Vannak nehéz napok.Mikor bele kezdtem tudtam hogy nem lesz könnyű. Nehéz elfogadni a sok változást. Az állandó puffadások ,bele nézni úgy a tükörbe hogy ne a hibákat lássam,ne fogdosam q derekam hogy atéreme,elhagyni a berögzött szokásokat. Elfogadni hogy nem én irányítók hanem a testem rá hallgatók rá KELL hallgatnom és meg adni amit kíván. Nem pedig arra az idióta hangra ami azt súgja hogy nem bírom megcsinált,ne egyél,számold a kalóriát,elhízol.NEM.Tudod mit,bazd meg.Ez az én testem senkinek semmi köze ahhoz hogy miért húzok vagy ahoz hogy mit eszem.
Egy cél lebeg a szemem előtt. Hogy egészséges legyek.Ujra félelem nélkül el menni a barátokkal enni. Anyuval közösen sütit sütni. Szorakozni egésznap és nem csak feküdni mert nincs energiám.Szeretnem ha a családom és a barátaim büszkék lennének rám.Annyj fájdalmat okoztam nekik.Sosem fogom elfelejteni anyukám könnyes szemét ahogy könyörgő hangon csak annyit mondott "kérlek legalább egy pogácsát egyél" vagy amikor legjobb barátnőm elmesélte hogy ő hogyan élte át ezt az időszakot hogy mennyit aggodot ,sírt miattam.
Ezek miatt a dolgok miatt nem fogom fel adni megint egy egészséges boldog lány fogok lenni.
-Ha magad miatt nem is, de a szereteid miatt csináld meg.Lépj a gyógyulás útjára mert még éri.-
