Kegyetlen gyilkos /szünetel/

3 fejezet

Méreg szemszöge

Be kell, hogy lássam. Nem tudok semmit sem csinálni Pengével. Elvesztettük akkor, mikor Helen meghalt. Csak sajnálni tudom szegény lányt jelenleg. Van valami kapcsoló a fejében, ami átkattant és nem kellett volna neki. Egy vérengző kegyetlen sorozat gyilkos is lehetett volna már belőle, de még erre a szintre nem jutott el (Hál Istenek!). És sajnos igaza van, tényleg olyaná vált, mint amilyenné szeretett volna.
Katiehez tartok a kis csapatommal. Ember rablásnak fog minősülni az, amire készülünk. Természetesen úgy intézzük az egészet, hogy senkinek se tűnjön annak. Vagy a szép szóra azt csinálja amit mondunk vagy durvább eszközökhöz nyúlunk. A választása meglesz.

-Jó estét kedvesem!- köszönök neki amint kinyitja az ajtót.

-Megmondtam, hogy nem megyek el!- kezdi el rögtön a hisztizést.

-Oké- rántom meg a vállam- Csak, hogy tisztázuk körülbelül háromszor mondtál nemet, így nem fogom megkérdezni többször. Ja és ezt lehetett volna szépen is intézni.- veszem elő gonoszkás mosolyom, amit ritkán látni. Már elegem van ebből a lányból. Ma élve vagy halva, de elfog távozni ebből a városból.- Gyertek!- kiálltok a fiúknak és "akcióba" állunk. A lányt lefogom és megkötözöm majd az autó hátuljába tuszkolom. Próbál segítségért kiabálni, de lekötött szájjal nem éppen megy neki. Csak magamban nevetve figyelem próbálkozásait. Olyan nevetségesek tudnak lenni az átlag emberek.

-Itt van minden cucca, amit csak találtunk.- jönnek két bőrönddel a fiúk.

-Rendben. Dobb csak be a csomogtartóba.- adom ki az utasítást.

-A házban nem találtunk senkit és a levelet elhelyeztük.- jelenti a másik közben.

-Szuper. Minden a leggördülékennyebben megy eddig.- mosolyogva nézek Katiere. Ő nem annyira vidám. Nem is csodálom.- Köszönöm a segítséget fiúk. Majd szólok ha kell valami. Üzenjétek meg Pengének, hogy elindultam és mihamarabb megpróbálok visszatérni.

-Értettük. Jó utat.- bicentéssel köszönöm meg és el is indulok az autóval. Hosszú út vár rám. Az egy dolog, hogy a városból kiviszem, de még az országból is. Már vár a magán repülő, hogy valami távoli trópusi helyre vigyen minket. Félóra alatt oda is értünk a repülőtérre, a repülés 3-4 óra hossza lehetett mire leszálltunk.  Nem tudom pontosan, mert útközben bealudtam és észre ssem vettem, hogy eltelt az idő. Egyszer csak Katie kezdett el ébreszgettni.

Katie szemszöge

A régről ismert testvérem nagy szerelme elrabolt. Sosem hittem volna, hogy ilyen fog velem történi. Minden magyarázat nélkül betuszkoltak egy kocsiba és repülőre ültettek. Egy magán repülővel utazunk valahova mivel csak mi voltunk a gépen. Gondolom jó messzire, hogy még a nyelvet se ismerjem fel és nehogy véletlen haza találjak. Márk melettem hamar bealudt. Én végig untam az utat még úgyis, hogy minden szipi-szupi dologgal fel van szerelve a gép. Egyáltalán nem érdekelt az egész az ablakon bámultam végig kifelé a gondolataimba mélyedve. Néha elbóbiskoltam, de mély álom nem jött a szememre. Félek, hogy most mit fog csinálni. Már nem tudom, hogy mit várjak tőle. Egy jó barátnak hittem, erre elrabol. Kiszámíthatatlan lett az évek alatt. Nem is tudom mit vártam tőle, mikor először bekopogott hozzám visszatérésem napján. Egy biztos, nem azt, hogy rá párnapra elrabol. A szüleim nem tudom, hogy mit fognak hozzá szólni, de biztos, hogy nem vehetem fel velük a kapcsolatot Márk tuti kinyírna miatta. Valószínűleg nem csak engem, hanem a szüleimet is. Be mondák, hogy hamarosan leszállunk így elkezdtem ébreszkedni a mellettem ülőt. Már amennyire tudtam összekötözött kezemmel.

-Márk! Ébredj!-próbálkozok. Először azt hittem, hogy meg sem hallotta, de álmos szemeivel néz fel rám.

-Már meg is érkeztünk?- kérdezzi rögtön.