Russian Roulette//Harry Potter ff.

°2°

Nem mindenkinek való a búcsúzás. Egyeseknek egyszerűen nincs hozzá érzéke.

Az utolsó napjaim ezen a nyomortanyán. 

Lustán legeltettem végig a szemeimet a halószobán. Most kellett volna elfogjon a nosztalgia és az elmúlás érzése, de őszintén megvallva nem éreztem az égvilágon semmit sem éreztem. Legalábbis ehhez hasonló dolgokat nem. El akartam végre hagyni ezt az iskolát. 

Beraktam az utolsó holmiaimat is a bőröndbe és most utoljára magamra öltöttem a méregzöld uniformisom. Lassan végigsimitottam a taláromon és a bőröndömet szórakozottan magam után lebegtetve vágtam át a hűvös klubhelységen és vettem az irányt a lépcsőházba. 

Felsétálva megcsapott a nyári meleg fülledtsége és undorodva húztam el a számat. Tovább igyekeztem a nagyterem felé. Az ajtók még nyitva álltak, de miután beléptem és tettem pár lépést a Mardekár asztala felé nagy robajjal záródtak be. 

"A késés nem erény!"  Visszhangoztak a drága Evans igazgató asszony szavai, amiket oly sokszor hallottam a Roxfortban töltött éveim alatt. Erkölcs és tisztelet hajhász nő éppen ekkor lépett a pódiumra én pedig elfoglaltam egy helyet a padon a háztársaimtól egy kicsit arébb. A nő szigorúan körbe pillantott mire a teremet elöntötte a csend dallama. 

-Nos... Köszöntök mindenkit ezen a kellemes nyári napon - kezdett bele kimért hangon a búcsúztatóba - Egy újabb eseménydús évet tudhatunk magunk mögött. Új élményeket, tapasztalatokat és persze keményen megszerzett tudással is gazdagodhattunk. És, mint minden évben idén is elválunk a végzős diákjainktól. - nézett végig enyhe mosollyal az ajkán a diákok tömkelegén.

-Mind tehetséges és igen szép jövő elébe néző immár fiatal felnőtteket engedhetünk ma útjukra. Engedjék meg, hogy emlitsek párat a kiemelkedő hetedik évfolyamosok közül. - helyezte papirjait az előtte álló állványra. 

-Ethan Morgan a Hollóhát házból, aki már 5 éve a Kviddics csapatunk kapitánya, reméljük pár év múlva láthatjuk a világbajnokságon is. 

-Sarah Ellison Griffendéles tanuló, aki idén a legkiválóbb vizsgákat tette, a tudásával egyszer még nagyon sokra viheti. - folytatta a Griffendélesek asztalára nézve. 

-Dylan Dawon a Hugrabugból, aki pár hónapja igaz látásra tett szert, ezzel a képességgel rendelkezve nagy dolgokat érhet még el. 

-És végül... - vezette a tekintetét a mi asztalunkhoz és egyenesen rám bámult és vele együtt még több száz szempár meredt rám, én pedig egyenes háttal, nyugodt tekintettel néztem vissza rájuk. - Irina Rovell a Mardekár növendéke, aki a Roxfort legtehetségesebb bájital főzői közé is bekerült, talán még egy nap visszatér, hogy tovább adja a tudását tanárként - mosolyodott el, persze Charlotte... Amint kilépek a kapun többet be sem teszem a lábam ide. - Napestig sorolhatnám még a neveket hiszen az évfolyamon csupa tehetséges diákot tudhatunk. Bátran jelentem ki, hogy készen áll a 2020-as évfolyam a nagybetűs életre! - bólint elégedetten, majd a hangja izgatottan kezd csengeni - És most jöjjön az idei év házkupájának győztese... 

Gondolataimban elkalandozva vártam, hogy átváltsanak a zászlók szinei. 7 éve már, hogy megkaptam a felvételi levelem. Mielőtt átléptem volna az iskola kapuit már a bőröm alatt lapult a sötét jegy. Nem sokkal az előtt kaptam meg, hogy megkezdtem volna a Roxfortos tanulmányaim. 

Én vagyok a negyedik generáció a Rovellek között, aki megkapta a jegyet a bal karjára. Sosem erőltették rám a szüleim ezt az életet, nem is kellett nekik, hiszen hamar megtapasztaltam milyen romlott is a világ, amiben élünk. És ez engem is romlottá tett. Nem tagadom elkényesztetett gyerek vagyok, de igazán megérdemeltem. Kitűnő jegyeim vannak, felkerültem a legjobb bájitaltan főzők listájára és még saját főzeteket is fejlesztettem és nem utolsó sorban, előkelő szépséget örököltem a szüleimtől. 

Az iskolában is mindenki tisztelt. Persze barátaim azok sosem voltak, ugyanis a tisztelet a félelmükből eredt. Mindenki tudta ki illetve mi vagyok. Nem voltam sosem magányos emiatt, sőt én igy szerettem, mindig is csendes gyerek voltam ez mára sem változott. És természetesen az otthonom nem itt van, hiszen otthon várnak a szüleim és Maeve... Ők az én gyengepontjaim. 

A lány gondolatára mosolyra húztam a számat és ahogy kékre váltottak a zászlók felpattantam és a bőröndömmel együtt átszeltem a termet és meg sem álltam a főkapuig. Öles léptekkel mentem át alatta és vissza se néztem a kastélyra. Úgy siettem haza, mintha az életem múlna rajta... Vagy másé.