Kisfarkas | HP fanfiction

hatodik rész

Másnap ebéd után a griffendélesek és a mardekárosok összegyűltek a tanév első sötét varázslatok kivédése órájára. Lupin professzor még nem volt a teremben, leültek hát, előkészítették a könyveket, a pennát és a pergament, s beszélgetéssel múlatták az időt.

– Akkor tényleg Malfoyjal vagy büntetésben? – hitetlenkedett Harry.

– Aha – válaszolta Ash.

– Nem tudom miért nem velünk dolgozol, Malfoynak máskor sosem kell büntetésben lennie, Piton mindig kivételezik a mardekárosokkal.

– Nem tudom. Amúgy nem olyan borzasztó. Tegnap megnéztük a növényházakat, viszont nem nagyon szóltunk egymáshoz. A képébe mondtam, hogy minden ami vele történik az ő hibája, szerintem megsértődött...

– Te beolvastál Malfoynak? – ráncolta a szemöldökét Hermione.

– Szép volt, Ash! – biccentett elismerően Ron, miközben beleharapott sonkás-sajtos szendvicsébe.

Kisvártatva aztán befutott Lupin, halvány mosollyal üdvözölte a diákokat, és letette kopott aktatáskáját a tanári asztalra. Megszokott folt hátán folt talárját viselte. Ash akaratlanul is saját ruháira tekintett. Malfoy szavai csengtek a fülében. Aztán eszébe jutott az is, amit Ron mondott neki, és végül megnyugodott.

– Szervusztok! Kérem, rakjátok el a könyveiteket. A mai órán gyakorlati feladatokat végzünk. Csak a varázspálcátokra lesz szükségetek.

Lupin lányára pillantott, és bátorító mosolyt küldött felé. Csak remélni tudta, hogy talált már magának barátokat.

– Nagyszerű! – csapta össze tenyerét, látva, hogy a diákok eltették könyveiket, és elővették pálcáikat. – Neville, kérlek gyere ki és segíts nekem.

Neville látszólag még a bájitaltan óra hatása alatt volt, így kelletlenül kisétált a tanár úr mellé.

– Akkor hát lássuk – szólt Lupin, s egy intéssel a helyiség túlsó vége felé invitálta a diákokat. Ott nem volt más, csak egy régi szekrény, amiben a tanárok a váltás talárjukat tartották. Mikor Lupin professzor odaállt mellé, a szekrény hirtelen rázkódni kezdett.

– Aggodalomra semmi ok – szólt higgadtan Lupin, látva, hogy néhány diák félősen hátrálni kezd – csak egy mumus van benne.

Az osztály nagy része azon a véleményen volt, hogy ez igenis ok az aggodalomra. Neville holtra váltan pislogott a professzorra.

– A mumusok a sötét, zárt helyeket kedvelik – magyarázta Lupin. – Előszeretettel rejtőznek el szekrényekben és ágyak alatt, de olyannal is találkoztam már, amelyik egy állóórába vette be magát. Az első kérdés, amire választ keresünk: mi is a mumus valójában?

Hermione azonnal jelentkezett.

– Alakváltó lidérc – hadarta. – Ha találkozik valakivel, azt a külsőt veszi fel, amivel a legjobban rá tud ijeszteni.

– Magam sem foglalhattam volna össze jobban – dicsérte meg Lupin, mire Hermione büszkén kihúzta magát. – A szekrény mélyén lapuló mumus tehát még nem öltött alakot. Előbb ki kell találnia, mivel rémiszthet meg minket. Senki nem tudja, hogyan fest egy mumus, amikor egyedül van, de ha kiengedem, nyomban azzá válik majd, amitől vagy akitől a legjobban rettegünk. Ez viszont az jelenti, hogy van egy nagy előnyünk a mumussal szemben. Sejted, hogy mi az, Harry?

– Öh... talán az, hogy sokan vagyunk, és a mumus nem tudja majd, milyen alakot öltsön?

– Pontosan – bólintott Lupin, mire Hermione csalódottan leeresztette a kezét. – Ha mumussal van dolgunk, jobban tesszük, ha többedmagunkkal szállunk szembe vele. Akkor ugyanis megzavarodik. Az alkalmazandó bűbáj egyszerű, de elvégzése komoly összpontosítást igényel. Tudnivaló, hogy a mumust...

Ash életében egyszer találkozott ezelőtt mumussal, mégpedig egy éve, mikor a Beauxbatonsban beköltözött a szobájába egy.

– ...mondjátok utánam: Comikulissimus!

– Comikulissimus! – ismételték a diákok.

– Ez az óra komikus – hallotta meg az ismerős hangot Ashina, és körbepillantott. A terem túlvégében Malfoy érzelemmentes szürke szempárjával nézett farkasszemet, de gyorsan el is kapta tekintetét.

– Helyes – bólintott Lupin. – Kitűnő. De most jön csak a neheze. A varázsszó ugyanis önmagában nem elég. És itt lépsz be te a képbe, Neville.

A szekrény újra megremegett, bár közel sem olyan hevesen, mint Neville. Szegény fiú úgy indult el a professzor felé, mintha a vesztőhelyre menne.

– Először is, mi az a dolog, amitől a legjobban félsz a világon?
Neville-nek mozgott a szája, de nem jött ki hang a torkán.

– Ne haragudj, de ezt nem értettem – mosolygott Lupin. Neville kétségbeesetten körülnézett, mintha
segítségért könyörögne, azután alig hallhatóan ezt suttogta: – Piton professzor.

Szinte mindenki kuncogni kezdett. Még Neville is megeresztett egy szégyellős vigyort. Lupin azonban elgondolkodva ráncolta a homlokát.

– Piton professzor... hmmm... Neville, ha jól tudom, te a nagymamádnál laksz.

– Öh... igen – felelte feszengve Neville.

– Meg tudnád mondani nekünk, milyen ruhát szokott hordani a nagymamád?

Neville meglepődött a kérdésen, de engedelmesen felelt rá:

– Hát... mindig ugyanazt a süveget hordja. Elég magas, és egy kitömött keselyű van a tetején. Hosszú ruhát szokott viselni... általában zöldet. És néha egy rókaprémet a nyakában.

– Táskája nincs? – kérdezte Lupin.

– De, egy nagy piros – felelte Neville.

– Helyes – bólintott Lupin. – Most pedig képzeld magad elé a nagymamád öltözékét... Sikerült?

– Igen – felelte Neville.

– A mumus, mikor kijön a szekrényből és meglát téged, Piton professzor alakját fogja ölteni – magyarázta Lupin. – Akkor te emeld fel a pálcádat így, mondd ki a varázsigét, s azután koncentrálj erősen a nagymamád ruháira. Ha minden jól megy, Mumus-Piton professzor kénytelen lesz keselyűvel díszített süveget és zöld ruhát ölteni, piros táskával kiegészítve.

Az osztály harsogó nevetéssel jutalmazta az abszurd képzetet. A szekrény vészesen rázkódott.

- Ha Neville-nek sikerül a varázslat, a mumus sorban megpróbálkozik valamennyiünkkel - folytatta Lupin. - Arra kérlek benneteket, gondolkozzatok el, hogy mi az, amitől a legjobban féltek, s hogy mivel lehetne azt nevetségessé tenni... Háromig számolok, Neville – mondta Lupin, és pálcájával megcélozta a szekrényajtó zárját. – Egy...kettő...három, most!

A varázspálca hegyéből sistergő szikracsomó röppent a zár felé. A szekrény feltárult, és kilépett belőle Piton professzor a maga kampós orrú, fenyegető valójában.

Neville felemelt pálcával, némán hápogva hátrálni kezdett. Piton villogó szemmel meredt rá, és lassan elindult felé. 

– C-c-comikulissimus! – visította Neville.

Ostorcsattanás-szerű hang hallatszott, és a következő pillanatban Piton ott állt hosszú, csipkeszegélyes ruhában, kezében egy cseresznyepiros női táskával. A fején díszelgő csúcsos süveg tetején molyrágta keselyű trónolt.

A terem visszhangzott a nevetéstől; a mumus tanácstalanul megállt, s Lupin professzor elkiáltotta magát:

– Parvati! Te jössz!