Egyéni szocprobléma

Elég nagy MÉLYpont - avagy mennyire trash a motivációs tréning?

Hogy jutok ki egy olyan helyről, ahova azt sem tudom, hogyan kerültem? Hogy győzőm le az akadályt, ami elém került, ha nagyon sokáig észre sem vettem, hogy előttem van? Hogy verekedjem ki magam abból a gödörből, amibe az élet sodort? 

Ezek mind-mind olyan kérdések, amik mostanában napi szinten foglalkoztatnak. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy nem csak az én szerény személyem van megáldva terhekkel és nem egyedül én vagyok, aki küzd. Mégis úgy érzem, hogy egyedül vagyok. Magányosan egy gödör mélyén, ami szinte már olyan sötét és feneketlen, hogy se az alját, se a tetejét nem látni. Ami baj, emberek. Megrekedtem egy -az univerzumban sem ismert -rohadt nagy mélyponton, ahonnét sehogy sem vagyok képes elmozdulni. 

- Megesik. -mondják nekem.

- Valóban? -kérdem én. -Tényleg megesik, hogy már hosszú hónapok óta egy olyan ponton nyűglődöm, amin semmi nem tud változtatni? Nem lesz rosszabb, de nem lesz jobb sem? Ez hogy működik mégis, kérem szépen? 

Nyilván igazuk van, tényleg megesik, hogy mélypontra kerül az ember. És természetes, hogy időbe telik, míg össze szedi magát és újra talpra áll. Ezt én is tudom. Amit viszont nem vagyok képes felfogni az az, hogy egy ekkora méretű mélypontból, egy ekkora végtelen gödörből hogyan kúszik ki az ember. Tele van a net mindenféle motivációs előadóval meg lelkesítő kiscicás videóval. Őszintén, te nem érzed magad átverve, ha meghallgatod a trénert, aki arról papol, hogy igenis fontos vagy a világnak és egy kis akarással mindent el lehet érni? Meg hogy a boldogságod egy karnyújtásnyira van csak tőled, bla bla bla... Tényleg? Tényleg elhiszed? Nem érzed úgy, hogy az agysejtjeid száma károsan nagy adagban lecsökken egy-egy ilyen videó megnézése után? Mert én esküdni mernék rá, hogy így van. Sőt én magam egyenesen viccesnek találom az ilyesfajta videókat, a motivációs tréningeket és trénereket. 

Ismerjük ezeket az idézeteket ugye? (És nem, nem áll szándékomban megnevezni, kitől származnak. Ha érdekel, keress utána! De biztosabbnak tartom, hogy valószínűleg már ismered, ki ejtette ki a száján ezeket a csodálatosan mélyenszántó és túlontúl "motiváló" szavakat.):

"Az önmagadba vetett hited sokkal fontosabb, mint a pillanatnyi körülményeid." 
"A negatív személyiség olyan, mint a rossz szájszag. Csak az nem tud róla, akinek van."
"Tudd, hogy az életben minden érted történik, és nem pedig ellened!"

Nagy szavak ezek, nagy szavak. Az a javaslatom, hogy nézzük meg őket közelebbről is! Kezdjük mindjárt azzal, miért is van szüksége az embereknek motivációra. Talán nem tudnak beilleszkedni? Elnyomottnak és értéktelennek érzik magukat? Nem bírják már elviselni a munkával/tanulással/gyerekneveléssel stb. járó stresszt? 

A gond azzal kezdődik, hogy szinte nincs olyan ember a világon, aki ne kényelmesedne el az internet adta lehetőségek tárházának felkutatása közben. Hiszen alapvetően erre van szabva ez az egész. Felmész a netre, beírod a keresőbe az első dolgot, ami eszedbe jut, vagy azt, ami érdekel, és láss csodát: megvan a válasz! Pillanatok leforgása alatt bármit megtudhatsz bármiről/bárkiről. Még csak ki sem kell tenned a lábadat a lakásból. De jobbat mondok: beszélned sem kell senkivel ahhoz, hogy kiderítsd azt, amire kíváncsi vagy. A félelmetes ebben az egészben pedig az, hogy nem félünk belevágni az ismeretlenbe, nem érzünk kockázatot. Hiszen internetes mémek, szubkultúrák, kultúrák vagy internetes játékok alapján tudunk egyáltalán beilleszkedni társaságokba. Ez a leggyakoribb azonosulási/összeköttetési pont két személy vagy csoport között. Ez az egész azért rossz, mert ugyanazokat a dolgokat KELL szeretned vagy utálnod, amiket a csoport, amihez tartozol is szeret vagy utál. Ugyanis ha nem teszed, nem vagy többé a társaságukba való. De ha ez megtörténik és hirtelen kikerülsz a csoportból, nem leszel többé követő és tag, akkor ki leszel te? Lesz saját személyiséged vagy teljesen össze zavarodsz és bele őrülsz a hovatartozásod folytonos megkérdőjelezésébe?