Bízz bennem

4.

[Alex]
Hallottam az ajtó csapódását. A hang irányába kaptam a fejem, majd egy röpke pillanatra a fiúkra és felpattantam a helyemről. Henry megpróbált megállítani. Nem érdekel ők minek látják ezt a helyzetet. Jó néhány tini picsa használt már ki engem. Az nem foglalkoztatta őket ennyire... Tényleg miért pont ő? Ránéztem a fiúkra halál komoly arccal.
- Miért zavar titeket, ha kihasznál annyi lány tette ezt velem. Nem értem miért most és mért pont őt...
- De ő nem lány.
- Henry mond meg mégis mi a különbség? Mégis mit számít milyen nemű, ki ő, hogyan néz ki, ha szüksége van a segítségemre?
- De vajon rád is szüksége van, vagy csak a pénzedre? Kíváncsi lennék mit meg nem tenne a pénzedért. 
- Hé Henry nyugodj le, azért ne essünk túlzásokba én is úgy látom, hogy kihasználja Alexet. Viszont te is láttad a sérüléseit és nem tudhatjuk milyen a lelkivilága. Kicsit sajnálom, hogy elkergettük.
- Khm magától ment el... - Henry csak forgatta a szemeit. Komolyan ő a legidősebb a társaságban és úgy tud viselkedni, mint egy gyerek.
- A lényeg, hogy szerintem adhatnánk neki egy esélyt... Mit gondolsz Henry?
- Jó, de az első botlásánál kinyírom, nem bízok benne. És elfogom várni, hogy a kis vörös kitálaljon nekünk is a problémáiról. - nem mondtuk semmit nagyon jól tudjuk, hogy úgysem fog lejjebb adni és makacskodni fog. Viszont azt is tudom, hogy Nicolas nem szeret ezekről beszélni. Elindultam megkeresni újdonsült „lakótársamat", a fiúkkal jól működik a baráti telepátia, gondolom ők otthon megvárnak engem. A parkba vezetett az utam. Biztos vagyok benne, hogy nem ment haza és máshova nem tud menni. Igazam lett, azon a padon üldögélt, ahol először beszéltünk egymással. Leültem mellé a padra, de ő nem nézett rám.
- Sajnálom, ami történt a srácok is sajnálják. Szeretnének bocsánatot kérni. Én pedig szeretném, ha visszajönnél hozzám. Henry viszont csak akkor békél meg, ha elmondod miért nem mehetsz haza. - nem mond semmit, nem néz rám. Néma csendben ülünk egymás mellett. Nem tudom mire gondol, mit érez. Fogalmam sincs mit mondjak.
- Utálom magam... Mindig mindenkinek gondot okozok vagy csalódást. Fogalmam sincs mit kéne tennem vagy mondanom. Szívem szerint visszamennék hozzád, de nem akarlak kihasználni nem akarom, hogy miattam veszekedj a barátaiddal. - magát hibáztatja. Mondanám, hogy meglep... Hogy gondolhatják, hogy kihasznál? Még ilyenkor is magát okolja és másokat, jelen esetben engem helyez maga elé.
- Nem kell magadat okolnod. És ne érezd úgy, hogy kihasználsz. Kettőnk közül én használlak ki téged... Nincs kedvem mindig egyedül lenni egy ekkora házba. Szóval nem csak azért engedem meg, hogy nálam lakj mert szeretek jótékonykodik, hanem mert nekem így jó. - sóhajtottam fel. Nyomasztó az egész helyzet délelőtt még mosolygott és jól szórakozunk. Most pedig ugyan olyan összetörtnek látszik, mint mikor találkoztunk. Még mindig nem reagált semmit. - Szóval mit szolnál, ha visszamennénk?
- Tudod jól, hogy nem akarok egyszerűen nem merek beszélni a problémámról neked se. Nem lennék elég bátor, hogy nekik is elmondjam. - tudom jól, tisztában vagyok vele. De nem fordulhatok a barátaim ellen sem. Nehéz helyzet ez főleg azért, mert csak néhány napja ismerem Nicolast. - Alex... -rám emelte tekintetét. Majd megölelt. Nem tudom hova rakni a dolgot. - ... Nem megyek veled haza. - nem mondott semmi mást elengedett és felállt a padról. Rám nézett és egy mosolyt erőltetett az arcára. Ez jobban fájt, mint sírni látni. Az erőltetett mosoly csak egy álca és én pontosan tudom mi van mögötte. Felkapta a vállára a táskát és hátat fordított nekem. Néhány lépése után feleszméltem és hátulról átöleltem. - Ha bármi baj van, ha nincs hova menned, vagy csak társaságra vágysz hozzám bármikor jöhetsz. - éreztem ahogy a könnycseppek a karomon landolnak. Elengedtem, jelen esetben nem csak az ölelésemből. Végig néztem ahogy elsétál. Én is elindultam haza. Nem tudom hova rakni az érzéseimet. Talán csak aggódom érte, de ez olyan más... Aggódtam már Henryért mikor kórházba került, mert akkorát esett a deszkával. És Noahért is aggódtam mikor váltak a szülei. De ez nem olyan, mint mikor értük aggódom. A nagy gondolkodás közepette észre sem vettem, hogy hazaértem. Benyitottam a házba, a srácok kíváncsi tekintettel néztek. Én csak nemlegesen rázni kezdtem a fejem.
- Mi nem? Nem találtad meg? Vagy nem akar idejönni?
- Második.
- Jobb is így mindenkinek. - pattant fel a földről Henry. - Mi lenne, ha elmennénk deszkázni? - nincs jobb dolgom (sajnos) úgyhogy csak bólintottam egyet. Meg se kell tőlük kérdeznem hozták-e a deszkájukat. Ide mindig azzal jönnek. Meg indultunk a gördeszka pálya felé. Elég sokan voltak kint az utcákon, de ez egy szombat délután nem is olyan meglepő. Kénytelenek voltunk cipelni a deszkákat a parkig. A pályán kicsit kitudtam kapcsolni, most a fiúkkal sem beszélgettünk. Annyira nem foglalkoztam a világommal, hogy már csak akkor eszméltem fel mikor teljesen ránk sötétedett. A srácok elbúcsúztak tőlem és én is elindultam haza. Gondoltam most már úgy sincs egy lélek sem az utakon deszkával megyek haza. Ismét a gondolataimba merültem. A kis vörösön kattogott az agyam. Azon gondolkoztam, hogy hol lehet. Remélem nem kint tölti az éjszakát. Minél jobban belemerültem a gondolataimba, annál több dolgon elgondolkoztam. Nicolas igazából elég aranyos és törékeny is. Az alkata és a személyisége sem a legférfiasabb. A bőre nagyon puha, a zöld szemeiben egyszerűen el lehet veszni. Szeretném tanulmányozni az arcát a sérülések nélkül. Szeretnék végig simítani az ajkain és... Egy hatalmas villanás és fék csikorgás.
- Hogy van? - ez Noah hangja?
- Rendbe fog jönni. Nem tört el semmije. Viszont a fejét erősen beütötte lehetnek apró emlékezet kiesései, de visszafogja nyerni az emlékezetét. - Henry sétált oda hozzám. Majd visszanézett Noahra. Majd rám.
- Ébren van. Hogy lehetsz ekkora nyomorék ajánlom, hogy emlékezz ránk. - játszottam a hülyét. Néztem rájuk megjátszott értetlenséggel.
- Alex ne szórakozz. - ránéztem Noahra.
- Sajnálom én... - A srácok kétségbe esetten néztek egymásra majd újra rám. Ezen a ponton nevettem el magam, ami fájt is rendesen.
- Te hülye. - homlokon csapta magát Henry, akkorát csattant, hogy az már nekem fájt.
- Ügye a szüleimnek nem szólt senki?
- Nem. Azonnal minket értesítettek. - vágta rá Noah egyből. Az hiányozna, hogy a szüleim megtudják és eltiltsanak a deszkázástól.
- Tényleg mi történt azzal, aki elütött?
- Ő hívott mentőt. Épp a folyosón hallgatja ki egy rendőr.
- Hívjátok be őt is és a rendőrt is. Addig maradjatok kint. - a srácok bólintottak. Egy igencsak gazdagnak tűnő férfi lépett be az ajtón egy vörös hajú nővel az oldalán és persze a rendőr tisztel. A vörös hajú nő emlékeztetett valamire, de csak egy pár szép, zöld szem és néhány szeplő villant be.
- Jól vagy? - kérdezte a férfi.
- Igen jól vagyok.
- Ez esetben felvenném a vallomásod.
- Teljes mértékben az én hibám volt. Nem figyeltem eléggé és gondolkodás nélkül ki gurultam az úttestre. - a rendőr bólintott egyet.
- Rendben ez esetben, ha senki nem kíván vádat emelni, akkor én távozok is.
- Köszönjük biztos úr. - szólalt meg elsőnek a nő.
- Köszönjük. - beállt közénk pár perc néma csend.
- Fhuu kölyök jól ránk ijesztettél, de a lényeg, hogy egyben vagy. Mi akkor megyünk is jobbulást. Gyere drága. - kissé agresszívan ragadta meg a nő karját egyértelmű, hogy nem a párja. Kettejük kapcsolatánál sokkal jobban izgat a zöld szempár a szeplők és a vörös tincsek, amiket nem tudok hova rakni. Viszont mikor ezekre gondolok hevesebben ver a szívem. A srácok vissza sétáltak a szobába és leültek az ágy mellé a két kórházi székre.
- Srácok, van barátnőm?
- Most nincs. Vagyis egy jó ideje csak alkalmiban volt részed. Mindig azt mondod nincs olyan lány, aki megfogna úgy igazán mert az összes ugyan olyan. - válaszolt Noah.
- Miért kérded? - elkezdte felhúzogatni a szemöldökét Henry.
- Azt hiszem szerelmes vagyok valakibe, de nem emlékszem rá, se a nevére, se az arcára, de úgy semmire.
- Semmi nem ugrik be a lányról?
- Csak annyi, hogy zöld a szeme és szeplős talán a haja is vörös, de nem vagyok benne biztos.
- Sose meséltél arról, hogy valaki tetszik neked. - megrántotta a vállát Henry. Ezzel tudatva, hogy ő ebben nem tud segíteni.
- Ne haragudj Alex mi nem tudunk erről semmit.
...
A kórházban 4 napot töltöttem és egy hete itthon vagyok. Ma pedig visszamegyek az iskolába, mondjuk nem túl szerencsés a hét közepén bemenni. Az emlékezetem nagy részét visszanyertem csak arra az egy emberre nem emlékszem. Eszembe jutottak róla dolgok. Nagyon puha hófehér bőre van. Vagy 10 centivel alacsonyabb nálam. Biztos vagyok, ha meglátnám felismerném. Az iskolában körbe ugráltak a lányok. Szörnyen idegesítő volt a sok visítás és a „Fáj még a fejed?", „Jobban érzed magad?" kérdések. Egy két vörös hajú lányt láttam csak az osztályban, de egyiküknek sem volt olyan a szeme, de a többi lánynak sem. Tehát az osztályom ki van zárva. Ebédszünet alatt egy kis csendre vágytam, ezért kimentem hátra az udvarra. Nem vagyok nagy dohányos, de most muszáj elszívnom egyet. Halottam ahogy valaki a sufni másik oldalán motoszkál és fájdalmasan felszisszen. Elnyomtam a cigit és megindultam, hogy megnézzem. Egy fekete pulcsis fiú volt. Leguggoltam hozzá.
- Jól vagy? - majd rám nézet. Ez az a zöld szempár, összetéveszthetetlen.
.
.
.