There || Niall Horan FF♡

3

- Tessék? – értetlen kifejezéssel az arcomon a férfi felé fordulok, Niall kénytelen levenni a derekamról a kezét. Ahogy felé pillantok, ő is ugyanolyan döbbenten pislog az-ezek szerint bátyjára-mint én. A sötét hajú férfi felemeli a kezem a testem mellől, és egy csókot ad rá, közben a szemembe néz. Vonásai merevek, orcáin semmiféle szín nem látható. Arca fakó, sápadt. Szemei éjfeketék, bennük semmi melegség nincs, az öccséivel ellentétben.

- Thomas William Horan, Anglia leendő uralkodója. Örülök, hogy megismerhetlek, Greta – hangja kemény, és karcos. Azonnal letegez, kérdés nélkül. Arrébblöki a fivérét, majd magához ránt a derekamnál fogva, én pedig kénytelen vagyok követni. Mozdulatai durvák, erőteljesek, néha fáj, ahogy a derekam szorítja. Visszanézek a hátam mögé, és ott találom a táncolók között szerencsétlenül álldogáló Niallt, ahogy a mi kettősünket nézi, egyik karja még mindig nyújtva, nemrég még engem tartott vele gyengéden. Thomas köhint egyet, így visszafordítom rá a tekintetem. 

- Tudja, még mindig nem pontosan értem mit értett azon, hogy... - kezdem, de közbevág. 

- Hogy a leendő feleségem? Nos, nekem feleség kell, hogy elfoglalhassam a trónt apám után, Németországnak pedig támogatás, elég jelentős területen. Így a szüleink közös döntés alapján úgy határoztak, hogy összeadnak minket, kizárólag politikai okok miatt. Így értettem, kedvesem. 

Zúg a fejem, érzem, hogy elsápadok, amint felfogom mibe is akarnak belevinni. 

Férjem lesz. 

Menyasszony vagyok? 

Egy mondatot vagyok képes halkan kiereszteni. 

- A nevem Greta, kérem így szólítson a későbbiekben- suttogom, mire ő csak felnevet, és közelebb ránt magához, egyik keze észrevétlenül lejjebb csúszik, mire megugrok. Mellkasa az enyémnek szorul, és tovább táncol. 

- Kérem, Mr. Horan, vigye onnan a kezét - kérem halkan, nem merek felnézni arra önelégülten mosolygó arcra. 

- Alig várom, hogy közelebbről is megismerhessük egymást, Greta - súgja a fülembe, én pedig legszívesebben kitépném magam a karjaiból, de nem teszem. Soha életemben nem éreztem még magam ennyire jelentéktelennek. Úgy rángat, mint egy bábut, hál'istennek a zenekar ezúttal egy rövidebb dalt játszott, ahogy leeresztik a hangszereiket, kirántom a karom szorításból, és a bálterem ajtaja felé sietek, a lehető legkisebb feltűnést keltve. 

Hátra sem nézve igyekszem kijutni a palotából a kertbe, szaporán szedem a levegőt, ahogy a legközelebbi kőpadhoz igyekszem. Cipőm alatt nagy gyümölcsmagok ropognak, ahogy lerogyok egy padra. 

Megborzongok a hideg, őszi, eső utáni esti levegőtől.  Érzem, ahogy ruhám szegélye a saras földhöz ér, de nem érdekel. 

- Jól van? - hallok meg magam mellől egy hangot. A szőke herceg jön felém, majd ül le mellém a padra. - Nagyon sápadt. Hozzak egy pohár vizet? - kérdi. Megrázom a fejem. Pár percig csöndben marad, majd újból megszólal. - Megkérdezhetem, mi történt? 

- Nem nagy dolog. Nem sokkal ezelőtt tudtam meg, hogy a szüleim leszerveztek nekem egy házasságot. Végül is, valamikor férjhez kell mennem nem igaz? - mosolyogok el erőltetetten. 

- Nézze, Miss Adelberg, nagyon sajnálom - néz rám. - Tom tud nagyon kellemetlen lenni- mikor nem válaszolok, folytatja. - Fura, hogy pont ezt a helyet találta meg. Nézze - emel fel a földről egy nagy szilvát. - Ez az a szilvafa. Persze akkor még kisebb volt, de ez az. Itt... - kezdi, de hirtelen egy hang hasít bele az éjszakába. 

- Greta! - "nem férfihang" könnyebbülök meg. Tehát nem Thomas jött utánam. Akkor ki? Majd meglátom azt az alacsony, határozott nőt felénk szaladni. Az anyám. Niall is a hang felé fordul. - Greta! Miért nem szólsz, hogy itt vagy? - kezdi németül, majd a szőke felé fordul. - Mr. Horan, magunkra hagyna minket egy percre? - kérdi tőle, már angolul, Niall pedig bólint, és eltűnik a palotakert sötétjében. Miután már egyikünk se látja szőke fürtjeit, anya felém fordul. - Hogy gondoltad, hogy csak úgy kirohansz, otthagyva szegény Thomast egyedül a bálteremben? 

- Akkor tudtam meg, hogy leszerveztetek nekem egy egész életet- válaszolok halkan, pedig kiabálni lenne kedvem. Nehezemre esik megfékezni magamban az indulatot, a düh és a tehetetlenség könnyei égetik az arcom. Anya látja a könnyeket, és leül mellém a padra.

- Ne légy ilyen, Greta. Thomas nagyon jó parti, gazdag, jóképű, nagyon illedelmes fiatalember. Ő az angol trónörökös, Greta! Hidd el, mindent meg tud adni neked, amire szükséged van - mondja, én pedig szorosan lehunyom a szemem, és igyekszem nem arra gondolni, hogy mennyire nem látja anyám, kihez is adnak hozzá.