1. ki lehet ő?

723 28 0
                                    

Gyomor ideggel és izgatottan keltem fel ébresztőm hangos zajára. Bizonyára most felmerül a kérdés, hogy miért is. Hogy miért? Azért mert épp vége lett a nyári szünetnek, és ma kell először iskolába mennem. Igaz, ugyan oda mint eddig és ugyan azok az emberek közé. Viszont én még ilyenkor is szoktam izgulni. Mivel első nap lesz a mai így ünneplőbe kell menni. Amit mellesleg utálok. Nem baj, egy napot csak ki birok. Az autfitem egy fekete farmer, és egy fehér ing. Azért farmer mert utálom a szoknyákat az ing helyére pedig viszek magammal egy pólót amit az ünnepség után majd átveszek, hogy ne abba legyek végig. Miután végig gondoltam ezeket a fontos dolgokat elkezdtem készülődni. Elmentem fogatmosni aztán felöltöztem megcsináltam a hajam stb... mikor az arcommal is végeztem lementem a konyhába ahol anyám vár.

- Gyere csináltam neked kaját edd meg! Mondta kedvesen.

- Mondtam, hogy nem kellett volna.

- Ahh (T/N) tudod hogy nem szeretem ha üres hassal mész iskolába.

- Tudom, tudom. Mondtam majd meg is ettem amit készített.

Miután kész lettem és az idő is arra fele járt, hogy már el kéne indulni elindultam. Anyám ma nem tudott elvinni, mivel ő dolgozni ment. Álltalában busszal szoktam menni, és ez ma így történt. El is indultam a buszmegállóba. Nincs annyira messze a házunktól, aminek örülök. Ez azért is jó mert volt már olyan, hogy otthon felejtettem valamit de mivel közel van még haza tudtam szaladni érte. Gondolatmenetemet az zavarta meg, hogy közben megjött a buszom. Miután kinyílt az ajtó felszálltam majd megmutattam bérletemet a sofőrnek aki bólintott egyet jelezve, hogy menjek és üljek le. (Ha találok helyet) Hát igen. E miatt nem szeretek busszal menni az iskolába. Mindig tömegnyomor van arról nem is beszélve, hogy le sem lehet ülni. Pedig az iskola bő 1 órára van innen. Azért valljuk be nem kényelmes iskola előtt még a buszmegállóban, majd még a buszon is végig állni. Főleg nem akkor, ha tesi az első óra. Szerencsére ez most nem fordulhat elő, mert még meg sem kaptuk az idei órarendet.

Elkezdtem sétálni a buszon ülőhelyet keresve amikor megláttam egyet. Nem is akármilyet. Egy jóképű és cuki srác mellett volt egy üres hely. Tch nem is értem miért. Na mindegy is. A lényeg... mivel nem akartam 1 órát állni és a fiú is NAGYON jól nézett ki, gondoltam megkérdezem szabad e a hely. Egyre közeledve a fiúhoz pillangókat éreztem a hasamban és szerintem még el is pirultam. Pedig még hozzá se szóltam. Már a látványa is ezt váltja ki belőlem. Hmmh még soha nem volt velem ilyen. Senki nem fogott meg ennyire. Gondolkodásom végére értem ugyanis oda értem a fiúhoz.

- Sz..sziaa! Bocsi, hogy zavarlak de szabad ez a hely? Kérdeztem az üres székre mutatva miközben tarkómat vakargattam kínomban.

- Tch. Ülj le szaros kölyök! Mondta a srác mogorván.

Ami azt illeti, örültem hogy végül le tudtam ülni viszont eléggé megbántott a fiú a viselkedésével.
Kölyök??? Mindössze 1-2 év lehet köztünk. Hmm mivel ez az elsö nap az iskolában lehet, hogy e miatt ideges és ezért válaszolt így. Nyugtattam magam miközben vörös fejjel ültem mellette. Mivel szerintem ezt észre vette nem is próbáltam beszélgetést kezdeményezni mert elég gáz lett volna. Pedig szívesen megtudtam volna mi a neve. Na majd legközelebb. Gondoltam magamban miközben oda értünk a sulimhoz. Meglepetésemre azomban ő is ott szállt le. Biztosan egy új diák. Vajon hanyadikos lehet?

Nem kellett sokat várnom, hogy ez kiderüljön. Ekkor beértem az iskolába. Persze csak utána, hogy majd lássam melyik osztályba megy be. Olyan fura ilyebkor az iskola első bap. Mert nagyon tiszta. Ami persze máskor nem nagyon mondható el róla. Mentem tovább, de szerencsétlenségemre nem az én osztályomba ment be a fiú. Hanem a mellettem lévőbe. De azért örültem beki mert tudtam, hogy csak 1 év van köztünk. Én most lettem tizedikes ő pedig tizenegy. Ekkor néhány barátnőmet pillantottam meg, akikhez rögtön oda is mentem. Jó volt velük újra találkozni. Igaz, hogy szünetben is beszéltem velük, mert mindig írtunk egymásnak, de azért élőbe mégis csak más. Rögtön elkezdtünk beszélgetni. Mindenkinek volt valami, amit meg akart osztani a többiekkel. Azonban a nagy storyzásoknak nem értünk a végére ugyanis meghallottuk, hogy bescöngettek. Bementünk az osztályba (mivel eddig a folyosón voltunk) majd leültünk arra a helyre amit mi választottunk. A tanár pár másodperc múlva már a teremben is volt.
Hh persze, hogy most nem késik amikor kéne. Gondolkoztam magamban az élet igazságtalan  dolgairól. A tanár egész órán elmondta (ismét, mint minden egyes évben) a tudni valókat majd megbeszéltünk még pár dolgot. A figyelmem azonban megint elkalandozott. Alapnol se szomtam tudni nagyon gigyelni de most mégjobban nem. Most, hogy találkoztam azzal a fiúval aki mellesleg ugyan ide jár és csak 1 év van köztünk. Ahh. Én sem fudom mi, de valami nagyon megfogott abban a fiúban. Még soha nem éreztem ezt. Úgy érzem még találkoznom kell még vele. Na meg a nevét is jó lenne megtudni. Nem tudom őket mikor engedik el, így lehet hogy ma délután már nem, de holnap reggel lehetséges, hogy megint találkozzak vele. Najó az angyon jó lenne. Remélem így lesz.

Álmodozásomat az zavarta meg, hogy érzetem ahogy a padtársam lökdös. Biztosan észre vette, hogy megint nem figyelek. A többi óra is kb ugyan így telt el. Az osztályfőnők a tudnivalókat mondta el,nekem pedig az ismeretlen fiún járt az eszem. Vajon van barátnője? Ahh nem tudom. Majd valahogy ki derítem. Nap végén az utolsó órán az órarendet is megkaptuk, majd elengedtek minket. Még beszélgettem néhány barátnőmmel aztán már mentem is a biszmegállóba. Sajnos a fiú nem volt ott amiért kicsit szomorú voltam de végül rájöttem, hogy ez nem is akkora baj. Ugyanis haza felé kevesen szoktak lenni ezért nem tudtam volna mellé ülni. És reggel majd úgy is találkozunk. Remélem megint üres lesz mellette a hely. Idő közben megérkezet a busz amellyiel haza is mentem. Anyukám már otthon várt. Kérdezte, hogy milyen napom volt, elmeséltem hogy egész jó majd felmentem a szombámba. Azonban a fejemben még mindig az a bizonyos fiú járt. Akiről mellesleg anyámnak nem beszéltem. Nem is baj, még túl korai lenne.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Itt az első rész, igaz hogy nem a leg izgalmasabb de azért mert ez még a story eleje. Köszönöm ha elolvastad, és megköszönném ha esetleg szavaznál vagy leírnád a véleményedet kommentben. Btw: a helyesírási hibákért bocsi. <3

Rivaille és én {Levi x Reader}Where stories live. Discover now