Ha a múlt beszélni tudna

Munkahelyi fordulat

- Amanda! - szólított meg a főnököm, mikor kiléptem a liftből.

- Szia - köszöntem én is. - Mi a baj? - kérdeztem, mikor megláttam zilált külsejét. Teljesen le volt izzadva.

- A nagy főnök.... - kezdett bele idegesen. - Látni akar kettőnket.

- És? - nem értettem, mire akar kilyukadni.

- Most rúgta ti Hannát és a csoportját - nyelt nagyot idegességében.

- Figyelj - tettem a vállára a kezem. - Minket nincs oka kirúgni. Hannáék már a negyedik drága pert vesztették el, ami eléggé költséges vereség volt. Én a múlt héten is nyertem, és ha jól emlékszem, te sem vesztettél ügyet mostanában. Mi több területre szakosodtunk, így több területet is tudunk vinni egyszerre. Hanna csapata csak egy területen voltak jártasak, abban is csak veszteséget szereztek a cégnek. Nyugi. Nem lesz gond.

- Legyen igazad - mondta, majd reszketve visszament az irodájába.

- Öt perc és jövök - mosolyogtam rá biztatóan, majd elindultam az irodám felé.

Wintert letettem az ágyára, majd elindultam Peter irodája felé. Az üvegajtón bekopogtam, miután észrevett, remegő tagokkal indultunk el a legfelső iroda felé, a cégvezető irodájába. A liftben már én is kezdtem idegeskedni. Mr. Foster és Mr. Jenkins csak akkor kérettek fel valakit, ha valami nagyon nagy gond van, vagy komoly munka van kilátásban. Nagyon remélem, hogy az utóbbiról van szó.

Az iroda előtt megállítottam Petert, kicsit megigazítottam öltönyét, megigazítottam a saját öltözékem is, majd nagy levegőt véve bekopogtunk a hatalmas tölgyfaajtón és egy "Szabad" után be is léptünk.

- Jó napot - köszöntünk egyszerre.

- Áhh! Ms. King és Mr. Roberts - léptek felénk mosolyogva.

Mr. Foster és Mr. Jenkins olyan ötvenes éveiknek a végén járó, kissé köpcös férfiak voltak. Még az egyetem alatt határozták el, hogy megalapítják a saját ügyvédi irodájukat. Miközben gyakorlatot szereztek más cégeknél, spóroltak, és huszonöt évvel ezelőtt létrehozták az Utolsó remény nevű céget. Az irodának a fő profilja a földszinten végzett pro bono ügyek, emellett vannak fizetős ügyfeleink is. Vállalunk büntető ügyeket, válást, ingatlan ügyeket és sok mindent mást is. Minden héten más kolléga dolgozik a pro bono részlegen, így mindenkinek van fizetős ügyfele is és tud ingyen munkát is végezni.

A közvetlen főnököm Peter Roberts. Ő egy magas, vékony, sportos alkatú, negyvenes évei elején járó férfi. Mióta gyakornokként ide kerültem, ő a főnököm, így jól kijövünk. Ismerjük mind a kettőnk rigolyáit, tudjuk mikor, mit nem szabad.

- Foglaljanak helyet - mutatott két fotelre Mr. Foster. - Bizonyára kíváncsiak, miért kérettük fel Önöket. - Mikor mind a ketten bólintottunk, folytatta. - Biztosan hallották, hogy Mss Singnek a csapatának mától megszűnt a munkaviszonya nálunk.

- Igen, hallottuk - válaszolta Peter.

- Nos mivel eléggé veszteséges volt csapata, így nem áll szándékunkban új csapatot alapítani, inkább az ügyeiket szeretnénk elosztani. Mivel az Önök csapa a legsikeresebb, így arra gondoltunk, hogy átvehetnék az ügyeiket.

- Mindet? - kérdeztem megdöbbenve.

- Természetesen igen. Jelenleg tizenkét ügyet vittek, így ha elfelezik, nem lesz annyira sok. Mit gondolnak?

- Noss.......... - néztem kérdőn Peterre, aki szintén meglepett arcot vágott.

- Természetesen ez meglátszódna a fizetésükön is - kacsintott ránk Mr. Jenkins.

- Rendben - bólintottunk rá, de mind a ketten tudtuk, hogy ennek nem lesz jó vége.

Miután végeztünk a főnökségen, visszamentünk az irodámba, hogy meg tudjam nézni Wintert, majd leültünk egymással szembe, és csak hallgattunk. Valoszínüleg ugyan az járt mind a kettőnk fejében. Tényleg ennyire rosszul megy a cégnek, vagy megunták Hannáék folyamatos kudarcait?

Tíz óra körül Hanna vágtatott be az irodámba és lecsapta az asztalomra az aktáit.

- Tessék - csattant fel. - Jó mulatást hozzá.

- Várj! - állítottam meg, mikor ki akart lépni az ajtón. - Nem én akartam az ügyeiteket. Reggel mondták fent, hogy mi kapjuk meg őket. Nem tudtam róla.

- Tudom, csak bosszantó, hogy pár vesztett ügy után az egész csapat repül. Mindazok után, amit elértünk.

- Megértem. Figyelj, ha segítség kell, nyugodtan szólj.

- Köszönöm. Igazából fogalmam sincs, mihez kezdjek most. A gyakornokaim más cégekhez mennek, de Chrissel teljesen tanácstalanok vagyunk.

- Ez egy volt csoporttársam névjegye - nyújtottam felé egy kártyát. - Pár hónapja beszéltem vele, akkor gondolkodott a saját cég alapításán. Hívd fel, hátha keres új embereket, vagy hátha tud segíteni. Sok embert ismer.

- Köszönöm szépen - mosolygott rám.

- Ok. Mesélj az ügyekről! Mit kell tudnom?