4:28
Most keltem. Nem nagyon szoktam sokáig aludni de általában nem fél5kor szoktam kelni..
Még legalább 5 percig fetrengtem ami mellesleg legalább 1 órának tűnt majd szomorúan konstantáltam hogy az időből szinte semennyi sem telt el.
Itt rájöttem hogy nem fogok tudni aludni.
Felkeltem és odasétáltam a tükrömhöz.Hmm csodánlatos...- beszéltem a nagy semmibe
Felvettem egyenruhám majd megfésülködtem,fogatmostam stb tudjátok.
Kiléptem a szobámból és a folyosóra indultam. Igen igen oda igyekeztem de meghallottam hogy az istállónkban a lovak elég nyugtalanok.
Ki is szaladtam ahol a lovak elég idegesen toporzékoltak és nyerírettek.
Odaléptem fekete fehér kékszemű lovamhoz. ( aki jártas ebben az gondolhatja hogy egy Gipsy Cobról van szó)Szia Kabala- mosolyogtam és köszöntem hím pacimnak lágy hangon.- mi a baj kincsem?- folytattam és beléptem bokszába.
Fogtam egy kötőféket és felraktam csodás paripámra.
Felraktam rá egy vezetőszárat és megindultam kifele az istállóból. Gondoltam hogy szívesen kijönne velem legelni.
( így képzeljétek el Kabalát.: )
Kabala békésen legelt mellettem míg én egy fatörzsnek támasztottam hátam és úgy néztem ki a fejemből.
Kabala volt az akit mindennél jobban szerettem. Senki nem alakított ki szoros kapcsolatot lovaikkal, viszont én annál inkább. Nem úgy tekintettek rájuk mint én. Nekem a háziállatomként szolgált nem csak egy fuvarként a falakon túlra.
Igazából ő volt a férjem.
Már régóta ismertem hiszen Kabalával már összeszoktam a 3év alatt. Egy 4 éves csődörként találtunm rá mikor Sadish azt mondta vigyük be a többi ló közé az ottani istállóba. Végül pluszba rámbízta a lovat és mikor végeztünk a 3 év kiképzéssel rámsózta aminek nagyon örültem és így magammal hozhattam ezáltal ő lett az itteni lovam is.(NA BOCSI ENNYIT ERRŐL ESKÜ BEFEJEZEM CSAK ELŐJÖTT LOVAGLÓS ÉNEM XD)
Éppen felálltam és úgy bambulásztam tovább, mikor valaki megfogta a vállam.
Elengedtem Kabala vezetőszárát megragadtam a kezet aztán hátulról kírúgtam az illető lábat ennek köszönhetően ráesett a hátamra és így már letudtam teríteni magam elé a földre.És milyen arcot vágtam mikor megláttam hogy a földről a Hadnagy akar megölni szemeivel.
Elengedtem de ő nem habozott megragadta az egész karom lerántott és hirtelen felállt. A hasamra estem és ő kezem hátamnak szorítottam.
Baszki most ha eltöri ráuszítom Kabalát~ gondoltam magamban
Tch Szaros!- odaszorította kezem előbb említett testrészemnek mégjobban aminek hatására fájdalmasan nyögtem.
Eltöröm a kibaszott kezed ha nem nyugszol meg!- mondta idegesen de nem kiabált.
Próbáltam helyreállítani lélegzetem és nem sipákolni majd nagynehezen megszólaltam
E-elnézést Uram! Nem tudtam hogy ön az, de lenne szíves elengedni a karom mert kurvára fáj!!- mondtam neki miközben vállam felett felnéztem rá. Már amennyire tudtam..
Tch- végre elengedett.
Felültem majd megdörzsöltem a csuklómat.
Nehez de felálltam majd szalutáltam.
Bólintott jelezve hogy abbahagyhatom
Mivan azt hiszed valaki megtámadna itt?!- kérdezte gyilkoló tekintettel.
Hát bármikor megtámadhat bárki attól függetlenül hogy hol vagyok! De mentségemre szóljon hogy nem tudtam hogy ön az uram!- mondtam még egész nyugodtan.
Tch- milyen bőbeszédű.- mit csinálsz itt kint kölyök?
A férjemet legeltetem- mondtam halál nyugodtan.
Erre egyik szemöldökét felemelte és olyan arcot vágott amiről azonnal lelehetette olvasni : "ennem mentális próblémái vannak"
Ekkor leesett mit is mondtam majd gyorsan Kabala után füttyentettem aki odajött. Megfogtam majd kínosan mondtam
Mármint Kabalát hoztam ki legelni hehe..- vigyorogtam zavartan.
Fura vagy.-
Na mindegy is. Szereld fel a férjed kadét- mondta a férjed szót gúnyosan.Miért uram?- kérdeztem érthetetlenül.
Mert azt mondtam. De amúgy meg kimegyünk a falon kívülre megakarom nézni mit tudsz. 10 percet kapsz.- fejezte be
H-hai!- mondtam zavartam de egyben lelkesen.
Bementünk az istállóba és elkezdtük szerelni a lovakat.
Hihetetlen...- motyogtam a hadnagy lovát bámulva.
Má'micsoda?- kérdezte flegmán.
Úgyértem..a Lova hihetetlenül szép!- mondtam miközben szemeim megcsillantak.
Tch.. igen és annál jobb társ- akkor nem csak én viszonyulok így lovamhoz..
Látom nagyon fanolod a lovakat.- vetett egy halvány féloldalas mosolyt majd meghúzta lova hevederét.
I-igen eléggé...főle Kabalát- mondtam
Igen azt már leesett mikor férjedneks szólítottad- mondta gúnyosan.
Lehetne hogy ezt többet nem hozza fel?- mondtam kínosan nevetve
Szaros kölyök- mosolygott és egy kis nevetés is volt a hangjában...de ez nem az a fajta gúnyos nevetés volt.... hihetetlen
Levi lova
Hali! Bocsi a rövid részért! És azért is hogy előjött a lófanatik énem....hehe 😅 és innentől többször szerepelni fognak a részekben.
Még egy 📢🛑NAGYON FONTOS🛑📢‼️
Kérdés ami az lenne hogy lehet angolul folytatom...mert úgy könnyebb nekem vagy nem tom xd ne kérdezzétek.
Kérlek írjátok meg h mi legyen. Maradjon magyar vagy ne.
🌌Puszi a pocitokra🌌
ESTÁS LEYENDO
Egy Levibe Estem [Levi Ackerman x Reader]
FanficEgy 17 éves lány vagy aki a felderítőkhöz csatlakozott. Y/n- nak nem szivárváyn és süti volt eddigi élete. Elszántan küzd álmáért. Keresztnév Név= Y/n Vezeték név= T/n Remélem tetszeni fog! ☝🏻❤ ( sok japán és angol szó lesz benne) (/^-^)/