Supernatural fanfiction

Valaki nyer és valaki veszít...

A Harleyt leparkolva néztem körbe. A külvárosi utcák nem sok jót ígértek egy egyedül lévő nő számára, de nem aggódtam. Egy-két pasi hangosan  igyekezett ecsetelni, hogy mi mindent tudna velem csinálni, ha egy kicsit kedvesebb lennék hozzájuk. Egyikük elkövette azt a hibát is, hogy hátulról a bőrnadrágos fenekembe markolt. A következő pillanatban a kocsmában ülők csak arra lettek figyelmesek, hogy bátor barátunk berepül az ajtón, nekivágódik az oszlopnak és összeesik. És mögötte megjelentem én. Senkit nem lepett meg egy ilyen helyen egy ilyen közjáték. Igazat megvallva fáradtan léptem be a lepattant kocsmába de a vadászok szerint most itt találhatom meg a Winchester-nyami-fiúkat. Az olcsó szivar szagát szinte vágni lehetett a csehóban de már az ajtóból észrevettem őket. Sam kimagaslott társai közül. 

-Szevasztok fiúk!-üdvözöltem őket, miközben egy széket magam alá toltam és ellentétesen ráültem. Karjaimmal pedig a szék támlájára támaszkodtam. Egy ideig hagytam, hogy a fiúk alaposan megnézzenek. Lassan pásztázták végig tekintetükkel- főleg Dean-   először a csizmás lábamat, majd a hosszú combomat...kis ideig elidőzve egy bizonyos helyen, majd felfelé a melleimen át az arcomig.

-Nos, ha kibámultátok magatokat srácok, akkor be is mutatkoznék. Előbb a munka és aztán a kéjes szórakozás! Katrina Carpenter vagyok. John egy régi barátja. Apátok mindig azt mondta, hogy számíthatok az ő  vagy a fiai segítségére és mivel Johnt megkérni már nem tudom, így hozzátok jöttem!

-Katrina! Katrina!- mondogatta Sam. Látszott rajta, hogy a nevemet hallotta már valahol.- Te vagy a magyar vadász?

-Igen, mondhatjuk így is...de mondhatom a melót vagy egy ideig még inkább beszélgessünk az önéletrajzomról?

-Mond csak nyugodtan kislány!- mondta a tőle megszokott szépfiús csajozós mosollyal Dean.

Szempillantás alatt hajoltam előre a székkel és ragadtam meg Deant a  legérzékenyebb pontján:

-Ha még egyszer kislánynak hívsz a torkodba tömöm le a golyóidat kisfiú! Értesz?- suttogtam a fülébe éppen annyira, hogy érezzem ahogyan felizgatja a fogásom. Elégedett mosollyal vettem tudomásul, hogy komoly hatással vagyok a nagyobbik Winchesterre. Vajon Sammyboyra is ilyen hatással tudnék lenni? Vágül is benne démonvéris csörgedezik! Érdekes lesz megtudni...

-Oké!- tette fel a kezét megadóan az idősebb Winchester fiú.

-Szóval? Miben segíthetünk...khm... Katrina?- kérdezte Sam.

-Nos. Egy ideje követeket egy vonalat. Igazából semmi extra. Egyszerű végkimerülésben halnak meg az emberek de aztán feltűnt valami. Egészséges férfiak mind, húsz és negyven év közötti, sportos félistenek. Szó szerint végelgyengülésben haltak meg...de...előtte mindegyik egy nővel távozott. Egy magas és most idézem "földöntúli szépséggel". Mindegyik tanú, akikkel beszéltem ezt a kifejezést használta. Egyszer már belebotlottunk apátokkal egy ilyenbe és megöltük. Azt hittem az volt az utolsó példány, de úgy látszik tévedtünk Johnnal. A könyvek sem tesznek említést erről a lényről. Csak egy utalást találtunk. Egy mítoszt, mely Liatron démonnak nevezte. Egy varázslény, mely sok faj erejét birtokolja de a gyengeségeiket nem. Olyan, mintha valami parazita lenne. Boszorkány, dzsinn, nimfa satöbbi...Az írás szerint megalkották az idők kezdetén. Nem született, hanem teremtették. 

-Utálom a boszorkányokat...- szólt közbe Dean de szúrós tekintetemet látva gyorsan elhallgatott. 

-Liatron. Sosem hallottam ilyen nevű démonról.- mondta Sam és lázasan felnyitotta a laptopját.-Talán az Akasha krónikákban lesz róla valami.

-Semmi Sammyboy! Semmi. Ez a valami rendelkezik a boszorkányok varázsával, a dzsinnek és nimfák erejével, képességeivel...de hogy hány teremtmény ereje lakozik benne azt igazából nem tudni. Visszatérve...női áldozatokról nincs szó, tehát csakis férfiakra vadászik.