*a váróterembe ülve*
-Mr. és Mrs. Benson, önök következnek. -kiáltott ki a doktornő a rendelő ajtóból, mi pedig, mivel nem vagyunk házasok és még sosem hívtak minket így, ezért egyikünk sem figyelt különösebben, bár a bensonnál fel emeltem a fejem kíváncsian, viszont láttam hogy egy férfi és egy nő elindult arra felé, szóval gondoltam ők azok akiket szólítottak.
-Mr. és Mrs. Benson!-kiabálta még egyszer.
Elgondolkodtam, rá néztem az előbb felállt, férfi és nő ülöhelyére, viszont ők még mindig ott ültek.
Majd Nicolasra néztem, majd a kezére, s ott csücsült rajta egy gyűrű, aztán az én kezemre pillantottam és csodák csodájára, azon is volt egy gyűrű. Így realizáltam, hogy mi vagyunk Mr. és Mrs. Benson.
-héj tökfilkó, minket hívtak! - csaptam a fejemre.
-nem, nem Mr. és Mrs. Bensont hívták, nem minket.
-Nos igen okoskám, csak hogy az én nevem Benson és mind a kettőnk kézen gyűrű van! -néztem a szemébe.
-és nem mondtad, hogy nem vagyunk házasok, mikor időpontot foglaltál?!?
-jaj ne értetlenkedj már! Inkább gyere mert már egy ideje ránk várnak! - szóltam rá.
-jojo -forgatta meg szemeit, s azzal be mentünk a rendelőbe.
-jó napot. - köszöntünk szinkronban Nicolassal.
-jonapot, nos Mrs. Benson kérem feküdjön fel.
-rendben, de ezt félre értette, mi.. mi nem vagyunk házasok, sőt még együtt sem vagyunk... csak ez a barom felcsinált és most ez van.-mondtam a végét már össze szorított fogakkal fél szemmel Nicre pillantva.
-ohh értem, rendben elnézést.
-semmi baj, csak furcsa volt. - nevettem.
Miután felfekudtem, a doktornő felhajtotta a pólómat majd rá kent egy kenőcsöt a hasamra.
-nézzék a monitort, nem sokára megfog jelenni a magzat.
-ide jössz? - kérdeztem Nicet, erre ő csak bólintott majd le ült az ágy mellé egy székre, s ketten néztük együtt a képernyőt.
Egy kis idő elteltével, megjelent valami.
-oo.. Ott van.-mondtam
-ugye az az, doktornő? Ugye?
-igen.
Mi egymásra mosolyogtunk nickel. Nem tudom ez hogy jött, de éreztem hogy most rá kell néznem.
-várjunk csak... - akadt meg egy pillanatra a szava.
-mi.. mi miaz?
-igen, valami baj van? - kérdezte Nic is.
-nem nem baj az nincs, de lehet megfognak lepődni, nézzék meg alaposabban a képernyőt. - mutatott az ultrahangra Dr. Hamilton.
-várjunk csak... Csak nem?? Ikrek?
-igen
-Ikrek??-kérdezte felkiáltva Nic.
-méghozzá hármas ikrek.
-hogy tessék???-kérdeztük egyszerre.
-három... Gyerek.. Nekem... Ilyen hamar??? Még egyhez sem vagyok elég érett, nem hogy háromhoz. -fogta a fejét Nic
-de nem baj megoldom.
Meg oldjuk! Segíteni fogok Keyla MINDENBEN!-mondta és hirtelen megcsókolt.
-huhuhuu -nevettem, majd én is vissza csókoltam.
-ohh, epres szajfeny... Be jön. - nevetett rám.
-ohh Nic istenem... Hármas ikreink lesznek.
-igen.. Hármas ikreink... - fogta a kezem örömmel a szívében, s csak néztünk egymást könnyek között.
Ez a pillanat csak a miénk volt, semmi sem ronthatta el....
Kb egy perc csendes csodálatos pillanat után, megszólalt Dr. Hamilton.
-Nos, itt vannak a kinyomtatott ultrahang felvételek is.-nyújtotta oda mosolyogva.
-köszönjük. -mondtuk egyszerre mosolyogva, majd felalltam az ágyról.
-nos, legközelebb két hónap múlva kell jönni ultrahangra. - mosolygott ránk.
-Rendben, viszlát doktornő. -köszöntünk majd mentünk.
Beszalltunk a kocsiba és vissza indultunk hozzánk.
-te elhiszed, hogy ikreink lesznek? -kérdi Nic
Nem, nem igazán fogtam fel még most sem. -nevettem.
