Lélektársak

6.

Hermione

Nem tudtam hova tenni Malfoy viselkedését. Bár észrevettem, hogy amikor nincs velem Harry és Ron, akkor nem akkora bunkó, mint általában. Kicsit bűntudatom volt, ami miatt nem köszöntem meg neki azt, hogy elhozott egészen a Griffendél klubhelyiségéig. Mindenki aludt, szóval nem kellett félnem attól, hogy meglátnak.

Gyorsan vettem egy forró zuhanyt, ami igazán jólesett az átfagyott testemnek. Miután ezzel végeztem, felosontam halkan a szobámba, majd ágyba bújtam. Magamra húztam a jó meleg takarót és kényelmesen álomba szenderültem.

Meleg nyári nap volt. A forró homok égette a lábamat, ezért a tengerbe szaladtam lehűteni. Mellettem velem egykorú kisgyerekek játszottak. Az egyik fiú csúnyán rám nézett, majd lefröcskölt vízzel. Az egész arcomat beterítette, a só pedig csípte a szemem.
-Csúnya vagy! - mondta az akitől az adagot kaptam. A sírás szélén voltam már, amikor homályos látással ugyan, de felismertem a közeledő jó barátomat. Bárhogy felismerném.
- Ne merd őt bántani! - mondta dühösen a szőke kisfiú, majd belökte a vízbe azt, aki lefröcskölt és kigúnyolt. - És ő a legszebb lány a világon!
Mellém állt és egy kisebb törölközővel próbálta helyre hozni a szemem. A nyakába ugrottam, mire mindkettőnket felborított egy hullám, az ép törölközőt is bevizezve. Nevetve néztünk egymásra.
- Köszönöm! - mondtam neki boldogan. Akik piszkáltak ezután egyből eltűntek.
- Bármikor. - vigyorgott rám.

Felriadtam. Megint ilyenről álmodom. Egyre furcsább. Az álmomban nagyon fiatal vagyok a fiúval együtt. Kisgyerekek vagyunk. Talán, ha 6 évesek. Mégis úgy viselkedünk, mintha mély érzelmeket táplálnánk a másik iránt. De ez gyerekek között nagyon különös. Nem értem, hogy hogyan lehetséges. És azt sem, hogy ez az egész miért történik. És, hogy miért pont most. Annyi megválaszolatlan kérdés. Talán valaki tudja rá a megfelelő válaszokat. De ezt csak azután derítem ki, miután kialudtam magam.

•••

A Griffendél asztalánál ültem egy pirítóst majszolgatva. Egyenlőre egyedül voltam, de nemsoká megláttam a barátaim.

- Milyen volt a büntetés? - kérdeztem fintorogva  Harrytől.

- Írnom kellett. - vonta meg a vállát, azonban észrevettem, hogy nagyon rejtegeti a bal kezét.

- Mutasd a kezed. - mondtam neki, mire megmutatta a jobbot. - Nem azt! - megfogtam a másikat és magam elé húztam. A látvány elborzasztott. A kézfejébe egy szöveg volt belevésve, ami már behegesedett.

Hazudni bűn.

- Harry, ezt jelentened kell! - csattantam fel döbbenten. Visszahúzta a kezét és csak azután válaszolt.

- Nem, nem kell.

- Hermionénak igaza van. - helyeselt Ron. - El kell mondanod Dumbledorenak.

- Minek? - háborodott fel Harry. - Dumbledore nem beszél velem. Kicsit sem érdeklem.

- Harry... - próbáltam nyugtatni, de túl forrófejű.

- Nem! - állt fel az asztaltól és kiviharzott a nagy teremből. Ronnal lemondóan néztünk egymásra.

- Nem tudom, hogy mikor érti meg, hogy mi csak segíteni akarunk neki. - mondtam szomorúan a vörös barátomnak, aki éppen nagy szelet kolbászt tömött magába.

- Jaahh, éhhnse. - bólogatott teli szájjal, mire csak a szemem forgattam.

A tekintetem véletlenül elvándorolt a Mardekár asztala felé, akaratlanul is egy szőke fejet keresve. Gyorsan meg is találtam. Fáradtnak tűnt, szóval gondolom nem aludt sokat. De ez miért is érdekel engem?

Egy pillanatra a tekintetünk összeakadt, de gyorsan elkaptuk a pillantásunkat. Ellenségek vagyunk és utáljuk egymást. Mindig emlékeztetnem kell erre magam.

Mivel Harry gyorsan lelépett, ezért egyedül kellett elintéztem azt, amit kitaláltam. Az álmaimra a választ magától Dumbledoretól akartam megkapni, azonban nem tudtam a jelszót a szobájához. A kőszobor előtt állva soroltam fel random szavakat, amikor megjelent a házvezetőm.

- Maga mit keres itt, Granger kisasszony? - kérdezte McGalagony meglepetten.

- Dumbledore professzorhoz jöttem. - mondtam halkan.

- Nem órán kellene lennie? - mért végig szigorúan a tanárnő.

- Ohh... öhmm... de igen. - sütöttem le a szemem. Sosem hiányzom egy óráról sem. Szégyellem magam, amiért ezt előrébb helyezem, mint a tanulást. - De nagyon fontos lenne.

- Rendben hát. - elmotyogta a jelszót a kőszobornak, majd intett, hogy menjek utána. Bekopogott az igazgató ajtaján, mire kaptunk egy Szabad! választ. Még sosem beszélgettem igazán Dumbledoreal úgy, mint Harry. Igaz, hogy sosem fogok tudni vele úgy beszélni, mint ő.

- Minerva, Granger kisasszony. - biccentett az igazgató. - Minek köszönhetem a látogatást?

- Szeretnék magával beszélni, igazgató úr. - feleltem zavartan. Nem akartam, hogy McGalagony végig hallgassa, de meg is oldódott a problémám, mivel Dumbledore távozásra intette.

- Miről szeretne beszélni? - nézett rám bizalmasan a félhold alakú szemüvege mögül.

- Előre is bocsánatot kérek, hogyha furcsa lesz. - szabadkoztam, mivel nagyon féltem, hogy hülyének fog nézni.

- Ms. Granger, tudja szerintem nincsenek furcsa dolgok. Minden teljesen normális, csak nem ugyanolyan módon. Mondja csak. - mosolygott rám biztatóan. Nem igazán értettem, hogy mit akar ezzel mondani, de már megszoktam a beszédeit.

- Rendben. Szóval igazából egy álomról lenne szó... - elmeséltem neki, hogy milyenek és hogy mikor jelentek meg. Magáról az álmokról is részletes beszámolót adtam. - Maga szerint mit jelentenek?

- Nos... - kezdett bele a professzor. - Véleményem szerint, ezek emléktöredékek. Az a sejtésem, hogy magán memóriatörlő bűbájt hajtottak végre.

- Tessék? Ezt nem értem. - ráncoltam a szemöldököm. - Hiszen, akkor még nem is tudtam a varázslásról.

- Lehet, hogy maga nem. De talán az a kisfiú, akiről álmodik, varázsló.

- Maga szerint tényleg ez történt? - kérdeztem elhaló hangon. Kitörölték volna az emlékeim?

- Megeshetett, igen.

- És... azt nem tudja, hogy miért most jelentkeznek ezek az álmok? Mármint emlékek.

- Van egy sejtésem. - mosolygott titokzatosan. - Azonban nem vagyok benne biztos, így még nem adom a tudtára. Ahogy maga mondaná... - nézett rám újra a szemüvege fölött. - Furcsa.

- Köszönöm szépen a segítséget, Dumbledore professzor. - álltam fel a székből és halkan távoztam.

Kitörölték az emlékeim. De miért? És valóban ez az egyetlen lehetséges magyarázat? Ezek, amiket álomnak hittem, tényleg megtörténtek?

Mert, ha igen, akkor meg kell találnom azt a kisfiút. Vajon ő is emlékszik?