A Szobatársam, Orbi

2. fejezet

Helló ubik

A kovászos uborka mint olyan, elengedhetetlen számunkra, hiszen Viktor egyik nagy kedvence, és imádja a készítés folyamatát is.

- A csemegeubi a legtökéletesebb savanyúság, én mondom nektek honfitársaim! - kezdte bizakodva Orbi, majd felém vette az irányt tekintete, és gondolkodó fejét vágva, így határozott felettem - Kölyök hallod segíts, szedjük le az uborkát, gyorsan-gyorsan, minél hamarabb neki látunk anál hamarabb lesz koviubink - folytatta - Te pedig, felnőtt honfitársam - nézett édesanyámra, aki engedelmes tekintettel várta az instrukciókat - Hozz kérlek a boltból mindent ami kell, messengeren leírom a család nevű csoportunkba, mik is ezek a dolgok!

Azzal elővette a tőlünk kapott telefonját, pötyögni kezdett, majd hamar rezgett az én mobilom is.

Családka❤️ : Vegyél amit kell ezekből; további hozzávalók: kenyér, víz, só, feketebors, fokhagyma, kapor.

Anyám elolvasta, ránézett Orbira, és engedelmesen bólintott, majd elindult az Auchanba, hiszen ne a hiányzó hozzávalókon csússzunk el ugyebár.

Telt az idő, már lassan 1 órája szedegettük az uborkákat, mikor édesanyám haza ért a hozzávalókkal.

- Mostmár minden készen áll, a többi uborkát később leszedjük, maradnia kell későbbre is! - kezdte emelt fővel, miközben csodás, férfias arcán végig gördült egy izzadság csepp, és az éppen tűző nap megcsillant orcáján.

- Ő a példa képem - suttogtam anyámnak csodálattal telve - Ha felnőtt leszek, olyan szeretnék lenni mint ő! - édesanyám teljesen egyetértő módon bólogatott, majd megsimogatta a fejemet, jelezve, hogy büszke rám.

Besétáltunk hát a házba két óriás kosár uborkával, anyám szorgosan mosogatni kezdte a befőttes üvegeket, én pedig odaléptem hozzá, és segítségként törölgetni kezdtem a már elmosott üvegeket, hogy minél hamarabb neki is láthassunk Vitya kedvenc csemegéjének.

A tisztítás után izgatottan, nagy szemekkel néztem a hősömre, reménykedve hogy elkezdjük a gyártást, és reméltem, hogy segíthetek neki, hiszen meg akartam tanulni én is a folyamatot, hogy legközelebb meg tudjam lépni őt, és kedveskedhessek neki a kedvenc csemegéjével.

- Jól figyeljenek rám, drága honfitársaim! - kezdett bele a gyártás gyorstalpalójába, hogy nagyvonalakban tudjuk, mit is kell csinálni - Na most, az uborkaléhez feltesszük forrni a vizet. Literenként egy, és mindenképpen púpozott evőkanál sót szórunk bele, mert - nagy levegőt vett és hatás szünetet tartott, hogy még inkább felhívja a figyelmet a következő információmorzsára - "Akkor jó a lé, ha egy fokkal sósabb, mint ahogy jó lenne." Ha felforrt, hagyjuk kihűlni, langyos legyen, ne hideg! - hangsúlyozta erélyesen - Az uborka ne legyen se túl kicsi, se túl nagy, jól meg kell mosni, a szúrós szőröket ledörzsöljük, két végét levágjuk! - emelte fel a mutató ujját - 2-4 cikkekbe vágjuk, hogy jól átjárja a lé. Ezután jöhet a fűszerezés, így megpucoljuk a fokhagymát, megmossuk a kaprot. Mindkettőnek a felét az üveg aljába öntjük, majd szépen telerakjuk az uborkával, és a fűszerezés másik felét pedig a tetejére.

Édesanyámmal hevesen bólogattunk, jelezve felé, hogy minden szavát isszuk és megértjük.

- Kedves hölgy nemű honfitársam - nézett anyám felé - vegyen elő pár lábost, töltse tele mindet vízzel! - mutatott határozottan a tűzhely irányába - Te pedig, fiatal barátom, teremtsd elő a sót, és lássunk neki!

Nagy munka árán át uborkáztuk a napot, de megérte, mert az én adonisz lakótársam végre boldog volt, és ez minden percet megért.
Tele volt a spejz, úgy nézett ki az összes polc, mint a lekvárt áruló nagymama kapuja, csak mi koviubit árusíthattunk volna, az egész környéket képesek lettünk volna ellátni vele.

Leszállt az est, fáradtak voltunk mind, így korán lefeküdtünk.
Jó éjszakát fiatal magyar testvérem - mondta, majd becsukta a szekrény ajtaját, és szinte rögtön hangos horkolás szűrödött ki.
- Jó éjt - válaszoltam suttogva és kacagva, majd elhelyezkedtem, hogy minél kényelmesebb módon repülhessek álomországba.