Angyalok gyermekei

Isabella "Izzy" Sophia Barnes

Amióta az eszemet tudom a Bosszúállókkal élek. Ők a családom. A nagyapám Bucky Barnes, a keresztnagyapám ha van ilyen Steve Rogers, a szüleim Theo Jones és Ava Barnes. Anyunak van egy bátyja, Thomas Barnes, vagyis ahogy én hívom Thom bácsi, bár ezt annyira nem szereti. Meg persze a testvéreim Alice Barnes, fogadott nővérem, Alexander "Alec" Gideon Barnes, az ikertestvérem és Maxwell "Max" Joseph Barnes, a kisöcsém. És nyilván ott vannak a többi Bosszúállók, akiket az egész világ ismer. Anya már azóta tanít harcolni mióta járni tudok, lehet már hamarabb elkezdte de arra nem emlékszem. Apa tanít minket az angyali erőkről, mivel elvileg mi leszünk a következő generáció. Hát így most eléggé kaotikus az egész. De már több mint hat éve erről beszélnek nekünk. Holnap 15 évesek leszünk Alec-el és nem tudom mit várjak. Thor már egy hónapja arról beszél, hogy milyen jó ajándékot hoz nekünk Asgardból. Apa meg azzal fenyegeti, ha valami éles fegyvert hoz, feldugja a seggébe és megforgatja benne, így az érzelmemim vegyesek a holnappal kapcsolatban. Nyilván nem szeretném, hogy apa Thort nyársra húzza. Alec meg a fene nagy optimizmusával bíztat, hogy úgysem döfi karóra.
Na mindegy. Lényeg a lényeg, holnap lesz a szülinapunk. Még reggel van így az első dolgom, mielőtt még bárki is zaklatna az edzéssel vagy a tanulással, a kávéfőző a földszinten. Imádom a szobám, de a reggeli kávém szempontjából nem praktikus. Túl messze van. Takarómba burkolózva, mint egy őslakos, leslisszoltam a konyhába, töltöttem magamnak egy kávét és indultam volna vissza mikor megláttam Stevet a lépcső tetején.
-Picsába!-dörmögtem az orrom alátt. De ezek szerint nem elég halkan.
-Hogy beszélsz?-leindult le a lépcsőn.-nekem is töltesz?
-Várj! Most nem akarsz reggel futni velem?
-Holnap van a szülinapod te Burító. Most megkíméllek.
-Köszönöm a szülinapok Istenének!-levettem még egy bögrét, töltöttem Stevnek is egy kávét és visszamentem a szobámba. Leheveredtem az ágyamra és belefogtam a reggeli fetrengésbe.
Nagyjából húsz perc telhetett el, mikor az ajtóm kivágódott és landolt valaki a hátamon. Max volt az
-Maxwell Joseph Barnes! Ezt még is hogy merészelted?! Ezt még visszakapod. Most menekülj te nyavajás! Fuss te bolond! Mert ha utolérlek szana-széjjel csikizlek!
-Jajjj!!!  Neeee!!!! Anyaaaaa!-rohant ki a szobámból én pedig diadalittasan csuktam be mögötte az ajtót. De sajnos nem volt menekvés. Annak ellenére, hogy Steve megkímélt a "jóleső" reggeli futástól, attól még anya nem hagyja annyiban a kiképzést. És mivel ma szerda van, így a mai program, kick-box. Lehető legjobb. Mondhatni a vesémet áttelepíti a gyomromba a májamat pedig a tüdőmbe. Igen kellemes anyával edzeni. Mégha nem is vagyok angyal, mivel a szüleim azok, így vannak alap képességeim. Fokozott erő, gyógyulás meg hasonlók. Kellemes, mert ezt drága jó rokonaim is tudják. Így nem kímélnek. Néha azt érzem, hogy ennyi erővel leállhatnék a Vajákkal egy gyors kardforgató párbajra és még abból is több darabban jönnék ki, mint a szerdai edzésből. Vagy hívhatom Jace Waylendet, hogy küzdjön meg velem. Egyébként vicces, mert anya kedvenc könyvsorozata , Az árnyvadászok; végzet ereklyéi. És ebből következik, hogy minket is a könyvekben szereplő karakterekről nevezett el. Alec és Isabella Lightwood egy testvérpár és pár évvel fiatalabb öccsük Maxwell Joseph Lightwood. És így született meg az ötlet, hogy ezek lettek a mi neveink is, csak mi nem Lightwoodok hanem Barnesok vagyunk. És ami a legjobb őket is kiskoruk óta tanítják és edzik, hogyha eljön az idő, tökéletes harcosok lehessenek. Mint mi. :) Mindegy is, miután anya oktatás céljából hülyére vert engem, Alec kiugrasztotta a vállát, mikor Stevel futott így ő megúszta. Szóval visszatérve, anya laposra vert engem, na jó ez nem igaz. Nem ver minket, csak nem hagy győzni. Lényeg a lényeg, visszakúsztam a szobámba és bevetődtem az ágyamba, hogy csendben meghalhassak ott. Költői túlzás, nyugalom nem haldoklom. Gondolataimat a kopoktatás zavarta meg. Majd a kilincs lenyomódott. Nem nem szellem mozgatja az ajtót. Steve jött be. Mondjuk amilyen öreg, már szellem is lehetne. Szóval a lényeg, valahányszor edzek anyával ő mindig hoz nekem jeget, hogy ne haljak meg teljesen. Most is így tett, belépett az ajtón egy hatalmas nagy zacskó jéggel.
-Isten vagy!
-Ennyire csak nem rossz.-nézett le rám azokkal az ártatlan kölyökkutya szemeivel.
-Steve ugye tudod milyen ha tehetetlen vagy és küzdesz egy olyan emberrel aki sokkal nagyobb, ügyesebb és gyorsabb nálad. Ne tagadd! Bucky papa mesélt róla.
-Bucky papa?
-Igen! Most improvizáltam. Biztos gyűlölni fogja.
-Oooo...az nem kérdés. De igen, rengetegszer volt az, hogy sikátorokban, parkolókban vertek el. És igen, Buck mindig ott volt és megmentett.
-De nekem nincs Buckym.
-Nem neked nincs. Viszont van Steve keresztnagyapád.
-Igaz! Na add azt a jeget!
Nos, igen a szerdáink így telnek.
De! És ez egy hatalmas De, miután megvolt az edzés következhet a szurkálódás Bruce-al és Stark-al. És ezt most szó szerint kell érteni. Fognak egy rakat tűt és fontosabb izomcsoportokba szurkálják, majd áramot vezetnek bele. Nyilván nem sokat, csak annyit, hogy az izom reagáljon és ezt a gép érzékelje. A kedvenc időtöltésem, nyilván.
Miután megvolt a tűpróba következhet az ebéd. Szerdánként mindig haragszom rájuk így az ebédemet a szobámban szoktam elfogyasztani. És ma sem tettem másként. A tányérommal helyet foglaltam az ablakpárkányban kialakított rajzolós kuckómban és neki álltam megenni a mézes csirkét amit a kínai étteremből rendeltünk. Már majdnem megettem, mikor valaki megint bepofátlankodik hozzám. Kopogás, majd kicsit sem határozottan valaki benyit. Mint egy szurikáta bedugta a fejét a nyíláson. Papa vagyis Bucky vagyis nem tudom hogy hívjam volt a fej tulajdonosa. Vagyis még mindig az övé. Na mindegy talán érthető. Beljebb lépett.
-Haragszol?
-Mint minden szerdán. Tudod lassan Stark eléri, hogy egyesével dugjam fel a seggébe azokat a tűket és a vezetőket pedig a konnektorba dugjam. Biztosan megrázó élmény lesz neki.
-Hát akkor Stark egy felvillanyozott személy lesz.-viccelődött tovább Bucky/papa.
-Mit szeretnél?
-Tudni, hogy mit szeretnél a szülinapodra.
-Motort. Sportmotort.
-Hmm. Egyenes válasz. Ez tetszik. Rendben.
-Mármint megkapom?
-Igen.
-Anya ki fog nyírni.
-Az biztos. De azért van egy nagyszülő, hogy megadjon mindent az unokájának. De könyörgöm, ne hívj papának.
-De hát te 130 vagy. Vagy több.
-De nem halott.
-Akkor hogy hívjalak? Mert apának nem nevezhetlek. Hiszen a nagyapám vagy.
-Nem tudom.
-Akkor marad a papa. -elnevettem magam.
-Még az én időmben...-viccelődött Bucky papa.-milyen színű legyen a motor?
-Rád bízom. Csak ne rózsaszínt!
-Vettem! És ne durcázz! Stark csak jót akar.
-Persze! Miért nem fagyasztotok le mint téged? He? Az nem segítene rajtam? Vagy süssétek ki az agyam!
-Ez nem vicces!-kiabálta el magát.
-Tudom! Sajnálom! De te is tudod hogy igazam van.
-Tudom. Beszélek anyátokkal.
-Köszönöm!-Bucky papa kiment a szobából és újra egyedül maradtam. Miután megettem a kínait leültem rajzolni. Furcsa de sosem tudatosan rajzolok. Mintha transzba esnék ilyenkor. Mikor végzem egy rajzzal akkor látom csak meg, hogy mit is alkottam. Most sem volt másképp.