What's happening? { Hisoka x Illumi} [18+] [HxH] SZÜNETEL

1. Fejezet

                                ~Illumi szemszöge~

A lámpa fénye, csak halványan pislákolt, ezzel kevés fényt juttatva a kis utcába. A falak, ám bár omladoznak, csak ilyenkor este tűnnek hátborzongatónak. A kis utca sötét titkokat rejt. Olyanokat, amiket jobb ha nem tud senki.

A fal mellett, bűzölgő kukák gyülekeztek.

Én is éppen egy ilyen mellett haladtam el, ahogy áldozatomat kerítettem be. Ma egy férfi volt soron, ki apám szerint rengetek gyermek, és nő életét ontotta már ki, de még egyszer se kapták el a zsaruk. De lehet már nem is foglalkoznak a hullákkal, vagy ezzel a gazemberrel. Dehát, ezért vagyok itt én.
Bármennyire is szeretnék szépíteni a dolgon, egy komplett gyilkoló-gépet csináltak belőlem. Kis pisis korom óta, kiképzéseken kell részt vennem, és nincs olyan lehetőség hogy nem. 27 éves vagyok, és bár kijártam az iskolákat, csak egyetlen barátom volt egész eddigi életemben
Hisoka.
Vajon mi lehet vele? Régen találkoztunk már.
Ahogy közeledek a férfi felé egyre hangosabban kiált segítségért, és kegyelemért. Ahogy arra gondolok hány nő és gyermek tehette ugyan ezt vele szemben, akaratlanul is egy düh hullám szel át egész lényemen.
- Most megkeserülöd te rohadék!- kiáltottam, miközben, eldobtam méreggel teli tűimet.
- Neh kérem ne...- A férfi a következő pillanatban, már halott volt. Közelebb mentem, felvettem vállamra. Közelebb mentem az egyik kukához, és egy egyszerű mozdulattal belevágtam. Mintha mi sem történ volna, mentem vissza az utcára, ahol már hívtam is apámat, hogy küldjön értem egy autót.

~ Fél óra múlva~

Amint haza értem, egyből mentem is apámhoz. Irodája felé vezető kihalt folyosó falán, megannyi családi fénykép pihent.
"Milyen régen is volt már, mostmár minden vagyunk csak nem család~ - gondoltam, ahogy megálltam, a fekete lakkozott ajtó előtt. 
- Gyere csak fiam!- kiált ki apám, miután bekopogtam.
- Sikerült megölni?- kérdi, majd maga mellé mutat, hogy üljek le. Ám én nem mozdulok.
- Igen. Könnyű préda volt.- és már fordultam is meg és mentem volna ki az ajtón.
- Hát nem tiszteled meg az apádat azzal, hogy leülj, és elmond mi történt!?
- Nem erre neveltelek te semmire kellő!
- Valóban. Te gyilkolásra neveltél. - indultam volna meg ismét.
- Hát ez a hála!? Egy hét a kiképző szobában! Semmi étel, semmi ital! És ha még ezek után is ilyen szemtelen és hálátlan leszel, megetetlek a kutyával!
Gúnyos mosolyra húzódott a szám, de elindultam a kiképzőbe.
Amint benyitunk a szobába, szembe velünk vannak a láncok. Mellette, az egyébként szürke falakra van erősítve, egy tartó, ahol mindenféle kínzó eszköz megtalálható. Önként sétáltam oda a láncokhoz, és kötöztem fel kezeimet, és lábaimat. Tudtam, ezzel apám csak engem erősít. Számtalan ilyen eset volt már, és megtanultam hogyan kell tűrni. Talán egyes helyzetekben, ez probléma lehet, de most nem az. Egyáltalán nem az.