Akinek záloga a kezedben van [BEFEJEZETT]

2. fejezet: Szövetség, és ami azzal jár...

2. fejezet: Szövetség, és ami azzal jár...

A következő napok a terv alapos kidolgozásáról szóltak. Mindezt persze nem volt könnyű kivitelezni úgy, hogy mindkettőjüknek megvoltak a maguk kötelezettségei: Malfoy nem volt hajlandó az üzleti ügyeit háttérbe helyezni, és Hermione is a szokásos precízséggel végezte a munkáját a Talált Tárgyak Osztályán. Volt, hogy két-három napig nem is találkoztak, majd újra összedugták a fejüket a főhadiszálláson, a férfi lakásán. Ahogy haladt előre az idő, úgy vetettek el számos, eleinte kedvezőnek tűnő ötletet, és alkottak újabb változatokat.

Karácsony előtt másfél héttel, egy szombat délutánon Hermione két hatalmas papírszatyorral érkezett Draco otthonába, az aznapra megbeszélt időpontra. Miközben letette a csomagjait, hogy megszabaduljon a kabátjától és a sáljától, Malfoy odalépett mellé.

– Kedves tőled, hogy bevásároltál, de a lakásom dekorálását szívesebben bízom a belsőépítészemre. A piros – emelt ki fintorogva egy műanyag tűzoltóautót, majd egy ugyanolyan színű girlandot a szatyor tetejéről – amúgy sem az én színem.

– Azt Harry nagyobbik fiának vettem. Karácsonyra. A többit meg a szeretteimnek és a házam díszítésére – legyintett a szemét forgatva Hermione.

– És én nem tartozom a szeretteid közé, Granger? Milyen kár! – kiáltott fel megjátszott sértettséggel Draco. – Pedig Pratt, a portás a minap megjegyezte, mennyire örül, hogy az a lelkes kishölgy ilyen gyakran meglátogat engem. – Hermione érezte, hogy az arcát elönti a pír, de csak azért, hogy aztán a dühtől szederjes árnyalatot öltsön. – Megmondtam neki, hogy remek munkaerő vagy, mindig megbízhatóan takarítod ki a lakásomat, és nyugodtan ajánljon téged a többi lakónak.

– Hogy te micsoda aljas kis hernyó vagy, Malfoy! – torkollta le felháborodva Hermione, mire Draco vigyora még szélesebb lett.

A világért sem vallotta volna be a lánynak, de titkon élvezte a véget nem érő szócsatáikat, akárcsak az éjszakába nyúló konspirációt, amivel Harrington hatalmát tervezték megdönteni. Granger jelenléte az életében mindent új megvilágításba helyezett. Draco Malfoynak mindene megvolt, a vagyonának köszönhetően azt csinált, amit csak akart; bármit megtehetett. Azonban egy idő után a bármi is egyhangúvá tud válni. Már rég nem élvezte a tényt, hogy hiába ébred fel Londonban, ha kedve tartja, a világ bármely pontján nyugovóra térhet... bárkivel. Nem szórakoztatta a gondolat, hogy puszta kedvtelésből átugorjon Velencébe vagy Mallorcára ebédelni. Unta a bálokat, az egyhangú társaságot, akikkel mindig csak ugyanarról lehetett beszélni: vagyonról, üzletről, úri hobbikról, a társaság többi tagjáról és pénzről, pénzről, pénzről... Ott volt persze Blaise Zambini, akit igaz barátjának tartott, de amióta a férfi megnősült és családot alapított, a közös szórakozás is rövidebb találkozásokra redukálódott. Nottra és Savingtonra is bármikor számíthatott, ha nem vágyott felszínes csevegésre, és nőt is szerezhetett, ha akart. De Grangerrel mégis minden más volt. Egykori ellensége volt az egyetlen ellenkező nemű személy, aki nem hódolt be neki, aki nem itta a szavait és nem esett hasra minden mondatától, és ez imponált Dracónak, még ha eleinte vegyes érzései is voltak ezzel kapcsolatosan. Titkon – még magának sem merte bevallani – örült, hogy Granger most vele szövetkezik, most vele éli át azt a titkos izgalmat, amit annyi éven át Potterrel és Weasley-vel osztott meg.

Az is tetszett neki, hogy Granger szinte a kezdetektől fogva önállósította magát az otthonában. Most is így tett: miután kifakadt, a morogva legyintett egyet, és a dolgozószoba felé vette az irányt. Mire a férfi utána ment, a boszorkány már ott ült az íróasztal jobb oldalán, a szokásos helyén. Az irányítás egy részét mégis meghagyta neki, Dracónak, ami imponált a férfinek.