1. Fejezet

18 2 0
                                    

Reggel felkeltem, hogy nyugodtan felöltözzeg.Hah! Meg a fenéket!Mikor kimentem a fürdőszobából hangos kiabálasra lettem figyelmes, ami a konyhából szűrődött ki. De jó! A szüleim megint vitatkoznak! Ez megy már lassan fél éve...
És hogy ki is vagyok én?
Emily Brad, a szülők elfelejtett gyereke, a suli strébere.Ez vagyok én!Van egy nővérem aki anyuék szeme fénye. Én meg szépen el vagyok felejtve! Néha már észre sem vesznek a lakásban. De ezt már megszoktam. Mindegy hétvégén úgy is töltöm a 18-at szóval majd elköltözöm. Azt sem fogják észreveni.
A suliban én vagyok a stréber,a többiek szerint a könyvszerető aki "egy jóképű könyvvel fog összeházasodni." De itt hagyjuk is a sulit mert már kész vagyok tőle.
Vissza a jelenbe...
Anyáék még mindig kiabáltak egymással, én nemtőrődve- mint ahogy ők sem velem- összepakoltam a suliscuccom, felöltöztem, fogatmostam, sminkeltem- ami alatt szempillaspirált és szájfényt értek- és elindultam a buszhoz, nehogylekéssem.
A suli folyosójára belépve egy halom papírgalacsin repült felém.
Mindenki nevetett én pedig ott álltam lefagyva. Elviseltem, majd továbbsiettem az órára.Bárcsak lennének barátaim.:(
Elhatároztam, hogy nem foghatnak ki velem, majd most visszanyal a fagyi.
A sulinak vége lett. Ezután rohantam haza átöltöztem majd a pláza fele vettem az irányt. Sok mindent vettem. Legfőképp olyan cuccokat amit senki sem látott rajtam. Volt ott miniszoknya, v alakban kivágott póló, csipkeruha, magassarkú. Miután végeztem elmentem enni a mekibe és már siettem is haza.
Otthon megint állt a bál! Már a sarokról hallottam.
- Ne veszekedjetek már!- kiáltottal el magam az ajtón belépve.
- Csak te ne döntsd el, hogy mit csináljunk!- mondta apa majd olyant tett amit soha, soha de soha nem fogok megbocsájtani.
Megpofozott majd a falnak nyomva az ökle találkozott az arcommal. Anyu csak állt.Nem csinált semmit.Kinyitottam a könnyes szemem majd rájuk néztem.
- Ennyit érdemlek? Miután végigszenvedtem a gyerekkorom egy nyomorult kedves szó nélkül?!-
- Kicsim, én....én....- próbáltak magyarázkodni, de már nem volt mit tenni.
- Már mindegy- futottam ki a házból a közeli erdőbe ahol van egy faház. Oda csak akkor megyek ha baj van. És most elég nagy volt.


____________________________________

~zsoxi~

Oda Meg VisszaWhere stories live. Discover now