Edana

A gyengélkedő

Edana másnap szörnyű fejfájásra ébredt. Agyát szétfeszítette a gondolatok tömege, és kavargó gyomra nem segített túl sokat egyébként is borzalmas közérzetén. A szobában hűvös volt, a morózus ablakokon csak halovány fény szűrődött be. Hajnalodhatott. Edana óvatosan felül kemény, hófehér ágyneművel borított ágyában. A felismerés, hogy egy teljesen üres, kórteremnek látszó szobában ébredt, hideg villámcsapásként futott végig az immáron Mardekáros lányba. Szépen lassan felidézte a tegnapi nap eseményeit. Emlékezett mindenre. A vonatútra, arra, hogy megérkeztek, arra, ahogyan belép a Roxforti kastély vaskos kapuin, a vacsorára, a beosztási ceremóniára... A ceremónia emlékére diónyira zsugorodott gyomra. Edana kudarcként élte meg, amiért a smaragzöld, kevésbé népszerű Roxforti házba került, ugyanakkor megnyugodott, hogy nem okozott apjának újabb csalódást...

– Apa! – suttogta Edana.

Mostanra már biztosan híre ment annak, hogy a lány az első Roxforti éjszakáját a gyengélkedőn töltötte, teljesen egyedül. Biztosan halálra aggódhatják magukat, amiért a várva várt bagoly nem érkezett meg arról informálva őket, hogy Edana épségben megérkezett az iskolába. Az ágya melletti éjjeliszekrényhez kapott, annak reményében, hogy szüleik már kora hajnalban megküldték aggódó levelüket, azonban a lány meglepetésére a családja pecsétje nélkül ellátott levélke pihent a szekrényen. Csalódottságát egy pillanatra átvette az izgatottság érzése. Mohón feltépte a borítékot, melyben egy szedett-vedett pergamen pihent, hanyagul összehajtva. Edana rögtön cikázó szemekkel olvasni kezdte: 

"Edana!

Remélem, jól vagy! Félelmetes volt látni, ahogy elájultál! Bár, ha a Mardekárba kerültem volna, én is lehet, hogy közelről néztem volna a földet..
Sajnos az én első éjszakám se alakult úgy, ahogy szerettem volna. Nos, szörnyű... hasfájás gyötört egész éjjel. Biztosan a vacsorán fogyasztott étellel lehetett a baj. Nagyon boldog vagyok, amiért a Griffendélbe osztott be a Süveg, ugyanakkor nagyon szomorú is vagyok, amiért Téged viszont a Mardekárba. Ettől függetlenül, szeretném ha barátok maradnánk. Mire a levelemet olvasod a hajnali órákban, én remélhetőleg már jobban érzem magam, és az első, Roxfortban töltött reggelinkre készülök, ahol megkapjuk az idei félévünk beosztását. A legjobban az első repüléstan órát várom! James és Sirius csak erről beszélnek... Tudom, rád nem tették a legjobb benyomást, de annyira nem is rossz fejek. Talán majd adsz nekik Te is egy újabb esélyt! 
Délután az órák után a tó körül fogunk lógni, igazán örülnék, ha csatlakoznál hozzánk. Talán el is mesélhetnéd, mi történt veled... A fiúk miatt ne aggódj, majd én vigyázok Rád.

Barátod,
Remus"

Edana szemébe egy apró könnycsepp szökött. Bár apja szigorúan megtiltotta neki, hogy gyengéd érzelmeket tápláljon bárki iránt is, most mégis úgy érezte, ennél kedvesebb és meghatóbb levelet még soha, senkitől sem kapott. Bárhogy is alakuljon a mai nap, mindenképpen találkozni akar Remus-sal. Dacára annak, hogy James és Sirius is jó eséllyel ott fognak lábatlankodni. Annak ellenére, hogy Edana családjában nem volt jellemző az, hogy mindenki megérdemel még egy esélyt, Edana sok mindenben különbözött szüleitől. Párszor fel is merült benne, hogy örökbe fogadták, annyira nem hasonlított senkire sem a családból. Öröme mellett azonban egy kis keserűség is összegyűlt szívében. Jól tudta, hogy Remust nem hasfájás gyötörte éjjel. Biztos volt benne, hogy éjjel a fiú vérfarkassá változott.

Gondosan összehajtotta a levelet, és az ágya melletti széken heverő ruhái alá csomagolta. Edana a hirtelen tett mozdulattól megszédült, és újra fekvő helyzetben találta magát. Meg is feledkezett sajgó fejéről, melyet akkor sikerült igen erősen beütnie, mikor ültő helyzetből hirtelen eszméletét vesztette, és a földön landolt. Próbálta felidézni, időrendbe helyezni, hogy mi is történt tegnap. Mégis mitől ájulhatott el? Lehunyta szemét, és minden erejével arra fókuszált, hogy felelevenítse mindazt, ami ájulásához vezetett. Maga előtt látta az asztalt, hirtelen megjelentek kezei is, amellyel lelkesen tapsol társainak, akiket a Süveg ide-oda hangosan beosztott. Ült előtte valaki, aki nem a Süveget figyelte, hanem a Griffendél ház tagjait. A ceremónia véget ért, Edana pedig látta, ahogyan társaival együtt a már megterített asztal felé fordult, kivéve a mellette ülő alak, aki még mindig testével a Griffendéleseket figyelte. Ki lehet ez? Edana most már minden erejével háztársa fókuszált. Emlékszik, ahogy meg is szólította az alakot, aki erre dacosan válaszolt valamit. Arra is emlékszik, hogy megkérdezte a nevét, azonban a válaszra bármennyire is akart, egész egyszerűen nem tudta felidézni. Edana most megpróbálta háztársa arcát maga elé képzelni, ám a következő pillanatban riadtan felsikoltott, szemei kipattantak. Szíve olyan gyorsan kalimpált, hogy majd kirepült bordakosarának békés börtönéből.

Emlékében a felé fordult tanulónak ugyanis nem volt arca. 

Mégis hogyan lehetséges ez?! – Edana félelemtől és keserű ízzel a szájában felkiáltott:

– Segítség! Valaki segítsen! – Edana szeméből már a könnyek potyogtak. Mégis mi ez az egész? Ki szórakozik az emlékeivel? Szorosan belekapaszkodott ágya szélébe, szíve még hevesebben vert, levegőért kapkodott. Úgy érezte, a szoba egyre kisebb, egyre szűkösebb. Nincs kiút. Meg fog fulladni. Edana mellkasához kapott, majd prüszkölve fújta ki a bepréselt maradék levegőt. 
Kivágódott az ajtó, Edana még hallotta a sebes léptek zaját, ám a következő pillanatban újra elsötétült minden. 

Nem sokkal később Edana erőtlenül, még erősebben zsongó fejjel feküdt oldalán. Maradék erejéből résnyire nyitotta szemeit, és az ajtó felé bámult. Hangok szűrődtek be. Egy aggodalmas nő, egy kissé bohókás, valamint egy nyugodt férfi hangja. Utóbbit ezer közül is kiszúrta volna. A felettébb higgadt és kimért hang tulajdonosa maga Dumbledore professzor volt. De mégis mit keres itt? Talán ő tudja a választ arra, hogy Edana miért nem képes visszaemlékezni arra, ami tegnap történt. Ki volt az a gyerek, és miért nem látja az arcát? Hogy lehetséges ez?
Edana elmélkedését egy éles hang szakította félbe.

– Merlin szakállára, ő még csak egy gyerek! – kiáltott fel a női hang. 

– Poppy, kérem nyugodjon meg! Lumpsluck professzor és jómagam vigyázunk Gomold kisasszonyra. – felelte Dumbledore, hangjából szinte hallani lehetett, ahogy arcán egy meleg, kellemes mosoly terül el. Ám ez kicsit sem nyugtatta meg beszélgetőpartnerét. 

– Nem úgy tűnt! A kislány másodjára veszíti el az eszméletét! Bármi is történik ezzel a szegény, ártatlan lánykával, azt ajánlom, gyorsan kerítsenek valami megoldást! Nem szeretném minden héten itt látni! – azzal a női hang súlyos léptekkel kísérve, berontott a kórterembe, onnan pedig a szoba végén található fülkébe. Edana összehúzta magát, alvást tettetve. Mozdulatlanul feküdt, de közben meredten fülelt, hogy immáron a nő nélkül, hogyan is folytatódik a beszélgetés. 
Dumbledore és Lumpsluck professzor már halkabban, szinte suttogva beszéltek. Edana lélegzetét visszafojtva várta, hogy vajon meg tud-e valamit állapotáról. 
Most azonban Lumpsluck professzor hangja bizonytalanná vált.

– Igazgató úr, Madam Pomfrey-nak igaza van! Nem csinálhatjuk ezt a végtelenségig! Én nem... én nem csinálom ezt tovább! – hallatszott, ahogy a bájitaltan tanár fel-alá járkál, miközben próbál minél halkabban beszélni.

– Horatius, emlékezzen, mire kért minket Mortimer. Nem engedhetjük meg magunkat, hogy ne tegyünk eleget kérésének. Kérem, szedje össze magát! – szólt Dumbledore szigorú hangon. 

– Mégis mit akar tenni a fiúval? Nem tüntetheti el örökre! Ez az egész őrültség, Albus! – Lumpsluck egyre hangosabban beszélt.

– Bizza rám, Horatius. A fiú a legkisebb gondunk. Ön maradjon a megbeszélteknél. A többiért én kezeskedem. – felelt kimérten Dumbledore, majd elviharzott. Lumpsluck néhány tétova másodperc múlva követte.

Edana ereiben megfagyott a vér. Ez az egész egy rémálom. Mire kérte őket az apja? Hogyan árulhatta így el őt? A bájitalokról lenne szó, amelyeket Lumpsluck már évek óta főz neki? És Dumbledore? Mégis mit kell őrá bízni? És a fiú? Kit kéne eltüntetni? A tegnapi háztársát? De mégis miért? Edana újra érezte, hogy forogni kezd vele a világ. Fittyet hányva állapotára, felpattant ágyából, felöltötte egyenruháját, Remus-tól kapott levelét zsebre vágta, és sietős léptekkel kiviharzott a kórteremből. Elhatározta, hogy a végére fog járni ennek az egésznek, vagy ne legyen a neve Edana Gomold. Már azt is tudta, hogy ki fog neki ebben segíteni...