Utam az árnyak közt ...

1. rész

Sziasztok! A könyv elején két-három fejezet még visszaemlékezés. Jó olvasást!

                                                                                            ***

Az éjszaka csendjét megzavarva suhant végig egy árny a sötét utcákon. Nem volt különösebb célja, csak menekült minden elől. Megállt egy sikátor előtt és nekidőlt a falnak. Teljesen kikapcsolt, nem érzékelt semmit a külvilágból. Gondolkozott. Hogyan jutott el idáig?

Egyszer régen született egy gyermek, kinek létezéséről szinte senki sem tudott. Ugyanis nem lett volna szabad élnie. Uchiha Yashiro - az apja - nem fogadta el, hogy lánya született. Akira nem kerülhet az Uchihák közé, így hát anyja - Yamanaka Yoko - kénytelen volt a Yamanaka házban maradni és ott felnevelni gyerekét. Eldöntötte, hogy nem fog ninját nevelni lányából.

Telt az idő és Akira szinte senkivel sem találkozhatott. Anyjával és nagyszüleivel élt. Nem volt átlagos gyerekkora, ez meg is látszott rajta. Mivel egyedül volt, ezért inkább tanult. 3 évesen már tudott írni - olvasni, így hát a könyvek voltak az élete. Reggel elkezdett olvasni, és estig be sem fejezte, sőt néha még a hajnali órákban is csak a sorokat bújta. Érdekesebbnél érdekesebb dolgok voltak a könyvekben leírva. Harcos emberekről olvasott, akiket shinobiknak neveztek. Miután sokat kérdezgette anyját, ő elmondta Akirának az igazságot a ninjákról. Hogy ők egy ninja faluban élnek és ő is shinobinak született. Akirát ezentúl csak az érdekelte, hogy megtanulja ennek a "chakrának" a használatát. Senki nem támogatta, hisz mihez is kezdene egy hároméves gyermek? Csoda már az is, hogy olvasni tud, ilyen korban. De mindenki tévedett, ugyanis Akira már 4 évesen jó chakra kontrollal rendelkezett, illetve a klán titkos jutsuját, a tudatrabló jutsut is sikeresen elsajátította...

 - Akira gyere be, kész az ebéd! - kiáltott ki anyja a ház ajtajából. A lány éppen kint edzett, a taijutsut gyakorolta egy fánál. Gyorsan berohant a konyhába ahol már mindenki az asztalnál ült.

- Már megint mit csináltál? Tiszta seb a kezed és a lábad! - kérdezte nagyapja.

- Hagyd apa, tudod milyen önfejű. Te meg Akira, menj kezet mosni és gyere enni! - szólt anyja.

Ebéd közben végig gondolkodott, feltegye-e a kérdést, ami már tegnap óta megfogalmazódott benne.

- Anyu, hallottam pár gyereket tegnap elmenni a ház előtt. - kezdett bele halkan - És valami akadémiáról beszéltek.. meg, hogy ők szeptembertől ott tanulnak.. Ez egy iskola? Én járhatok od- nem tudta befejezni mert mamája köbe vágott.

- Te?! Hogy mennél oda?! Emberek közé? Azt se tudod, hogy kell viselkedni te kis csitri! Mars  a szobádba! - kiáltotta. Akira sírva rohant el. Az ágyán kuporgott és azon gondolkozott, hogy ő miért más. Nem értette, miért ilyen vele az élet. Mindenki a korabeli gyerekek közül gondtalanul játszik, míg ő egyedül van. Egyszer csak éles fájdalmat érzett a szemében, és szédült. Visszabotorkált a konyháig ahol az utolsó dolog amit még érzékelt, az anyja elborzadt tekintete és hangja:

- A-a s-sharingan!

Ennyi lenne első résznek. Tudom, hogy kicsit összecsapott és rövid, de ezt a részt gyorsan ki akartam rakni. A következő már hosszabb lesz.

Baibai!