7. fejezet: Szerelem nincs akadályok nélkül

205 5 3
                                    

A BL páros színészi karrierje mellett Mew-nak énekesi karrierje is volt. Hamarosan elérkezettnek látta az időt, hogy abba is több munkát fektessen. Már igencsak a sorozat második évadjának utolsó epizódja felé jártak, amikor a forgatás után Mew hívta Gulfot ebédelni. Szokásukhoz híven, amíg el nem tűntek a stáb szeme elől, barátként viselkedtek. Ahogy azonban az utca végére értek, Mew behúzta Gulfot egy kapualjba. Szorosan magához ölelte, csókolta, ahol érte.

- Rettenetesen vártam már ezt a pillanatot, amikor csak mi ketten vagyunk. Annyira hiányzott, hogy nem engedhetem el magam. Akkor is hiányoztál, mikor ott voltál mellettem! - suttogta Mew hosszú csókok közepette Gulf fülébe.

- Nagyon kívánlak Mew! Már olyan régen tart ez a titkos kapcsolatunk, de még mindig ugyan úgy kívánom a testedet, mint az elején. Azt hiszem, ez izgat annyira, hogy bujkálnunk kell. - zihálta Gulf két csók között.

- Tudom, szerelmem, ezzel én is így vagyok. Viszont ebéd közben meg kell beszélnem veled valamit... - válaszolta vészjóslóan Mew.

Gulf egy pár hete gyanakodott valamire, hiszen érezte a srácon, hogy az éneklés közelebb áll hozzá, mint a színészet. Jobban szereti csinálni. Biztosan erről akar majd beszélni. Talán nem kettejükkel kapcsolatos. Mégsem tudta aggódását levetkőzni, rettenetesen izgult, míg az étterembe nem értek. Valami rosszat sejtett.

Amikor kihozták az ételt, Mew Gulf szemébe nézett és elkezdett beszélni:

- Nem tudom mi lesz velünk Gulfie. Szeretnék a szóló énekesi karrieremre koncentrálni, el kell fogadnom, hogy a színészet nem okoz akkora örömet nekem, mint az éneklés. Nagyon szeretlek, de lehet, hogy elválnak útjaink. Sajnos el kell utaznom Bangkokból, de te nem jöhetsz velem. Neked a színészet és a modellkedés volt az álmod... Maradnod kell, hogy kibontakozhass....

- Tessééék? - pattant fel hirtelen Gulf az asztaltól. - Azt akarod mondani, hogy ezek után, amiken keresztül mentünk együtt, csak hirtelen ezt így közlöd velem? Végiggondoltad te ezt egyáltalán? - Gulf hangja remegett, a sírás kerülgette.

- Nyugodj meg kicsim, hidd el, hogy ezt már nagyon régóta tervezem, hogy hogyan mondjam el neked. Szerelmes vagyok beléd, azt szeretném, ha lenne közös jövőnk, de úgy tűnik, ez lehetetlen. Mindent megvitattam magamban, minden eshetőséget felvázoltam, de arra jutottam, hogy így lesz a legjobb mindkettőnknek.

Gulf arcáról könnycseppek gördültek le. Halkan, elhaló hangon megszólalt:

- Mikor indulsz?...

- Ahogy végeztünk a sorozat forgatásával, lesz még 2 hetem itthon. Utána elutazom... - válaszolt szomorúan Mew.

- 2 hetünk van... 2 szaros hetet tölthetünk még együtt, igaz? - tört ki sírásban Gulf és kirohant az étteremből.

- Gulf! Gulfie! Várj meg! Hallgass végig, szerelmem! - Mew a srác után rohant. Amikor nem látta az étterem előtt, arca fehérre változott, nagyon megijedt. Talán mégsem így kellett volna ezt vele közölnie. 

Hívta telefonon, de ki volt kapcsolva. Megrémült attól, hogy nem tud elbúcsúzni szerelmétől. Önzőnek érezte magát amiatt, hogy talán a karrierje fontosabb élete szerelménél. 

Azonban nem tudhatta, hogy milyen hatással lenne az életükre, ha a kapcsolatukat nyilvánosságra hoznák. Sajgott a szíve belülről, de nem volt más választása. 

Most viszont egyetlen dolog lebegett a szeme előtt. Meg kell találnia Gulfot. Érezte, hogy éppen annyira szereti őt a fiú, mint ahogyan ő. Ezáltal bizonyosságot nyert Gulf érzései felől is. Teljesen összezavarodott, nem látta a kiutat. Beszélni senkivel nem tudott, hiszen, egyetlen ismerőse és barátja sem tudta, mi van közöttük. Egyedül kell szembenéznie a problémával, meg kell nyugtatnia Gulfot.

A következő pár napban hiába próbálta elérni a fiút, nem találta meg. Igaz, most forgatási szünet volt, tehát meg kell várni Mew-nak, hogy újra találkozzanak a gyakorlás alatt. Talán időt kell adnia Gulfnak, hogy feldolgozza a történteket. Ezért hát várt türelmesen. Ez volt a leghosszabb és a legnehezebb pár nap az életében.

MewGulf-Igazán szeretlekWhere stories live. Discover now