Azon a nyáron [HP - Drarry fanfiction]

13.

Draco hátán végigfutott a hideg. Egy pillanatra megállt az arca kenyegetése közben, és körbesandított. Semmi gyanúsat nem észlelt, ezért visszafordult a tükörhöz, hogy folytassa arckrémének a felaplikálását. Éjfél is elmúlt már, azonban ő képtelen volt aludni, ezért, hogy elfoglalja magát, szépítkezni kezdett. Mert miért ne. Ő Draco Malfoy, ő megteheti.

Hirtelen megrezzent. Mintha lépteket hallott volna közelíteni a folyosó felől. Imádkozott, hogy ne egy baltás gyilkos törjön rá, hisz nem szeretett volna még meghalni, pláne nem úgy, hogy rendbe sem tette a haját.

Persze nem baltás gyilkos volt. Pansy Parkinson lépett be a helyiségbe. Amikor meglátta Dracot a szemei elkerekedtek.

- Oh, csak te vagy az – nyugodt meg Draco, és nekidőlt a mosdókagylónak, amíg várakozott, hogy az arcán lévő maszlagot lemoshassa.

- Ugye tisztában vagy vele, hogy ez a lányok fürdője? – hunyorgott a lány. – Egyáltalán, hogy jutottál be?

- Természetesen tisztában vagyok vele. A második kérdésre válaszolva pedig... Megvannak a módszereim...

- Tudod mit, nem akarom tudni. Azonban még valamit árulj el. Az mégis mi a fejeden?

A srác meg sem lepődött a kérdésen. Inkább zavarta osztálytársa tudatlansága.

- Tch – forgatta a szemeit. – Fejpánt.

És valóban. Draco feje tetején egy rózsaszínű bolyhos fejpánt díszelgett, ami a szőke tincseit hivatott felfogni.

Pansy nem mert többet kérdezni. Sietve hátat fordított, és ugyan hívta a természet, meg volt győződve róla, hogy mindez csupán álom, és ha visszafekszik az ágyába, akkor vége szakad, és nem fog összefutni a Mardekár ridegszívű hercegével, Draco Malfoyjal, ahogy a női fürdőszobában szépítkezik egy rózsaszínű fejpánttal a fején.

A szöszi sem időzött tovább a szükségesnél a helyiségben. Tíz perc múlva megmosta az arcát, majd elégedetten indult el, hogy a következő pontra térhessen a „Dolgok, amiket csinálok, ha nem tudok aludni" elnevezésű képzeletbeli listáján, amin nem mellesleg Harry Potter neve igazán előkelő helyet foglalt el. De hát Harry nem volt ott, így Draconak ki kellett hagynia mind közül a legkedvesebbik tevékenységét.

Átvágott a sötét klubhelyiségen, majd a hatalmas üvegablak elé telepedett le, ahonnan az iskola mellett álló hatalmas tó vízalatti világába lehetett belátni. Percekig figyelte a zölden fénylő vizet, remélve, hogy esetleg megpillantja a vízben élő legendás szörnyeteget, az óriás tintahalat. Azonban a tintahal, vagyis becses nevén William – mert hát, kikéri magának, van neve, legyünk kedvesek azt használni –, a barlangjában szendergett a legnagyobb békességben.

Draco egy bögrét húzott elő pizsamájának a zsebéből, majd a pálcáját megemelve egy varázsigét mormolt el az orra alatt. A bögre egy szempillantás alatt megtelt. A fiú boldogan ivott bele a gőzölgő Americanójába, ami újabban a kedvenc kávéfajtája volt.

Csendben élvezte az itala társaságát, azonban olyan érzése volt, mintha figyelnék. Körbetekintett, de senkit sem látott. Kezdett aggódni, hogy talán mégiscsak egy baltás gyilkos les rá valamelyik koromsötét sarokból. Azt nem tudta volna megválaszolni, mégis, hogy juthatott be egy baltás gyilkos a Roxfortba, de ha csak sorra vette volna például az elmúlt évek Sötét Varázslatok Kivédése tanárait... Igen, egy baltás gyilkos simán bejuthatott.

A mardekárost már szabályosan verte a víz. Gyorsan lehörpintette a maradék kávéját, majd felállt. Lassan, a pálcáját szigorúan maga előtt tartva, terepszemlét tartott a helyiségben. Minden sarokhoz odalépett, benézett a kanapék alá, még a kandallót is leellenőrizte. Semmi. Viszont érezte, hogy nincs egyedül. Ha az illető láthatatlan, akkor még kevesebb az esélye a túlélésre. Felsóhajtott. Hát így fog véget érni életének rövid története?