Tűrj.

Első

Ahogy körülnézek eluralkodik rajtam a félelem. Mindenki engem néz, az arcukat nézve nem is tudom ők, vagy én félek jobban. Összeakarok rogyni és zokogni, sikítani. Mi a franc ez? Mik ezek? Szörnyek. A ruhám szakadt, szinte nincs is rajtam, arról ne is beszéljünk hogy tiszta vér. Az orromból is még mindig ömlik. Ahogy nézem őket az idő megállt számomra. Nem merek megmozdulni. Csend van, néha egy gyerek felsír, vagy éppen egy nő. Van aki döbbenten figyel, dühösen vagy szörnyülködve. De a legtöbb fél. Ahogyan én is. A férfi rántja meg a karom. 

"Igyekezz már!" -szól rám. Ránézek, közben már a szememből a könnyek lassan végigfolynak az arcomon ami csupa vér. Elindulok vele együtt bizonytalan léptekkel, lassan, hisz nem is tudnék gyorsan menni. Jobbra nézek. A sok furcsa hatalmas vagy éppen alacsony szörnyszülött között akik körülöttem vannak kitűnik kettő. Egy férfi az, mellette nem is tudom mi ez. Más nincs ilyen körülöttünk. Hatalmas, mint egy két lábon járó medve vagy nem is tudom. Mint egy medve és egy ember keveréke. Néztek engem, majd a férfi közeledni kezdett felém. Megálltam. Odaért hozzám, rám nézett és csak egy valamit mondott. "Látsz." Nem tudtam reagálni rá. Ismét megrántotta a karom és magával húzott. Még mindig mindenki engem nézett, egészen addig amíg be nem értünk a várba ahogy végre láttam Őt.