- Sa-sajnálom. Evennel kell találkoznom.
- Miért kell vele találkoznod?
- Csak vissza adom neki a könyvét. - bámultam a földet, nem mertem ránézni.
- Hazudsz!
- Nem...
- Tudom, hogy hazudsz, osztálytársak vagytok, bármikor vissza adhatnád neki a könyvet, ehhez nem kell fél órával órakezdés előtt találkozni. Csak mond el mit akar tőled. Segíteni akarok. - segíteni akar nekem. Pont nekem?
- Nem érdemlem meg, hogy segíts. Én... én majdnem megloptalak. - sóhajtottam egy hatalmasat.
- Tudom. Láttam az egészet, a lépcsőről figyeltelek. - látta és még így is utánam jött?
- Mire kellett volna neked az a pénz? Even keze van a dologban, nem igaz? - rájött a dolgokra nincs értelme hazudni. Bólintottam egyet, de még mindig nem néztem rá.
- Okè akkor menjünk találkozni az osztálytársaddal. - felkaptam a fejem, láttam rajta, hogy teljesen komolyan gondolja. - Menj én pedig megyek utánad. - nincs túl sok választásom. Megindultam, ő pedig jött utánam. Mire oda értünk, Even már várt engem.
- Ő meg ki? Testőrnek hoztad magaddal? Tudod jól, hiába véd meg most, nem lesz ott mindig. - szerintem a kérdéseire nem is várt választ a kijelentése pedig nyilvánvaló. Nem tudom mit kéne tennem.
- Mit akarsz Nicolastól?
- A koncert jegyemre a pénzt, amit az ő hibájából kéne nekem fizetnem. - közben végig engem bámul.
- Nincs meg a pénz. - suttogtam magam elé.
- Tudod, hogy ennek mi a következménye. Előbb vagy utóbb megkapod ami neked jár javaslom, hogy essünk túl rajta. - valamikor úgyis laposra verne.
- Alex köszönöm a segítséget, innentől megoldom.
- Komolyan azt hiszed itt hagylak és hagyom, hogy megint megverjen? Komolyan ennyire szívtelennek nézek ki? - mondata végén már orrnyergét maszírozta ujjaival.
- Ha, nem most később. - megrántotta a vállát és lépet kettőt az iskola épület irányába.
- Várj egyezzünk meg! - kiáltott utána Alex.
- Hallgatlak.
- Kifizetem a koncert jegyed és még egy kicsivel többet is, vedd úgy, hogy néhány italod én állom. Te pedig cserébe leszállsz Nicolaszról. - tágra nyílt szemekkel hallgattam az ajánlatot.
- Legyen, néhány hétig békén hagyom. - békén hagy? Csak figyeltem ahogy kezet ráznak és Alex átnyújtja neki a pénzt. A zaklatóm pedig ezek után elsétált. Nem vertek meg megint. Nem fognak engem bántani. Miután végre teljesen feldolgoztam mi is történt, fejemet a mellettem álló jóval magasabb fiú irányába kaptam. A boldogságtól kapott lendülettől vezérelve megöleltem, amit ugyan nem azonnal, de viszonzott. Elsírtam magam nem tudom, hogy a boldogságtól vagy a megkönnyebbüléstől, de az biztos, hogy ebben a pillanatban nem vagyok szomorú.
- Ne sírj. Menjünk haza hozzám, ma kihagyod a sulit. - ez ellen nem fogok tiltakozni. Egyszerűen bólintottam egyet és elengedtem derekát. Csendben telt a séta az otthonáig. Végig azon agyaltam, mit kéne most mondanom. De abban a pillanatban, hogy bezárta a bejárati ajtót mögöttünk, megszólalt.
- Segítettem neked, nem kérek érte cserébe semmi mást, csak meséld el miért nem mehetsz haza. - lefagytam egy pillanatra.
- Elmondom. Vagyis elfogom csak adj még egy kis időt. - bólintott egyet és megindult a nappali irányába, de félúton megállt és visszafordult, hozzám.
- Bármeddig nálam maradhatsz. Egész jó társaság vagy csak kicsit csendes, de jobb mint egyedül lenni. - én csak rá mosolyogtam. És megindultam utána a nappaliba. Bekapcsolta a tévét és konkrétan rám parancsolt, hogy üljek le. Ő pedig elrohant a konyhába és két adag müzlivel tért vissza. Egészen hangulatos müzli evés közben spongya bobot nézni. Egy kicsit a régi szép időkre emlékeztet. A nosztalgiázásból a telefon csörgése rántott vissza a valóságba.
- Hello.
- ...
- Nem ma nem. De a holnap majd találkozunk.
- ...
- Aha. Holnap itt lesz Nicolas is.
- ...
- A vörös srác akiről tegnap estefele beszélgettünk.
- ...
- Hosszú történet majd elmagyarázom.
- ...
- Csá - egy egyszerű köszönés után kinyomta a telefont. Én pedig értetlenül néztem rá, ami neki is feltűnt.
- Henry és Noah hívott, hogy miért nem vagyok suliba. Elfelejtettem mondani, hogy holnap átjönnek.
- Rendben. És mit fogunk csinálni?
- Semmi különöset beszélgetünk, filmet nézünk.
- Nem hangzik vészesen.
...
Mondtam ezt még tegnap. Mikor abban a tévhitben ringattam magamat, hogy Alex 2 legjobb barátjával jól kijövök majd és jó lesz a hangulat. Az elején az is volt. Megnéztünk egy filmet és rendeltünk kínait. Alex mindent elmesélt a fiúknak. Azóta gyilkos szemekkel néznek rám mind ketten.
- Alex nem fogom megtartani magamnak a véleményem. Ennyire vak vagy? Ez a kis srác teljesen kihasznál téged. - kezdett bele Henry. Majd hasonló gondolatmenettel folytatta Noah.
- Egyet értek. Megpróbált meglopni, konkrétan nálad lakik, te eteted, itatod. - szörnyen érezem magam. Kezeim ökölbe szorítva pihentek a térdeimen, én pedig azokat bámultam.
- Még csak meg se próbálja tagadni. - észre se vettem magam, elbambultam, elmerültem az önhibáztató gondolatokban.
- ...colas Nicolas! - Alex szólongatott engem. Felkaptam a fejem és egyenesen a szemébe néztem. Az arcán egyszerre láttam szomorúságot, csalódottságot és talán haragot. Egy könny csepp landolt a kézfejemen és csak ekkor tudatosult bennem, hogy sírok. Villám sebességgel töröltem le könnyeim és ugrottam fel a kanapéról, egyenesen a táskám irányába.
- Mit csinálsz?
- Elmegyek. Köszönöm a segítséget. - nem vártam választ. Kirohantam a házból és csak futottam a park irányába ahhoz a padhoz ahol aznap este találkoztunk másodjára. Egyetlen napig, de boldog voltam vele nem éreztem magam egyedül. Nem egészen három napja ismerem, de benne megbízók, vele biztonságban érzem magam. Mellette otthon vagyok. És ez a néhány gondolat juttatott el a kérdésig: Kezdek beleszeretni?
.
.
.