Felébredés

Prológus

Újszülött sírása harsant a levegőbe, ezzel megtörve a szoba csendjét. A gyermek erős volt, egészséges, és ami a legfontosabb: királyi sarj.

– Mondd meg hát, mit látsz e gyermek jövőjében!­­­ – parancsolta Oswald király, a jósnak.

Az öreg, szakállas férfi óvatosan tartotta az újszülöttet. Ráncos szemhéját lassan lehunyta, majd várt. Kíváncsi volt, mit láthat a zsarnok király sarjának a jövőjében. Percek teltek el, még a gyermek sírása is abbamart, mintha ítéletre várna. A királynak semmi sem számított, csak a hatalom és a fényűzés. Jól ismerte őket Merlon. Évek óta szolgálta a családot, látta micsoda arcátlanság és képmutatás zajlik a király udvarában. A családját az uralkodó felmenői mészárolták le, azonban ígéretet tett. Ígéretet tett, még ifjú korában az édesapjának, aki az ő szerepét töltötte be korábban.

"Ne hagy el a királyt míg meg nem érkezik a megjövendölt hercegnő.
A megjövendölt, ki fényt hoz Ordlan népére. "

Megérkezett hát. Méghozzá a gyermek személyében, melyet a karjaiban tartott. Gúnyos mosoly szállt az ajkára és kinyitotta szemét, majd szembenézett a királlyal. Mióta várt már erre!

– Ez a gyermek, Eleanor, háborút, halált és a családja pusztulását hozza majd magával, valamint fényt hoz ebbe a nyomorúságos királyságba. Ezt se elkerülni, se megakadályozni nem tudja felség. – Oswald testén rettegés futott végig, majd féktelen haragra gerjedt. A picinyke szobában még a levegő is megállt, mintha az is félne a királytól és a hatalmától. A jós nem félt. Fülében apja szavai vertek visszhangot, mást nem is halott.

A megjövendölt hercegnő.

Megjövendölt, ki fényt hoz magával.

– Mégis mit képzelsz te? Befogadtalak, tetőt, ételt, italt, aranyat adok neked és ezt te így hálálod meg? Ilyeneket mondasz nékem? – ordította a király, vöröslő fejjel.

– A felsége és testvérei jövendőjét is megjósoltam, mégis, hogy vonhat engem kérdőre? – nem félt. Már nem is fog, hiszen elfogadta a sorsát. Tudta, hogy mi fog következni és neki az is elég volt, hogy a karjaiban tarthatta a gyermeket.

Oswald nem válaszolt a férfinak, inkább az őrségért kiáltott. Hangja hideg volt és fájdalmas, akár a halál.

– ­Azonnal vessétek tömlöcbe! – ordította, miközben fölényesen mérte végig a jóst. -A büntetése halál. Holnap az udvar közepén, mindenki szeme láttára választjuk el a fejét a testétől felségárulás okán. -Adta ki az utasításokat, a gyermek anyja pedig elfehéredett arccal hallgatta a szavakat, melyek elhagyták az általa szeretett férfi ajkát.

A szakállas csöndben tűrte az őrség intézkedéseit, ám mielőtt véglegesen kitoloncolták a szobából, egy utolsó mondatra még hátrafordult.

–Tehetsz bármit, de ez a gyermek akkor is a vesztedet fogja okozni. – mosolyodott el sejtelmesen, miközben az őrség kiráncigálta a szobából.

– Te ott! – szólt oda az egyik szolgálónak, aki lassan és remegve fordult meg. Bármit is akart tőle a király, már előre tudta, hogy nem szeretné megtenni.

– Vidd ezt –intett a gyermek felé, akit immáron az anyja görcsösen szorított magához –, a Kietlen erdőbe és hagyd is ott. Az állatok majd elintézik. – parancsolt rá a lányra.

– Ne, ezt nem teheted! – sikított fel a gyermek édesanyja. A király, nem foglalkozva a feleségével, intett az őröknek, akik azonnal értették a parancsot, és eleget is tettek annak. Zokogás rázta a nő testét, miközben az őrök lefogták.

A szolgáló elfehéredve lépett szeretett királynője mellé, és magához vette Eleanort. Nem nézett rá a nőre, képtelen lett volna rá. A királyné őrjöngött, sírt és sikított, képtelen volt elhinni, hogy a párja a halálba küldi a saját lányát, a saját vérét.

– Ha ellenkezel, te is úgy végzed, mint a másik és együtt térdelhettek majd az emelvényen. Örülj, hogy egyáltalán életben hagylak azok után, hogy egy szörnyet hoztál a világra. Egy hét múlva elhagyod az udvart és többé híredet se halljam. – a hangja halk volt, melytől méginkább fenyegetően csendült. A gyermekre rá sem nézve indította útjára a szolgálót, az egyik őr kíséretében.

Aznap éjjel, az egész királyi udvarban némaság honolt, kivéve azt az egy szobát, ahol a nő zokogott. A királyságtól nem messze, egy kis fogadóban ugyanolyan keserves sírást hallatott egy gyermek, akit a saját apja ítélt halálra.