egy rögtönzött gyűjtemény az általam alkotott képzelgéseknek, amelyeket talán túlságosan nagy merészség kiposztolni.
jó szórakozást! // s4mdasu, 2021-2024.
[a kis csillaggal (*) jelölt részek személyes kedvencek!]
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
AD ASTRA. LEE JUYEON
# szószám: 4110 # egyéb: balett táncos!au, a történet főként inkább a belső évődésről szól, de ok. # megjegyzés: fhshhshdbd ezzel olyan hideg-meleg érzelmeim vannak tbh, egyik pillanatban imádom, aztán elgondolkozom és ?? 😟 szörnyű érzés ngl ... na mindegy, balett táncos juyeon literálisan külön helyet foglal el a szívemben ??? el sem tudjátok ezt hinni smh .. >:( na mindegy. rem tetszeni fog, ha még nem olvastátok esetleg <3 véleményeket szívesen várok !! :] baszki am 2021 van és még mindig baromi szerelmes vagyok juyeonba... na most hogy van ez ???! [merci, tegyünk úgy, mintha ezt nem láttad volna!]
. . .
ad astra per aspera. ez az egy mondat, amely oly' régen vésődött az agyadba, szinte meghatározta az életed, megbélyegezte azt és minden akörül forgott.
még óvodás voltál, amikor először hallottad, akkor még nem tudva pontosan mit is jelent. ám ahogy hangzott - az általad ismeretlen szavak csilingelése mindenképpen megragadta figyelmed, s nem is engedte el azt. ahogy anyukád ajkai közül bukott ki az a pár szó, élénken élt az emlékeidben, bármi történt is. szinte égve a vágytól, a tudásszomjtól kérdeztél rá nála mit is jelent, ő pedig ölébe ültetve, halkan nevetve simított végig az arcodon, majd elárulta. akkor még nem igazán értetted a mondanivalót, ezért csak megelégedtél, ahogy nyelved eljátszadozott az egymást követő szavakkal, újra és újra ezt mondogattad, mantrázva és sosem feledve. lehet itt rontottál el mindent.
kisiskolás korodban édesanyád óvaintése ellenére te is belevágtál abba, ami ő neki is hatalmas szenvedélye volt. a régi plakátokat látva, s a gardrób legeldugottabb sarkában kotorászva találtál egy kis darabot múltjából. s nem akartad elengedni. görcsösen szorongattad, kapaszkodtál belé. bütykeid elfehéredtek, ahogy anyukád elé álltál, kezedben azzal az elnyűtt, egykoron haloványrózsaszín balettcipővel, amitől szülőd arcvonásai szinte azonnal megenyhültek. mintha egy gombot benyomtak volna az elméjében, apró mosollyal az arcán vette el tőled a cipőt, s melléd leülve nézte azt. csak nézte és nézte, szavak nélkül, szeme csillogott, de nem az örömöt láttad benne. alig voltál hatéves, de szinte már mestere voltál annak, hogy ráismerj minden egyes érzelemre, amit anyukád közvetített. ez pedig egyértelmű szomorúság volt. ahogy arcán legördült pár könnycsepp, s a karmazsinvörös szőnyegre hullottak, már biztos voltál mindenben.
ezek nem örömkönnyek.
mai napig érzed ujjbegyeden a meleg könnycseppeket, amelyeket óvatosan töröltél le az arcáról, félve, hogy csak tovább törik édesanyád. erre ő pedig csak felnevetett, majd egy ölelésre magához vont, egy jó szorosra, amely még a szuszt is kiszorította belőled. nem értetted mire fel tette ezt, de akkor ott melegség járta át a tested, s kiejtette kezéből a cipőt, hogy hátad simogatva csak tartson karjai közt. te pedig felvetted a földről azt a tárgyat, amely oly' heves érzelmeket váltott ki anyukádból. s hatalmas elhatározásaid lettek.
