3 napja egyedül ülök a szobámban. Nem ettem, nem aludtam, csak ülök a földön és rajta gondolkozom... Oh Harry... Bárcsak itt lennél most. Nagyon hiányzol. Mióta elmentél, nem tudok másra gondolni, csak rád. Kérlek gyere vissza!
-Harry kérlek vigyél magaddal!-üvöltöm a szoba közepébe zokogva, mikor édesanyám ront be a szobámba. Mindkettőnknek nehéz. Harry volt az első, és az utolsó szerelmem. 3 évig voltunk együtt. Minden olyan jól ment köztünk. Aztán az apja meghalt. Elkezdett magába fordulni, nem akart beszélni velem, alig evett valamit, és iszonyat sokat sírt. Végig mellette voltam, aztán kiborult. Elkezdte törni a tárgyakat és leginkább magát. Kocsmázni járt és minden nap részegre itta magát. Aztán egyik nap, vagyis...négy napja, fogta magát és szó nélkül itthagyott. Annyit írt, hogy nem bírja tovább, és feladja az életét. Egy teljes napon át kerestem, mindenhol a városban, de nem találtam. Feladtam keresését. Minden nap írok neki, van amit már meg sem kap, de így legalább nem érzem magam olyan nagyon egyedül. Persze sokkal rosszabb, hogy nem válaszol, de ő legalább tudja az érzéseim.
-Gyere Lou, enned kell.-húzott fel anya a földről, de nekem egyáltalán nem volt ehhez kedvem. Viszont igaza volt, ennem kell. Nem lehetek gyenge. Ennél jobban nem. Mikor leértem a lépcsőn Zayn ült az egyik széken. Azonnal sírva fakadtam. Zayn egy korházban dolgozik, bent a városban. Bár nekem már szinte legjobb barátom, nem szokott csak így, munkaruhában betoppanni.
-Kérlek, mondd, hogy tudsz róla valamit.-lépek oda hozzá, ő pedig sajnálkozóan néz rám.-Ne bámulj így csak mondd meg, hogy mivan vele, basszameg!-kicsit összerezzent a magas hangomtól és a hirtelen kiabálásomtól.
-Tegnap hozták be a korházba.-jelenti ki egyszerűen.
-És? Történt valami? Hogy van?-bombázom őt kérdésekkel. Harry talán egy éve „bántalmazza" magát. Alkoholba fojtotta bánatát, vagy lyukakat ütött a falba. Az, hogy ő eltűnik négy napra és nem jelentkezik, természetes, hogy ennyire kiakaszt. És most, hogy Zayn azt mondta, tegnap vitték be a korházba, mégjobban aggaszt, de legalább tudom, hogy hol van.
-Nincs a legjobb állapotban.-komolyan ennyit képes mondani? Mivel elég szarul nézek ki, rohanok átöltözni, s már a bejáratnál kapkodom a cipőm mikor Zayn megint megszólal.-Beviszlek, de készülj fel.-teszi a vállamra a kezét. Hát barátom, ezzel nem könnyítettél a helyzeten. Nagyjából fél órát utaztunk a korházig majd rohanva mentem a harmadikra s úgy rontottam be a 928-as szobába, hogy az ajtó majdnem kitör a helyéről
-Harry...-suttogom halkan magam elé, és ismét elkap a zokogás. Leülök mellé az ágyra, és sebes arcát kezdem tanulmányozni. Annyira nem vészes, mint ahogy Zayn emlegette, de nem véletlen van lélegeztetőn. -A picsáda is veled Hazz, hogy nem tudsz vigyázni magadra.-mérgelődöm, mikor megérzem kezeit combomon. Rákapom a tekintetem és könnyes szemekkel néz vissza rám.-Hívok egy nővért, hogy felkeltél.-állnék fel, de rászorít lábamra, amennyire tud, ezzel jelezve, maradjak. Másik kezét is megpróbálja felém nyújtani, de alig bírja felemelni.-Hagyd Harry, ne erőltesd magad.-szipogok egyet, majd lassan közelebb hajolok hozzá és nyomok egy puszit az arcára. Ő ebben a pillanatban kezd el zokogni, és levegőért kapkodni, így kiüvöltök a szobából. Alig telt bele két percbe, a nővérek és Zayn már a szobában van.
-De hát...hogy? Hisz azthittük sosem kel már fel. Súlyos állapotban volt. Szinte nem volt agyi működés. Louis ez...neked köszönhető.-néz rám mindenki. Nem értem, hogyan tudtam én...OH! ja hogy így... A lényeg, hogy jól van.-Vegyük ki a lélegeztető csövét.-utasítja a többieket Zayn, akik szinte azonnal körbe állják Harryt. Mikor kikerül a szájából a fehér cső, ő azonnal mély levegőket vesz, majd rá kapja tekintetét.
-Louis...-suttogja, majd egyik kezét felém nyújtja.
-Ha most valami nagy faszságot akarsz mondani, inkább fogd be.-nevetek le rá két könnyem között.
