𝐒𝐳𝐨̈𝐠𝐥𝐞𝐭 | 𝐉𝐊 𝐟𝐟.

~2~

Szerintem szokásosnál is sokkal korábban keltem. Az telefonomon levő órára pillantottam. 6:48.
- Hát ez kurva jó !- tettem egy enyhe megjegyzést.

Igazat megvallva vissza feküdni sem volt kedvem. Így fel öltöztem egy sport outfitbe és a kedvenc fehér adidasomba belebújva hagytam el szobám tágas terét. Le sétáltam a pályához ahol megláttam azt amivel ma a halálom okozom. Hölgyeim és uraim bemutatom az új barátom A Megafon. Azonnal rohantam a fiúk szobájainak otthont adó folyosóra. Beálltam a legeljére a folyosónak és vettem egy nagy levegőt. Megnyomtam a gombot és mint egy tűzvédelmi sziréna szólt. Másodpercek kérdése volt hogy a fiúk kirohanjanak a szobájukból. Ami meg is történt én meg sírva röhögtem a hasamat fogva nevettem rajtuk.

- Most akkor nincs tűz? - szólalt meg Nagyá.

Nem bírtam ki és már a földön feküdtem, viszont már a fiúk nagyja is nevetett. Mire befejeztem a nevetgélést akkor vettem észre egy Szoboszlai kéz nyúl felém. Hezitáltam hogy elfogadtam de elfogadtam és felálltam.

- Ki nevetted magad? - kérdezte Botka.

Meg törölve szemem, megtámaszkodtam a falhoz és vettem egy nagy levegőt.

- Huuuh. Igen. - töröltettem a szemem.

- Hát a Sallai gyerek? - kérdeztem.

Mindenki vállat vont. Visszatereltem mindenkit hogy öltözenek mert reggeli edzéssel kezdünk. Addig én útra keltem megkeresi a Magyar válogatott 20-as mezszámú játékosát. Nem is kellett sokat keresnem kint ült a hatalmas pályák egyikén.

- Hát te Sallai? - álltam meg mögötte.

- Ohh szia Zetti - sóhajtott.

- Leülhetek melléd? - kérdeztem.

- Persze, gyere csak. - mondta

Fogaltam helyet mellette. Igazából reggeli 7-8 óra lehetett de az idő hűvös volt. Sallai is látta hogy kicsit fázok, így levette melegitőjét és oda adta.

- Köszönöm. - hálásan bólogattam.

- Mit keresel te itt kint? - kérdezte.

- Ezt én is kérdezhetném. - válaszoltam.

- Csak kijöttem gondolkodni. Már ideje volt. - sóhajtott.

- Akarsz beszélni róla? - néztem arcára.

- Ha nem gond. - nézett rám ő is.

- Hallgatlak. - mosolyogtam rá.

Szerintem 1 órája ültünk kint a vizes gyepen. Nagyon hiányzott neki a válogatott de a klubja is. És gondolkodott hogy visszamondja apám kérését hogy jöjjön a válogatottba.

- Nem érzem hogy itt lenne a helyem. - nézett hátra.

- Ne butáskodj Sallai. Nézz körbe. Ők sem lennének itt te nélküled. - böktem Sallai felé.

- Mellesleg, láttam az összes meccsed amit játszottál. Fantasztikusan játszol, ezt ne feledd. A labda kezelésed és úgy minden. Mellesleg apám is bízik benned, sok potenciát lát benned. - mondtam meg az őszintét.

- Köszönöm Zetti. - most ő bólogatott hálásan.

- Nah gyere nézzük meg a jó madarakat. - mondtam.

Egyből felpattant és kezét nyújtotta hogy fel segítsen. Kezemet kezébe helyezve segített fel, kicsit erősebben mert mellkasunk összekoccant. Gyorsan elléptem tőle és sietünk is befelé a bolondokhoz. Be érve az épületbe senki sehol. Telefonom rezgése zavarta meg a gondolat menetemet.