There || Niall Horan FF♡

2

A kezét nyújtja, én pedig beleteszem a sajátom. Keze hatalmas az enyémhez képest. Óvatosan magához von, jobbját a derekamra téve húz közelebb magához. Bekúszik az orromba az illata. És táncolni kezd. Lép egyet, én pedig egyből követem. Angol keringőt táncol, ez a tánc az egyetlen, amit tökéletesen tudok. Ő vezet, ahogy annak lennie kell, nagyon jól táncol. Talán az eddigi legjobb táncpartnerem. Gyengéden fogja a kezem és a derekam, nem rángat, csakis rám koncentrál.

- Azt hiszem nem találkoztunk még - kezdi, én pedig a szemébe nézek. Égkék szemei csillognak, ahogy összetalálkozik a tekintetünk. - Niall Horan - mutatkozik be, én pedig azonnal rájövök ki ő. A kisebbik angol herceg. Akkor azért volt olyan akcentusa, biztosan sok időt tölt Írországban. Ha nem ismerném a pletykákat is sejteném, hogy valami nem stimmel vele. Egyáltalán nem hasonlít a szüleire vagy a bátyjára. Szőke haja dús, össze vissza mered, kék szemei szinte világítanak, arcán mindig apró pír, alacsonyabb, testesebb, mint a családja többi tagja. Miközben ezeken gondolkozom, látom az arcán az értetlenséget, azon tűnődik vajon miért nem mutatkozok be én is. Gyorsan észbe kapok, és megmondom neki a nevem.

- Greta Adelberg - arca megenyhül, mikor végre beszélni kezdek, viszont a nevem hallatán tátva marad a szája. Most én kezdem magam kicsit kellemetlenül érezni, ahogy csak néz, tágra nyílt szemekkel. 

- Maga Greta Adelberg? - kérdezi döbbenten, én pedig csak bólintok, furcsán méregetve a herceget. - Hogy is volt... Treffen wir..unter den Pflaumen.. - furán nézek rá, magamban mosolyogva a hibás németjén. - Nem emlékszik? - néz rám már-már kétségbeesetten. 

- Nem igazán... Mit szeretne mondani? 

- Találkozzunk a szilvafa alatt.

- Treffen wir uns unter dem Pflaumenbaum- mondom németül a mondatot, amivel ő küszködött. 

- Igen! így volt - még mindig furán nézek rá, mire ő csalódottan mosolyodik el - Nem tudja miről beszélek, igaz? 

- Nem igazán - rázom meg a fejem.

- Nagyon rég volt, én talán 10 éves lehettem, maga pedig még fiatalabb, de amikor a szülei az enyémeket látogatták meg, maga is jött velük, és mindig a kertben lévő szilvafánál játszottunk. Mindig azt mondogatta, hogy találkozzunk ott, nekem pedig apám fordított, mit is jelentenek a szavai. Nem értettük egymást, persze, de nagyon jól elvoltunk. Nem emlékszik?

- Sajnálom. 

- Dehogy, semmi baj. Több, mint tíz éve volt. Én se nagyon tudom hogyan emlékezhetek minden apró részletre, a haja hosszára, meg Stefanra a lovára - és akkor hirtelen bevillan valami. Stefan, a lovam mindig utazott velünk, gyönyörű fekete ló volt, fehér folttal a fején, csak én lovagolhattam rajta, másnak nem engedtem. Kivéve egyvalakinek. Egy szőke fiúnak a múltamból. 

"- Gyere velem te is! - húzom a lovam felé a szőke fiút, akinek még a nevét sem tudtam. Értetlenül néz rám, majd mikor Stefan felé mutatok, mosolyogni kezd, és gyakorlottan felpattan a lóra, hátracsúszva a nyeregben, helyet hagyva maga előtt. Megpróbálok én is felmászni, nem sikerül. Ekkor a kezét nyújtja, és mutatja, hova tegyem a lábam, hogy felsegíthessen. Kis idő múlva már a lovon ülünk mindketten, ő engem átkarolva fogja a kantárt, és megrántja egyszer, mire Stefan lassan elindul. A karjába kapaszkodom, ő pedig egyre gyorsabb mozgásra sarkallja a fekete lovat. Jobban megszorítom a karját, és felnézek rá. Szőke hajába bele-belekap a szél, mosolyogva élvezi ahogy a hideg őszi levegő az arcát simogatja, majd lenéz rám, egy apró puszit nyom a fejem tetejére, és vágtába kezd."

A zenekar befejezi a dalt, amit éppen játszott. Niall megáll, majd hozzám fordul.

-  Nekem adná esetleg a következő táncot is? - kérdezi, én bólintok, ő pedig ismét magához húz, és tovább táncolunk a rengetegszer begyakorolt koreográfia szerint. 

Két perc ha eltelt, egy magas, fekete hajú férfi lép oda a párosunkhoz, és megragadja a karom. 

- Felkérhetem? - néz rám, én pedig már azon vagyok hogy visszautasítsam, de a szőke megelőz. 

- Most mi táncolunk - szól neki kedvesen, de a férfi nem mozdul. 

- Úgy láttam, már táncoltatok. Engedd át a bátyádnak Gretát, Niall.  - abban a pillanatban fel sem tűnik, hogy ezek szerint ő Niall bátyja, csak egy valami érdekel. 

- Elnézést, ismerem magát? - nézek a fekete hajú férfira. 

- Látja pont ez az, amiért táncolnunk kell. Illendő lenne megismernem a leendő feleségem, nem?