Tündérszem | SzD.

Bendi & Nicole part I.

Part 1.

Nicoleta Mironescu

Mondhatni, hogy már-már otthonosan éreztem magam az engem ölelő, ismeretlen fiú karjai között. Annyira intenzíven be volt illatozva, hogy bármelyik román fiú megirigyelhette volna. Az egyetlen különbség, hogy ez tényleg valami drága, minőségi cucc lehetett, és finom illata is volt, csak hirtelen túl soknak hatott. Ilyen közelségből meg pláne. A szerencsém, hogy ez a budapesti szórakozóhely szabadtéri és legalább levegőt rendesen kapok.

Egyébként nem lehetett panaszom a tánctudására. Ha én is azért lennék itt, hogy felszedjek valakit, már biztosan meggyőzött volna. Tekintetem az arcára fordítom, ő pedig elenged egy szívdöglesztő mosolyt. Helyes, tényleg az, de nem az esetem. Túlságosan is román fiús beütése van a sötét hajával és bőrével, pár helyen észrevehető aprócska borostái pedig csak hozzátesznek ehhez az összképhez. Azt sem tudom, hány éves lehet.

- Egyébként Dominik vagyok. - mondja csendesen a fülembe.

Hát, akkor lehet, hogy nem román. Ott nem neveznének senkit Dominiknak.

- Nicole. - nézek fel rá, ő pedig elégedetten bólint és nem firtatja, hogy miért mondtam neki külföldi nevet. - Kösz a táncot, Dominik. - húzódok el tőle kicsit, azonban derekamon nyugvó kezei nem engedik, hogy elég távolságot varázsoljak kettőnk közé, így két tenyerem a magas srác mellkasán ragad végül. - Vissza kellene mennem a barátnőimhez. - szabadkozom és abba az irányba nézek, ahol megpillantom a két barátnőmet, ismeretlen srácokkal egy asztalnál.

- Ők a barátnőid? - kérdezi Dominik és szemével követi a pillantásom, mire én csak bólintok.

Elégedett mosolyt villant rám.

- Akkor gyere, úgy látszik a barátnőid az én haverjaimmal vannak ott éppen. - fog kézen, én pedig elengedek egy kelletlen sóhajt, amit szerencsére nem hall a zaj miatt, majd határozottan húz magával az asztalhoz és székekhez, ahol Barbi és Ana is ülnek.

- Nicolee! - köszöntenek kitörő lelkesedéssel a lányok. - Azt hittük már elvesztél. - mondják sokat sejtetően, én pedig hirtelen mindenki szemét magamon érzem, és el is engedem ennek a Dominiknak a kezét, mielőtt bárki rosszat gondolna erről a szituációról.

- Vigyáztam a barátnőjükre, hölgyeim. - szólal meg mellettem Dominik. - Nicole, ő Máté, Dani, a világfájdalmas képű pedig Bendi. - kezdi magyarázni nekem a haverjai nevét, én pedig követem őket a pillantásommal.

Szemeim megállapodnak a világfájdalmas képű Bendin, ő pedig rám villant egy bizonytalan mosolyt, amit rögtön viszonzok is. Ahogy tekintetünk fogva tartja egymást, érzem, hogy a gyomrom bukfencezik és a szívverésem kicsit fel is gyorsul.

- Látom, neked üres a poharad. - szaladnak ki a szavak a számon, miközben még mindig a szőkésbarna hajú fiú szemeibe nézek. - Nem szeretnél eljönni velem a bárhoz? - kérdezem tőle, mire csodálkozó pillantásokat kapok mind a barátnőimtől, ettől a beképzelt Dominik sráctól meg a másik két haverjától is.

Egyedül Bendi villantja rám a világ legédesebb mosolyát, én pedig úgy érzem, hogy minden más, ami körülvesz minket, megszűnik létezni, csak mi ketten vagyunk.

- De, nagyon szívesen. - bólint rám és fel is emelkedik a helyéről.

Bele sem gondoltam, hogy mi lenne ha nemet mondott volna. Mennyire gáz lett volna ez mindenki előtt. Sietősen fordítok hátat a társaságnak, amint mellém lép, és rögtön el is indulunk az egyik bár felé. Sokan vannak, de nem bánom, hogy percekig kell sorban állnunk.