Kilencedik rész

542 25 0
                                    

Vacsora alatt Ben rám se nézett. Nem tudom miért képzeltem bele többet a délelőtt történtekbe.

Este 10 óra volt,és az ofő most jelentette be az "éjszakai" túrát,ami 5 perc múlva kezdődik.
A lányokkal beugrottunk a házunkba egy-egy pulcsiért,mert már eléggé kezdett hűvösödni, és a szúnyogok is eléggé megszaporodtak a pár órával ezelőtti, szintén nagy mennyiségükhöz képest is.

Amíg az ofő után mentünk kifelé a strandról, Emmel és Hanával megbeszéltük az éjszakai prpáogramot,miközben meg voltunk győződve róla,hogy a többi ház tagjai is ugyan ezt teszik. Hallottuk hogy néhány a s meghekkelte a tvt, és egész éjjel sorit fognak nézni, pár lány a b ből pedig megtervezte hogy átszökik egy másik házba az éjjelre,mert egy házban az ofő csak annyi embert enged aludni,ahány ágy van. A mi tervünk az hogy kiszökünk a táborból hajnali egykor,és majd kettő lörül visszatérünk. Esetleg felébresztjük az ofőt. Persze csak úgy hogy ne tudja meg hogy mi voltunk.

A túra további részében,ami fél órát vett igénybe, kicsit körülnéztünk Balatonakaliban, közben az ofő pedig elmondta a holnapi programot ,miszerint 6 kor kelünk,majd egy 15 kms túrára megyünk,azt követően pedig elfoglalhatjuk magunkat.

Háromnegyed 11 re értünk vissza a szállásra,majd az ofő elköszönt tőlünk,és megmondta,hogy 11:30 kor van takarodó,és akit utána meglát,vagy akár csak égő lámpát lát a szobájában,annak azonnal megy az ofő intő.
Nem mintha az meggátolt volna minket az ötleteink megvalósításában.

Egy dolog nyugtalanított. Ben egész végig kerülte a tekintetemet. Vajon miért tette?


Remélem tettszett a rész. Ha igen pls voteold,és ha kíváncsi vagy más írásaimra is,akkor kérlek kövess be. Köszi

"loving You is a losing game" BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now