Spring Day (Jikook)

Első kötet: Spring day

„The more you love, the more you suffer."

                                                                  ~ Vincent van Gogh

PROLÓGUS

Drága Jimin!

   A tavasz legszebb napja van ma talán. A tegnapi eső és a nemrég vágott fű illata keveredik a levegőben. Nincs se túl hideg, se túl meleg, éppen kellemes az udvarban meginni a reggeli kávét, miközben Neked írok. Az ilyen napok mindig rád emlékeztetnek, és nem tehetek róla, egy kicsit szomorú leszek, ha arra gondolok, mi mindent csinálhatnánk ezen a napon. Habár mostanában egyre kevesebbet írok, az nem azt jelenti, hogy nem gondolok rád, csak az élet túl zsúfolt lett. Mióta én vezetem a Jeon-Ju hotelt, mindennap egy rohanás, de azért sokkal jobb az élet, mint az elmúlt néhány évben. Mégis jó lenne, ha itt várnál rám esténként. Tudom, már nem görnyedsz folyton a tankönyveid fölé, mégis úgy képzellek el a földön ülve a kanapé előtt; vagy éppen szorgosan körmölve valamit vagy a jegyzeteden alva, ahogy halkan horkolsz és fekete hajad pókhálóként teríti be a sűrű sorokat.
   Habár remélem, éppen te is valami finomat reggelizel egy kis kávéházban, élvezve ezt a gyönyörű időt. Ne felejts el naptejet használni, hiába nincs még nyár. Öregszel, ideje figyelned a bőrödre. Elképzeltem, ahogy mérgesen a karomba bokszolnál emiatt, hiszen még te is huszonéves vagy, legalábbis pár hónapig. De fogadni mernék, hogy sokkal felnőttebb vagy, mint az én Jiminem. Megismernélek még az utcán vagy már elsétálnánk egymás mellett azon töprengve, honnan volt olyan ismerős az az idegen?

   Sajnos most nem tudok erre választ találni. Indulnom kell. Ma fellép nálunk egy Kpop együttes a tavaszi partin, ezért tele vagyunk vendéggel, és persze az új cégigazgató is ma érkezik meg hozzánk, a legjobb napot fogta ki erre. Csak remélni tudom, hogy Namjoon jó embert választott, és végre lesz nekem is egy kis szabadságom, habár talán jobb is a munkába temetkezni néha, mint egyedül ülni az üres lakásban.

   Soha nem fogod ezeket a sorokat olvasni ugyan, de remélem gyönyörű napod lesz ma is.

Örökké:
Jungkook

    Az ügyvezető igazgató (per leendő tulajdonos) negyedére hajtotta a papírlapot, majd gondosan borítékba helyezte azt, és lezárta. Bélyegnek és címzésnek is kerülnie kellett a levélre, mintha csak egy lépésre lenne a feladástól, de Jimin címének csak azt a régi kis poros emeleti szobát tudta megadni a kávézó felett, ahol két év minden szabad percét egymás társaságában töltötték, mintha csak össze lettek volna nőve. Az igazság az, hogy Jungkook azóta nem is kereste a fiút, nem nézett utána egyetlen közösségi oldalon sem, nem utazott vissza Szöulba, ha nem volt életbe vágóan fontos dolga arra. Tudta, hogyha egyetlen apró nyomot is talált volna a másik hollétéről, már rohant is volna megkeresni őt, azonban túl sok év telt már el ahhoz, hogy bocsánatot nyerhessen. A fiú, akit valaha legjobban szeretett, bizonyára utálja őt a mai napig.

   A gondolataiból a csengő hangja rángatta ki, így gyorsan megfogta a levelet és a kávésbögréjét, és bement az elhúzható üvegajtón át a lakásba. A nappaliban már Namjoon várta, a jelenleg egyetlen cégigazgató, aki sokszor inkább tűnt egy kotnyeles titkárnak, mint vezetőnek. Habár csak azért, mert Jungkook egyik legjobb barátjáról volt szó; amikor a helyzet komollyá vált, a férfi bármilyen nehézséget meg tudott oldani higgadt diplomatikusságával és persze négy nyelven beszélve. Szinte már szürreálisnak tűnt, hogy ilyen emberek dolgoztak alatta, az apja azonban mindig azt mondta, neki csak a pénzhez és az emberekhez kell értenie. Vagy igaza volt, vagy ezért ült most rácsok mögött a férfi.
    Mindenesetre Namjoon most is frissen és energiával tele lépkedett mögötte a konyhába, már korán reggel munkához öltözve, öltönyben, de rosszul beállított nyakkendővel, elegánsra fésült hajjal, kissé ferde kerek szemüvegben.