3. fejezet: Valódi érzelmek

301 7 1
                                    


A forgatás javában folyt, Mew és Gulf egyre közelebb kerültek egymáshoz, de érzéseiket csak barátilag merték kifejezni. Annak ellenére, hogy a nézők már régen azt hitték, több van köztük, mint barátság, nem vallották be ezt sem egymásnak, sem pedig maguknak. 

A történet ahhoz a jelenethez érkezett, amikor le kellett feküdniük egymással, igazi nyelves csókokat, öleléseket és szenvedélyes érzelmeket kért tőlük a rendező. 

Gulf már nem volt annyira ideges, mint az elején, hiszen azóta észrevette, hogy Mew-nak nagyon segítőkész és odaadó természete van. Ha látta az arcán, hogy feldúlt, azonnal vígasztalni próbálta. Ha pedig Mew szorult vígasztalásra, folyton megölelte Gulfot és így tartotta karjaiban egy ideig.

Szerencsére Gulf még külön tudta választani valós érzelmeit a szimpla barátságtól és az igazság az, hogy el is nyomta őket. Mew sem próbálkozott, talán azért, mert azt hitte, Gulf nem szereti úgy a férfiakat. Sejtelme sem volt róla, hogy a fiút teljesen megbabonázta.

Egy nap rengeteget kellett próbálniuk, nehéz részeket kellett memorizálni. Gulf egy kicsit ügyetlen volt a szerelmi jelenetekben, hiszen ő még senkivel sem csókolózott ezelőtt és intim közelségbe sem került, lánnyal sem. 

Azon a napon a próbateremben kellett lenniük estig. Nem voltak egyedül, az emberek szétszórva ültek a terem minden szegletében. Igaz, nem figyeltek rájuk, de Gulf így is feszélyezve érezte magát. 

-Kezdhetjük? - mosolygott Mew Gulfra. Valahogy érződött rajta, alig győzte kivárni, hogy próbáljanak.

-Persze, de ha jelzek, megígéred, hogy abbahagyjuk? - bökte ki váratlanul Gulf. Rettentően félt, hogy megérzi rajta párja valós érzelmeit. Attól is tartott, hogy Mew nem érez semmit iránta. Ő csak csupán remek színész.

Gulf hanyatt feküdt és ahogy Mew közeledett felé, érezte, hogy nem tud uralkodni magán.

A két ajak alig érintette egymást, Gulf testét forróság öntötte el, rettentő erős nemi vágyat érzett. Már nem tudott gondolkodni. A szerepben is ez következett, de sokkal nagyobb hévvel húzta magához Mew-t, nyelvét szájába csúsztatta és zihálni kezdett. Mew nem lepődött meg rajta, visszacsókolta Gulfot. Erőteljesen átölelte, keze lecsúszott csípőjére, fenekét megmarkolta. Gulf felnyögött, próbált halk maradni, bár a teremben elég nagy zaj volt ahhoz, hogy bárki bármit is észrevegyen. Mew ráfeküdt Gulf ágyékára és érezte megkeményedett nemi szervét. Felsóhajtott, mert ez annyira felizgatta, hogy ő is megkeményedett.

Gulf hirtelen észhez tért, ellőkte magától Mew-t és kirohant a teremből.

-Gulf, várj! Hová mész? - ocsudott fel Mew is, utána leroskadt a földre. Ujjaival megérintette ajkait és végighúzta rajtuk. Elmosolyodott. Követte a fiút.


Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
MewGulf-Igazán szeretlekWhere stories live. Discover now