Angyalok gyermekei

Izzy

Remekül ébredtem. A madarak csicseregtek, a Nap kellemesen sütötte az arcomat, hallottam a közeli patak hangját.
Na persze, a nagy francokat.
Üvöltöztek az úgynevezett rokonaim, Milka kitaposta a vesémet és emellett még anyáék nem találják Alecet. Mondjuk rémlik valami, mintha drága testvérem benyitott volna hozzám és azt monda, hogy a bázisra megy, de lehet, hogy csak álmodtam. Nem tudtam tovább gondolkodni mert Steve berontott a szobába. De akkora lendülettel tört rám, hogy lezuhantam az ágyamról. Bár megjegyzem, azt sem tudom mikor másztam fel.
-Hol van a bátyád? És miért vagy a földön?
-Neked is jó reggelt Steve! Most hogy kérded, nem is tudom, katonai szimulációt végzek, kíváncsi voltam milyen a földön aludni. Mit gondolsz? Leestem mikor rám törtél.
-Sajnálom...na és a bátyád?
-Semmi, jól vagy Izzy, nem esett bajod? Csak sajnálod? Mi van ma a férfiakkal? Alec is berontott hajnalban, hogy elmegy a bázisra. De lehet csak álmodtam.
-Alec a bázison van?!?!?
-Nem ezt mondtam? Mi van ma mindenkivel?-de az utolsó kérdésem inkább már csak a falnak szólt, mint sem Stevenek. Az említett kirohant, telefonált. Mint kiderült anya már a bázison volt, majd tájékoztatta anyámat, aki nagyon pipa lett rám, hogy miért nem szóltam hamarabb. Rögtön haza rohant, hogy "megbeszélje" velem a dolgot.
-Izabella Sophia Barnes!!!!! Miért nem szóltál a bátyádról?!
-Mert eddig aludtam!!!
-Ne kiabálj velem!
-Mégis miért vagy kiakadva? Alec csak a végére akar járni ennek az egésznek.
-Milyen egésznek?-komolyan nem tudja? Alig három napja beszéltünk róla.
-Tudod...fura rajzok, meg Alec rémálmai. Vagy ezek már nem rémlenek?-mivel anya szótlanul kiviharzott, így visszadőltem az ágyamba. Köröblül 0,7 másodpercre mivel megszólalt az ébresztőm.-Hogy az a....erről ennyit....-kivonszoltam magam a konyhába a kávémért. Thomas már épp szólásra nyitotta a száját a konyhapultnál, mikor a lehető legmérgesebb pillantással elfojtottam benne a mondatot. Meg sem álltam a kávéfőzőig. Lefőztem egy adag kávét, kitöltöttem a bögrémbe, majd a fekete nedű keserű utóízzel végigfolyt a torkomon, életerőt töltve a testembe. Nagy sóhajtás után, nekidőltem a konyhapultnak.
-Bocsi Thomas bácsi! Mit szerettél volna mondani?-fordultam a nagybácsim felé.
-Cuki a pizsid.- ette meg az utolsó falatot a tányérjáról.
-Mi a baj vele?
-Semmi. Csak unikornisok nem léteznek.
-Milyen érdekes, hogy a zsiráfok valódiak, az unikornisokat pedig csak kitaláltuk. Úgy értem, hogy a természet nem tudott létrehozni egy lovag egy szarvval a fején, de egy leopárd mintás szarvas-tevét 12 méteres nyakkal igen.-mindketten elnevettük magunkat.
-Min röhögtök ennyire?-lépett a szobába Steve.
-Az örök dilemmán, miért nincsenek lovak a fejükön szarvval, ha leopárd mintás szarvas-tevék 12 méteres nyakkal pedig vannak.
-Na ehhez nem ittam elég kávét.-így már hárman nevettünk. De nem tartott sokáig az öröm, anya közölte velem, hogy mehetek edzeni. Dejóó....ja nem ide. Na mindegy is. Szóval elmentem edzeni. Komolyan mondom, ha a hihetetlen Hulk-al verekednék, még akkor is jobban járnék. Szóval a lényeg, megint átrendeztük anyával a belsőfelépítésem. Ilyenkor annyira örülök, mert olyan mintha a szívem a fejemben dobogna. Néha azon csodálkozom, hogy még nem köhögtem ki a tüdőmet.
Edzés után megebédeltünk, majd pàr órával később Alec is csatlakozott szerény társaságunkhoz. Hablatyolt valamit két varjúról meg a halálról, de nem igazán tudtam koncentrálni. Valahogy nem voltam jól. Mintha belülről bizsergett volna a bőröm. Vagy inkább késztetés, hogy találjak meg valakit. Mindegy is. A lényeg, hogy nagyon furcsa volt.
A többiek nevettek valamin. Szintén nem voltam vevő rá. Majd hirtelen lövéseket hallottunk. Kirohantunk, egészen az erdőig. Majd megálltunk és hallgatóztunk. Alec hallhatott valamit mert eltűnt mellőlünk. A furcsa érzés pedig egyre intenzívebb lett. Ekkor fivérem kiáltását hallottam. Rohantam abba az irányba.
Merre vagy Alec!?-kiáltottam. Majd átbuktam rajta. Ilyenkor miért nem nézek lefelé?.-azt hiszem megvagy.-tápászkodtam fel.- ez meg ki?
-Nem tudom. De be kell vinnünk a bázisra. Haldoklik.
Nem kellett több, felkaptuk a srácot és megindultunk anyáék felé. Mikor megtaláltuk őket, Bucky papa átvette a fiút, onnantól ő vitte tovább.

-Izzy higgadj már le! Járkálsz itt fel-alá mint a bolygó-hollandi.-törte meg a nappaliban a csöndet Morgan.
-Mi van ha meghal?-fordultam körbe.
-És mi van ha nem?-szólalt meg apa.
-Izz! Figyelj! Az ikertestvérem vagy. Szóval érzem a stresszed. Úgyhogy azonnal higgadj le, mert engem is kiborítasz!
-Köszi Alec! Most megnyugtattál.
-Tényleg?-hogy lehet ennyire naiv?
-A nagy francokat. Ez olyan mint a higgadjál le attól meg fogsz nyugodni. Mintha az is segítene bármin.
-De Izzy, Alecnek igaza van. Le kell nyugodnod.- állt fel Thomas.
-De nem megy...nem tudom ki ez a fiú, de megmagyarázhatatlanul kötődöm hozzá.
-Ezt meg hogy érted?-kérdezte Bucky papa.
-Anya, te csak megérted.
-Mint a Parabatai kötés az árnyvadász könyvekben?
-Igen! Majdnem, mivel eddig nem ismertem, de igen. Ugyan az a kapcsolat amit leír a könyv is.
-És ez mi lehet?-kérdezte Alec.
-Talán a vendégünk tud rá választ adni.-lépett be Tony a szobába.-felébredt, és a Barnes ikreket akarja látni.
-Minket?-pattant fel Alec
-Azt monda, hogy az angyal ikreket. Gondolom azok ti vagytok.- Bementünk hozzá. Nyúzott volt.
-Szia...-ültem le az ágy mellé.
-Helló... Hunter vagyok.
-Alec.-szólalt meg.-a melletted ülő nőszemély meg a húgom. Izzy. -Mi történt veled? Ki lőtt meg?
-Nem tudom. De köszönöm, hogy segítettetek. -bólintottunk.
-Figyelj, ha nem veszed tolakodásnak, mi is vagy pontosan?-kérdeztem
-Őrző.
-Hogy mi?-tartalmas kérdés. Gratulálok Alec.
-A legenda szerint a Földön egyszerre öt angyal lehet. Egy őrző és négy különböző erejű. Mikor ezek az angyalok szaporodnak és gyermekük születik, világra jön egy másik gyermek is. Ő az őrző. Általában egyidős a védeni kívánt angyalgyermekkel. Ilyenkor az angyal és az őrzője között kapocs jön létre. Érzik egymást. És akkor tudják, hogy szükségük van egymásra.
-Huginn és Muninn.-csapott a fejére Alec. Kicsi vigyor szökött az arcomra a bátyám cselekedete miatt.
-Mi van Odin varjaival?-könyökölt fel Hunter.
-Pár hete varjakat rajzolok... Alec meg azokkal álmodik. És utána nézett, hátha talál valami választ. Kettő lehetőséget szűrt le a könyvek alapján. Vagy a halál szimbóluma miatt történik ez, vagy Odin hírnökei hozzák az információkat. Vagyis te. Nyilván képletesen. Válasszal szolgálsz nekünk, mint Huginn és Muninn.
-Legalább senki sem hal meg most.-Alec felállt és magunkra hagyott.
-Te miattad volt az a fura érzésem.
-Bizsergett a bőröd igaz?-bólintottam.-érzeted, hogy szükségem van rád.
-És akkor mostantól így fog ez menni? Ha megsérülök itt teremsz?
-Nagyjából, vagyis most hogy megtaláltalak, nem szándékoztam elmenni a közeledből.
-És mi van ha az egyikünk meghal?
-A másiknak pokoli fájdalma lesz. Mintha elvesztené az énje egyik részét.
-Kérlek akkor ne hallja meg.-nem tudom miért mondtam. De olyan aranyos a kusza mogyoróbarna haja, ahogy a szemébe esik. Szinte már ordít, hogy söpörjem arrébb.
-Igyekszem, de akkor te se hallj meg.-eddig bírtam, elsöpörtem azt a kósza tincset a smaragd zöld szeme elől. Kicsit furcsán nézett rám.
-Bocsi. De az a tincs üvöltött, hogy simítsam ki az arcodból.-mind a ketten elnevettük magunkat.

A délutánt Hunter mellett töltöttem, nem akartam egyedül hagyni. A végén még Stark és Banner kilyuggatja.

Addig-addig könyörögtem anyának, míg meg nem engedte, hogy Hunter beköltözhessen hozzánk. De apa leszögezte, hogy kicsavarja a srác nyakát, ha megbánt, vagy hozzám ér. Hát az utóbbit nem tudtuk elkerülni. Egészen megkedveltem Huntert.

Most gondolom azt hiszitek, hogy így minden rendben lesz ezután igaz?
Ha minden simán menne, nem mesélnénk el a történetünk.
De most egyenlőre még nyugi van. És ez a lényeg.