17. rész

641 29 8
                                    

A hosszú csókolózás után ledőltünk a tóparton,és beszélgetni kezdtünk. Átbeszéltük a közös emlékeinket,meg minden ilyesmi ,majd Ben elővvette a fülhallgatóját és a egyik felét a.sajátjába, másikat pedig az én fülembe helyezte,majd elindított egy műsorlistát. A dal ami megszólalt az Arcade volt, amiből ez a pár sor tökéletesen jellemezte a múltunkat.
"all i kow,all i kow,loving you is a loosing game"
A sorokat hallva újra megcsókoltuk egymást.
-tudod...
Szólaltam meg,mire rám emelte tekintetét.
-ennek már három éve meg kellett volna történnie....
-egyetértek. Ki kellett volna mondanunk azt hogy mit érzünk,és akkor már három éve ezt csinálhatnánk amit most.
Mondta.

Ezt követően végigbeszélgettük az éjszakát, és végül az osztálykirándulás egész hátralévő részét egymás karjaiba fonódva töltöttük. Nagyon boldogok voltunk együtt. A kirándulás után pedig szintén minden percet amit csak tudtunk együtt töltöttünk.
Ben és én. Ez volt életem álma,és most megvalósult... évek után először tiszta szívemből boldog vagyok.

                            Vége

Remélem tetszett. Ez volt életem legelső könyve.
Ha igen akkor légyszi kövess be,és voteold a részeket.
Megpróbálok majd nagyjából kéthetente új könyvet kihozni.
Remélem tettszeni fog :)

"loving You is a losing game" BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now