Roxfort, az őrültek háza

Egyik kézbe seprű, másikba whiskey jár

Szeles, de tiszta reggelre ébredtek a Roxfort diákjai szombaton. Lyanna a többieknél jóval hamarabb, szinte a Nap első sugaraival kelt fel. Talán amiatt, hogy az évad első meccse állt előtte és a csapata előtt. Talán Alecto girhes görényének fuldokláshoz hasonló horkolása miatt. A Csillagvizsgáló torony korlátjának dőlve kémlelte a horizontot és magában üdvözölte a kellemes, nyugodt csendet, amiben már régóta nem volt része. Időnként ajkaihoz emelte az ujjai között tartott cigarettáját és mélyet szívott belőle. A nikotin szétáradt a szervezetében és ellazította megfeszült idegszálait. Bár megígérte magának, hogy meccs előtt max egy szálat fog elszívni, már a harmadiknál tartott.  

-Reggeli relaxációs cigaretta? -szólalt meg Lyanna mögül egy ismerős hang, amitől a lány kishíján az egész cigarettáját letüdőzte. Köhögve fordult hátra az elnézőn mosolygó James Potterhez -Bocs, nem akartalak megijeszteni. -sétált mellé, miközben egy megviselt pergament dugott a zsebébe

-Te meg mit csinálsz itt? Csak nem kémkedsz utánam, Potter? -kérdezte a köhögéstől könnyes szemmel Lyanna, mire James elvigyorodott 

-Azért ennyire ne bízd el magad, Rosier. Csak erre jártam. -vont vállat

-Reggel hatkor, mi? -tette csípőre a kezét a lány, majd végignézett rajta. Nem volt épp a legjobb formájában a griffendéles fiú. Az arca nyúzott volt, sötét karikák pihentek a szemei alatt és még a szokásosnál is kócosabb volt a haja. Lyanna felsóhajtott és visszafordult a táj felé -Remus hogy van? 

James nekidőlt a korlátnak és fáradtan megdörzsölte az arcát. A lány már harmadévtől tudta, hogy vérfarkas az egyik legjobb barátja, mégse zavarta egyetlen pillanatra se. Nem gondolt ettől másképp Remusra, nem szánta, nem undorodott tőle és egyáltalán nem érdekelte, hogy mit mond a varázsvilág a vérfarkasokról és mit nem. Neki csak Remus számított. Az imádnivaló, szarkasztikus, csokimániás fiú. Talán emiatt is voltak annyira közel a Tekergőkkel. Lyanna tudta, hogy Jamesék szokták visszahozni reggelente őt a gyengélkedőre és gyanította, hogy a három jómadár a figyelmeztetések ellenére se hagyta magára Remust. Voltak annyira eszesek, hogy kitaláljanak valamit erre, azonban Lyanna sose firtatta ezt. 

-Nem jól. -vallotta be James, mire Lyanna szíve összeszorult -Valószínűleg kihagyja a mai meccsedet. 

-Ne hülyülj már! Kit érdekel a meccs ilyen helyzetekben?! -háborodott fel Lyanna, James pedig elmosolyodott

-Azért a drága Holdsápunk még kiadta utasításba, hogy nyerd meg neki a mait -kacsintott a fiú, mire Lyanna felnevetett

-Hát persze! Képzelem, ahogy az utolsó energiájával feléd bök és azt mondja "Aztán Lyanna nehogy veszíteni merjen a Hugrabug ellen!" -változtatta el a hangját a lány, majd megforgatta a szemét a másik nevetését hallva

-Ha hiszed, ha nem, így volt! Én mondom neked!  

-Perzse Potter, persze. -bólogatott szórakozottan Lyanna, majd egy utolsó slukkot szívott a már szűrőig égett cigijéből. Egy kecses mozdulattal a távolba pöckölte a csikket és a két fiatal egy ideig szótlanul követte a szemével az apró, füstölgő kopórsószög útját. Az októberi szél őszillatot hozott feléjük miközben a hajukba kapott és néhány tincsüket megtáncoltatta. Lyanna az órájára pillantott és kissé idegesen felsóhajtott. Lassan idő volt. 

-Izgulsz? -pillantott felé James

-Nem. -vágta rá Lyanna, majd a fiúra nézve az ajkába harapott -Talán... Na jó, igen. Ez lesz az első meccsem kapitányként. Ha veszítünk... 

-Hé, hé, hé... -kapta el a kezét James és rámosolygott -Mik ezek a negatív gondolatok? Miért veszítenétek? Lyanna Rosier a csapatkapitány, aki a góltartó a hajtók közül a suliban már két éve. Ha te nem győzöl, akkor ki más?! -Lyanna vett egy mély levegőt és boldogan tapasztalta, hogy az idegessége is csökkent a fiú szavai nyomán. Végül még el is mosolyodott. -Na itt az a mosoly, amit kerestem! -kiáltott fel James, mire Lyanna zavartan elnevette magát