Csak Te és Én! |✓

Találkozás vele

A mai napom reggel öt órakor kezdődött, egy nagyon finom és meleg expresso társaságában. Amint az utolsó korty kávém is elfogyott rávettem magam egy gyors reggeli zuhanyra, majd jöhetett a napjaim legnehezebb kérdése. Mit vegyek fel?  Nem kerestem olyan sokáig, hamar megszületett a szett. Egy fehér, spagetti pántos trikó, ami mellé felvettem a baba kék térdig érő lenge szoknyámat. Cipőnek pedig a fekete, vékony talpú szandálomat választottam. A hajamat csak kifésültem és hagytam, hogy a vállamra omoljon. Hat órakor pórázzal a kezembe léptem ki a bejárati ajtón, ahol a lágy szellő dobálta a hajamat. A napnak már nem kellett sok, hogy a horizontról az égre érjen és egész alakját láthassuk. A madarak a reggelt dalolással és csiripeléssel díjazták. Hallottam a kerítés túloldaláról beszűrődő városi zajokat, neszeket. Lakótársam Mandula, a golden retriverem kimászott helyéről, nyújtózott és ásított egyet, majd szaladt is felém. Lehajoltam hozzá, hogy megsimogassam és pórázát nyakörvére csatoljam. Kiléptünk a kapun és kezdetét is vehette a szokásos reggeli sétánk. Utunk a közeli kutyabarát parkba vezetett. Nincs szebb, mint a magas fák között sétálni, amiknek az ágai között próbálja magát átverekedni a napnak első sugarai. Idilli egy pillanat én mondom. Manduláról leszedtem a pórázát és hagytam had menjen szabadon. Megálltunk egy kisebb füves foltnál, ahol volt már egy jó pár kutyás.
-Hé kislány!-közelített felém egy alak. Ne foglalkozz vele! Nem fog ide jönni!
-Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád, hogy hozzád szóltam!-ért mellém annyira, hogy már csak öt méter választott el bennünket.
-Na, ne vágj már ilyen fancsali képet!-elindult felém és megragadva a karom arrébb rángatott.
-Engedjen el!-erősködtem.
-Tudom, hogy te is akarod. Ne is próbálj meg ellenkezni!-keze a lábamon egyre feljebb csúszott, feltolva ezzel a szoknyámat.
-Hagyjon békén!-próbáltam eltolni magamtól, de nem sikerült. Erősebb volt, mint én.-Segít...!-próbáltam volna üvölteni, de ráfogott a számra
-Csak egyszer is üvöltesz meghalsz!
-Hátrább ilyen kijelentésekkel!-szólt egy  "unalmasan" csengő hang.
-Ki a fene maga?-fordult hátra támadóm.-De hiszen ez...ez a híres Radírfej!-sápadt le teljesen. Bár kezét levette a számról és a lábamról, de a testemet még mindig a fához szorította.
-Amíg szépen kérem engedje el.-szólalt meg újra a hős. A hangja hiába tűnt nem törődőmnek, engem valamilyen szinten még is megnyugtatott.-Nem hallottad amit kértem?-ekkor a nyakában lévő fehér szalaggal lekötözte és elhúzta onnan támadómat. A földre rogytam, mivel már semmi nem támasztott a fához.
-Jól vagy?-kérdezte a hős. És csak ekkor láttam meg Őt. Hosszú fekete haja a vállain pihent, gyönyörű fekete szemei semmit mondóak voltak. Zsebre dugott kézzel és kicsit görnyedt háttal jött oda hozzám. Éreztem, hogy arcomat elönti a pír, ezért elkaptam róla tekintetemet.
-Igen, jól vagyok!-felém nyújtotta a kezét én pedig elfogadtam azt. Felhúzott a földről, majd odament, ahhoz akit az imént elkapott. Belül, majd szétszakított a boldogság. Rég látott lepkéim visszatértek és, hogy őszinte legyek örültem ennek az egésznek. Nem sokkal később Mandula is megtalált, ezért lehajoltam hozzá, hogy megsimogassam és felcsatoljam nyakörvére a pórázát.
-Ha nem bánod haza kísérlek.-lépett ismét mellém Radírfej. Minek? Nem tudtam válaszolni, mert rögtön elindult. Mondjuk nem igen akartam volna ellenkezni, ezt azért hozzá tenném. Amikor azonban észre vette, hogy nem megyek, hátra nézett.
-Nem jössz?
-D..de-erőltettem egy gyors mosolyt az arcomra. Körülbelül tíz perce sétálhattunk, mikor meg akartam törni a csendet, de ő megelőzött.
-Hogy hívnak?-kérdezte. Nem tudom eldönteni, hogy most tényleg érdekli vagy csak beszélgetni akar. Mondjuk az utóbbit kevésbé hiszem el, nem tűnik valami beszélgetős típusnak.
-[Teljes Név]-mutatkoztam be.
-Az én nevem Aizawa Shouta. De szólíts csak Aizawa-nak.
-R-rendben.-Egy hős csak úgy elmondja a nevét? Ráadásul nekem? Ez biztosan csak valami álom. Nem lehet más!
-Minden rendben?-kérdezte. De a hangja most más volt. Nem az az unott hang, hanem egy kis aggodalmat lehetett észre venni benne, ha nagyon figyel az ember. És hát én bizony figyeltem.
-Persze.-erőltettem egy gyors mosolyt az arcomra.-Öhm....megjöttünk-álltam meg az utca végi háznál. A kutyát beengedtem a kertbe és én is készültem volna be, amikor megragadta a karom és egy kis papírt nyomott a kezembe.
-Ha bármi baj van hívj fel-mondta majd...majd egy gyors puszit nyomott a hajamba és, mint a villám elment. Én meg ott álltam az utcán és  néztem abba az irányba, amibe elindult. Nagy nehezen bementem  a házba, összeszedtem magam, majd csináltam egy gyors ebédet. Ebéd után kicsit felmentem a netre, azon belül is a híreket néztem.

"A U.A-ben holnap lesz a felvételi napja"
A U.A Gimnáziumban holnap kezdődik a Tovább...

"A U.A Gimnáziumban már most túljelentkezés  van."
Tudósítóink szerint a U.A Gimnáziumban már most annyi a jelentkező Tovább....

Volt egyszer egy lány, kis önbizalommal, aki egy nap megnézte a híreket és még az a kis önbizalma is eltűnt. Úgy döntöttem, hogy inkább félre teszem laptopom, és olvasok egy kicsit. Fellapoztam a Zabhegyezőt és olvastam. Utána felöltöztem. Felvettem egy nagy, fehér, bő pólót, egy farmer rövidnadrágot és egy egyszerű deszkás cipőt. A hajamat pedig felkötöttem lófarokba. Magamhoz vettem a pórázt és már mentem is ki Mandulához.
-Mandula gyere!Megyünk sétálni!-kutyám a fénysebességet is meghazudtolva jött oda hozzám. Felcsatoltam a pórázt és már mentünk is. A szél gyengén simogatta az arcomat, a madarak pedig kórusban énekeltek. A lenyugvó Nap kapaszkodott a horizontba, hogy helyét ne vegye át a Hold. Ugyan abba a parkba mentünk csak most nem álltam meg úgy nagyon sehol. A parkon belül volt egy kisebb tó. Magasított part, a part mentén pedig padok lehelyezve. Az égre nézve ludak vándorló csapata, a tó vizén élelmet gyűjtögető kacsák. Ezt a pillanatot egy hangos társaság zavarta meg.
-Hé, skacok ti is várjátok a holnapot?-kérdezte az egyik boldogan.
-Igen Kirishima, én nagyon várom!-ezt a hangot én ismerem! Csak nem? De hiszen ez a hang Deku-é, a volt gimis barátomé.
-Jaj Deku! Hagyad már úgy se fognak felvenni téged.-ez pedig az örök kötözködő Bakugou Katsuki hangja.
-Bakugo, hogy lehetsz ilyen gonosz Deku-val?-szólalt meg egy lány.
-Bakker Denki meg vagy már?-kérdezte Bakugo ezek szerint Denki-t.
-Meg, persze, menjünk!-mondta.
'Ezek szerint a U.A Hősképző Gimnáziumába mennek felvételizni. Sok sikert nekik! Szerencsések.'
Szomorkodtam ezekkel a gondolatokkal a padon.
-Khm..
-Hah...?-felnéztem a hang irányába és ott állt velem szemben.....Aizawa. A haja fel volt fogva, egy fehér ingben és fekete nadrágban állt a pad mellett. Sehol a sárga szemüveg, így jobban láthattam gyönyörű és titkokkal teli fekete szemét.
-Szia!-köszönt kizökkentve gondolataimból.
-Szia-köszöntem. Arcomon gyenge pír jelent meg, így elkaptam a fejem.
-Leülhetek?
-P-persze.-így történt, hogy a tóparton, egy padon a naplementében ülünk. A nap egyre jobban eltűnt. Az eget vérvörösre festve ment el pihenni, hogy holnap újult erővel indítson egy újabbat. A tó vizén tükröződtek a sugarak, melyek pár perccel később már örök nyugalomban voltak. Mikor már teljesen besötétedett, akkor felé fordultam.
-Mivel besötétedett, így inkább haza megyek.-ő csak bólintott és felállt. Először eléggé furcsán néztem rá, de követtem én is a példáját.
-Akkor haza kísérlek.-jelentette ki. És ekkor...ekkor megfogta a kezem. Az arcom versenyzett a paradicsom színével. Fogadásom van rá, hogy ez még mindig csak valami hülye álom! Így sétáltunk ki a parkból. Egyik kezemben a pórázzal a másik meg összekulcsolva Aizawa kezével. Miután haza kísért én is elmondtam a telefonszámom és lementette.
Ezek után elmentem fürdeni és felkaptam a pizsim. Fogat mostam majd befeküdtem az ágyamba. Próbáltam átgondolni a mai nap történéseit, de nem igen jutottam dűlőre. Lehet, hogy most elalszom és reggel pedig felkelek a valóságban.