Seoul Gang (Bts ff)

1. rész

- Namjoon hyung - hallottam meg egy túl ismerős hangot, mire halkabb sóhaj keretei közt, könyvjelzőmet a könyvem éppen olvasott lapjai közé helyeztem és felpillantottam az ártatlan fiúra. Jeon Jungkook-ra. 

Mancsai közt egy papír darabkát és egy tollat szorongatott. Pillantása félénk volt, de minden jel arra utalt, hogy valami komoly fejtörést okozott neki, és segítségre van szüksége. 

- Mondd, Jungkook. Mit szeretnél? - néztem őt továbbra is és kérdésem végén egy halvány mosoly bújt elő arcomon. 

- Verset szeretnék írni valakinek - kezdte halkan és minél több szó hagyta el a száját, annál jobban elvörösödött. 

Nem tudtam mást tenni, csak mosolyogni félénkségén. 

- Gyere, ülj le nyugodtan - biccentettem a mellettem lévő szék felé, mire ő helyet foglalt. Megköszörülte torkát, majd folytatta mondanivalóját.

 - Először Jimin hyung segítségét kértem ebben, viszont ő eléggé khmm... Szóval ő eléggé sajátos stílusban akart segíteni - fejezte be és rögtön tudtam, hogyan is értette ezt. Egy bólintással jeleztem felé, hogy megértettem, amit mondott, mire ő folytatta. - Aztán Jin hyungtól próbáltam segítséget kérni, viszont ő addig nem hajlandó segíteni, amíg a vers nem róla szól.

Na, igen. Tipikus Seokjin.

- Ezután Taehyung-hoz fordultam, remélve, hogy ő majd tud nekem segíteni ebben a dologban. Ő azt tanácsolta, hogy helyette inkább Hoseok hyunghoz menjek, aki viszont túlságosan felpörgött, amint megtudta, hogy mit szeretnék csinálni. Yoongi hyungot félek megzavarni alvás közben, ezért is jöttem hozzád - fejezte be a történtek elmesélését. 

 - Bár, van néhány sejtésem, de a biztonság kedvéért megkérdezhetem, hogy milyen típusú versre gondoltál?

- Hogy is fogalmazzak... - kezdett néhány másodpercnyi mély gondolkodásba, a plafont bámulva, majd felcsillantak szemei és ismét rám nézett. - Nem szeretném, ha túlságosan nyálas lenne, inkább azt, hogy célzás legyen. De csak finom, óvatos célzás. Ne túlságosan konkrét és parancsoló. 

Nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el azon, amit elmondott. 

- Biztos vagyok benne, hogy az illető, akinek a verset szánod, már csak azért is kedvelne téged, mert egy ilyen, aranyos gesztussal rukkoltál elő a számára. Egyebek mellett, úgy gondolom, tudok segíteni neked - mondtam és bele kortyoltam a termoszomba, ami langyos teát tartalmazott. 

Jungkook szemei felcsillantak.

- Köszönöm szépen - hajtotta le fejét, majd ismételten rám nézett. - Ami azt illeti, ebéd szünetre kész kellene lennie a versnek - vakarta meg zavartan tarkóját, mire én a meglepetségtől, véletlenül rá köptem a számban lévő innivalót. 

- Jungkook, az a következő óra után lesz - hitetlenkedtem. 

- Igen, tudom - hajtotta le fejét szomorúan, miközben letörölte arcáról az italomat. - Bocsánat, hogy csak most szóltam - kért elnézést, ami miatt igencsak meglágyult rajta a szívem.

- Semmi baj - néztem rá kedvesen. - Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy segíthessek - bólintottam, mire szorosan megölelt.

- Köszönöm Hyung - engedett el végül.

- Szívesen Jungkook - néztem utána, mikor már leült a helyére. 

Nem sokkal később a csengő megszólalása jelezte, hogy elkezdődött az etikett óra. 

Az óra nagy része viszonylag szokványosan telt. Éppen egy, a táblára kivetített prezentációt figyeltünk, mikor megszólalt valaki telefonja. 

A prezentációt leállította a tanár és mindannyian a hang irányába néztünk. Taehyung telefonja zenélt, ami láthatóan őt nem igazán zavarta. A tanár csak nagy szemekkel nézett a srácra, mire Tae elnézést kért, majd felvéve a telefont, kisietett a teremből. Mivel az ajtót becsukta maga után, nem hallottuk miről szólhat ez a felettébb fontosnak gondolható telefonhívás.

Nem sokkal ezután Tae teljes higgadtsággal vissza cammogott az osztályba, telefonját zsebében tartva. A tanár még mindig képtelen volt bármit is mondani.  Viszont, ami ezután történt, az nem csak a tanár, hanem a mi szánkba is bele folytotta a szót.

Tae az asztalához sétált, majd megállva mellette egy ideig a székét figyelte. Majd a tárgyat felkapva, kidobta azt a csukott ablakon, ami így ripityára tört. 

Dermedten figyeltük a kissé lihegő srácot.

- Kim Taehyung! - zúgott végig a néma termen Mr. Lee hangos megszólalása. Úgy tűnik neki mondhatni elég hamar sikerült ,,túl tennie" magát a történteken. - Az igazgatóiba! Most azonnal! - folytatta továbbra is fennhangon. - Namjoon - nézett rám, miután valamennyire lehiggadt. - Kérlek, kísérd el Taehyung-ot az igazgatónőhöz.

Bólintottam, majd hátra sétáltam,a továbbra is dermedten előre néző fiúhoz. Ha nem hallanám, hogy lélegzik, azt gondolnám, hogy csak egy szellem, akit csakis én látok. Amint kezeimet óvatosan vállaira helyeztem, kissé össze rezzent. 

- Nyugi TaeTae. Gyere most velem, oké? - kérdeztem, mire bólogatni kezdett, majd együtt kimentünk a teremből és a folyosón ballagva az igazgatói felé indultunk. 

- Nam - fordult felém hirtelen narancssárga hajkoronájú barátom, mire érdeklődve kezdtem arcát kémlelni. Sosem viselkedett még csak hasonlóan sem, úgyhogy nem kicsit aggódtam érte a jelenlegi helyzetben. - Megtennél nekem egy szívességet? Kérlek - nézett rám. Láttam rajta, hogy fél. Fogalmam sem volt róla, hogy mi az, ami ennyire megijesztette őt, de láttam rajta, hogy nagy a baj. 

- Persze. Kérj nyugodtan bármit. 

- Kérlek, mondd meg Jimin-éknek is, hogy nem szeretnék a mai napról beszélni. Egyik részéről sem.

- Rendben Tae - bólintottam és tiszteletben tartva kérését, elnyomtam magamban azt a sok kérdést, amire választ szerettem volna kapni tőle az előbbiekről kapcsolatban.